Lépten-nyomon feltámad a az örök vita az én írásaim kommentjeiben is, hogy ki a jobb? A testépítők, vagy a harcművészek? Ki a gyorsabb, erősebb, lazább, stb. Mert hát hiába van kigyúrva, mint egy kétajtós szekrény, az ő haverjának az ismerősének a mestere egy ütéssel kiütné, vagy éppen fordítva, hogy lehet ő bármilyen gyors kung-fu panda, akkor is egy testépítő egy ütéssel kilapítaná. Vajon kinek van igaza? És egyáltalán össze lehet hasonlítani az almát a körtével? Eresszük hát össze őket és nézzük meg ki miben jobb! Let's Get Ready To Rumble!

Ki az erősebb?

Ez már mindjárt egy tudatlan kérdés, mert alapvetően sem a harcművészet, sem a testépítés nem az erőfejlesztésről szól. Az egyik célja az, hogy legyőzd a másikat, míg a másik nagy és látványos izomzatot szeretne építeni. Ettől még mindkét sportág edzés eszköztárának eleme az erőfejlesztés, de nem ugyanazokkal a módszerekkel és nem teljesen ugyanazzal a céllal.

Két ember közül az tud erősebb lenni, aki több gyors izomrosttal rendelkezik és optimálisabb eredés-tapadás pozíciókkal rendelkezik. Ez utóbbi nagyjából kilencven százalékban felelős az erőért, míg az előbbi csak kb. tíz százalékban.

És ez még csak a képesség az erőkifejtésre. Az hogy ezt használni is tudja valaki, az függ a motoros egységek alkalmazásától, az idegrendszer állapotától és egy tanulási folyamattól. Amikor egy kezdő elkezd súlyokat emelni, akkor hirtelen nagy fejlődésen megy keresztül. Az első néhány hétben hatalmas ugrás következik be az erőszintjében. Ugyanakkor az első néhány hétben általában az izomtömeg nemhogy nem nő, hanem még csökkenhet is. Mégis erősebb lesz. Azért mert megtanulja a mozgást, a mozdulatot, a gyakorlatot. Az agya képes lesz megfelelő mozgásfázisban a megfelelő izomrostok bevonására, vagy éppen elernyesztésére. Ez egy szimpla tanulási folyamat.

Amikor egy küzdősportoló üt, akkor az nem vezethető vissza egyetlen izomcsoportra. Nem lehet azt mondani, hogy erős mellizom, vagy vállizom, esetleg tricepsz kell hozzá. Egy összehangolt mozgás kell, ami a lábfejétől indul, és a combok és a csípő bevonásával a törzs izmain keresztül ér el a karjáig. Ezt összehangolni nem egyszerű feladat, néhány ezerszer el kell végezni a mozdulatot, mire tökéletessé válik. Közben pedig az ütés egyre erősebb lesz, függetlenül attól, hogy az egyes izmok erősödnek-e vagy sem.

A súlyzós gyakorlatoknál ugyanez a helyzet. Tehát ha egy gyakorlatban akarjuk összemérni az erejüket, akkor az csak olyan lehet, amit mindketten ugyanannyit gyakoroltak, vagy ugyanannyira nem gyakoroltak. Előbbi halmaz szerintem nagyjából üres, míg utóbbinak meg nincs sok értelme. Ha lehetséges lenne egy Bob Sapp – Bruce Lee mérkőzést összehozni, akkor nem biztos, hogy a nagydarab hisztizsákra fogadnék, de ettől még bizonyosan ő lenne az erősebb kettőjük közül a klasszikus erőgyakorlatokban.

Ki a gyorsabb?

A gyorsaság egy velünk született tulajdonság. A szüleink nagyobb hatással vannak a gyorsaságunkra, mint mi az edzésekkel és a gyakorlással. Egy mozdulat gyorsasága függ az agy feldolgozó képességétől, attól hogy milyen gyorsan jut el az idegrendszeren keresztül az utasítás az izomrostokig, attól hogy milyen sok izomrostot vagyunk képesek egyszerre mozgásra bírni és legvégül attól, hogy milyen gyorsan képes az adott izomrost összehúzódni és elernyedni. Ezek egy része fejleszthető, de a java az nem. Illetve egy idő után már nem nagyon. Nagyjából tíz éves korunkig lehet a gyorsaságot fejleszteni, utána már csak a magunkkal hozott anyagból tudunk dolgozni és a saját képességünket tudjuk kimaxolni.

Jellemzően a gyors izomrostok képesek gyorsabban összehúzódni és elernyedni, mint ahogy a nevük is mutatja. Ráadásul ezek fejleszthetőek jól a súlyzós edzéssel, aki sok gyors rosttal rendelkezik, az tudja magát nagyra kigyúrni. Tehát, a gyorsaság ezen része adott a jó genetikájú testépítőknél. Míg egy szikár, lassú rostokkal bíró küzdősportolónál nem biztos. Ugyanakkor ez még magában nem elég, mert kell a képesség is ezen izomrostok gyors működtetésére, ami az agy és az idegrendszer dolga. Ez viszont fejleszthető, tehát, aki sokat gyakorol és hatkényoan próbálja fejleszteni a gyorsaságát, az elég jól meg tudja közelíteni a saját határait.

Ezek alapján nem lehet megmondani, hogy ki a gyorsabb. Viszont az is tény, Newton II. törvénye alapján, hogy a=F/m, azaz a gyorsulás fordítottan arányos a tömeggel, tehát ha egy testépítő a 30 kilós lábával ugyanolyan gyorsat akar rúgni, mint egy vékony harcművész a 15 kilós lábával, akkor kétszer akkora erőre lesz szüksége hozzá. Elméletileg. Mert a gyakorlás itt is belejátszik az egyenletbe mint hatásfok.

Ráadásul a sebesség csak egy dolog, mert a lendület a rombolás szempontjából fontosabb lesz, amihez viszont kell a tömeg, tehát, nem lehet csak úgy eldönteni ezt a kérdést.

Viszont mivel itt is sok múlik a gyakorláson, megint nehéz lenne korrektül összehasonlítani, de mivel a testépítőket nagyon nem szokta érdekelni a gyorsaság, a küzdősportolókat pedig annál inkább, így szinte biztos, hogy ők a gyorsabbak, mert ők készülnek erre.

Ki a lazább?

A lazaság, rugalmasság megint egy képesség. Fiatalon nagyon jól fejleszthető, később már annál nehezebben. Viszont aki foglalkozik vele, az természetesen sokkal lazább lesz, mint az, aki nem. Ott van Kai Greene, vagy Jujimufu, de még szörny Rich Piana is durván laza volt. Egyiküknek sem jelentett gondot egy spárga. Azért mert Rich Piana rengeteget nyújtott, Jujimufu Taekwondozott, Kai Greene pedig egy ufó. Tehát lehet hatalmas izomtömeggel is laza az ember és lehet anélkül is nagyon merev.

Attól, hogy súlyzózik az ember, még nem lesz merev, vagy „kötöttek az izmai”, viszont a nagy izomtömeg korlátozhatja a mozgásban, a feszes izompólyák szintén. A nem megfelelő mozgástartomány folyamatos használata pedig képes lerövidíteni az izomrostok összehúzódási és kinyúlási képességét.

Tehát ebben a kérdésben bárki nyerhet, aki foglalkozik a mobilzációval és nyújtással. Ráadásul Jean-Claude Van Damme is menőn tudott spárgázni és ugyanakkor meglehetősen izmos is volt. Tehát ez utóbbi pontban nem hirdetnék nyertest.

Tehát akkor egy győzelemmel, egy vereséggel és egy döntetlennel a végeredmény döntetlen.

Ettől még van valóságalapja, hogy, aki sokat gyúr az kötötté válik mert általában a többség lusta a megfelelő nyújtáshoz (én is). Ugyanakkor egy rendes rúgáshoz elengedhetetlen az átlagnál nagyobb mértékű mobilitás, tehát egy jó küzdősportoló mindig lazább lesz egy átlagembernél. Viszont egy jó genetikájú testépítő, ha nem is foglalkoztatja különösebben az erőfejlesztés, akkor is sokkal erősebb lesz az átlagnál.

Egy szemtől-szembeni harchoz pedig kevés az erő magában. Sokkal fontosabb a technika és a gyakorlat. Lásd a már fentebb említett Sepp urat.

Egyébként meg funkcionálisan nézve az erősember versenyzők lesznek a legjobbak, viszont ők szerencsére ritkán verekszenek. Így értelmetlen összehasonlításunkhoz sosem fogunk elég referenciát gyűjteni.

www.iqfitnesz.hu