Ha egy terméket szeretnénk nőknek eladni, akkor a marketingért felelős csapat azonnal valami kockás hasú, borostás, izzadó, kemény fizikai munkát imitáló modell kezébe adja azt. De miért egyértelmű, hogy a kemény munkát végző fizikai dolgozóknak van jó teste? És nem mondjuk a főnőknek, aki az ML Mercivel rájuk néz néha az építkezésen? Azért, mert ez a tapasztalat. Ezek az emberek szinte mind szikárak, erősek és edzés nélkül is megfelelő testzsír százalékkal rendelkeznek. És még csak arról sincs szó, hogy túlsúlyos emberek nem mennek utat építeni, hanem az emberek, akik utat építenek (kétkezi munkával), azok általában nem lesznek túlsúlyosak. Miért lehet ez? Nos, a válasz nem annyira egyértelmű, mint azt elsőre gondolnánk.

Beaulieu társaival tavaly arra kereste a választ, hogy mi az összefüggés az étvágy és a fizikai aktivitás között. A felvetés az volt a részükről, hogy alacsony fizikai aktivitás mellett az ember szinte korlátlanul képes zabálni, míg a fizikai tevékenység növelésével beáll egy egyensúlyi helyzet, ahol az étvágy egy darabig ugyan nő a fizikai munka mennyiségének növekedésével együtt, de egy idő után ez megszűnik és a további plusz munka már nem okoz étvágynövekedést. Ráadásul jelentősebb fizikai aktivitás mellett az étvágy és elfogyasztott kalória mennyisége arányos a fizikai aktivitással, azaz amennyit elhasználunk, annyit is viszünk be. Ez egy viszonylagos állandó testsúlyt és testzsír százalékot jelent. Ennek okára voltak kíváncsiak.

Az első probléma, amibe beleakadtak, hogy az energiafogyasztásunk három összetevője közül a fizikai aktivitás rész nem növelhető korlátlanul. Nem azért, mert véges a munka, amit el tudunk végezni. Az hogy mennyi kalóriát égetünk el egy nap, az három részből tevődik össze. Az első a nyugalmi energiafelhasználás (RMR), amit akkor is elhasználunk, ha csak egész nap mozdulatlanul fekszünk. A másik az ételek hasznosításához szükséges energia (TEF). Ez azt jelenti, hogy a bevitt X kalóriából, mire azt energiaként a szervezet fel tudja használni kevesebb lesz. Mivel a természetben minden folyamat hatásfoka rosszabb, mint 100%, így itt is veszteség lép fel. A harmadik pedig a (PAEE) a fizikai munkához szükséges energia. Elvileg ezt lenne a legegyszerűbb kiszámítani, hisz ez tisztán elemi fizika, de ebbe beleszámít a fizikai munka utáni regeneráció, ami gyakorlatilag kiszámíthatatlanná teszi. Szóval ez utóbbi tényező viszont nem lineáris, azaz nem arányosan nő.

Erre persze már régebben rájöttek, pont ez adja az alapját annak a tévhitnek, hogy teljesen felesleges az edzés, csak koplalni érdemes, mivel a fizikai aktivitás növelése nem növeli az energiafelhasználást.

De visszatérve a kiindulási témánkhoz, azt is régóta megfigyelték már, hogy ha egyre több fizikai munkát végezve, nő az étvágy is, majd ez a növekedés lelassul és egy idő után már hiába végzünk el több munkát, nem leszünk éhesebbek tőle. Ez a szervezetnek egy szabályzó folyamata. Egyfajta védekező reakció, hogy ne tudjuk kicsinálni magunkat. Normális aktivitás mellett a szervezet egy egyensúlyi helyzetet próbál fenntartani, nem akar sem súlyt veszíteni, sem felszedni. Tehát a fizikai munka mennyiségének növelésével a szervezet az étvágyat is szabályozza. Minél nagyobb a fizikai terhelés, annál pontosabban közelíti a bevitt energia mennyisége a felhasználtét. Alacsony aktivitás mellett ez azonban egyáltalán nem működik.

Azt is megállapították, hogy ez a szabályzó mechanizmus csak azoknál működik, akik folyamatosan, életszerűen nagy fizikai terhelésnek vannak kitéve. Ha valaki csak időnként keményen edz, vagy rövid ideig nagy fizikai aktivitást végez, az nem fogja ugyanazt az eredményt elérni. Sokkal inkább ez egy aktív életmódhoz kötött. Gyalog, vagy kerékpárral történő közlekedés szükséges hozzá, napközben többször fel kell kelni, járkálni, tenni-venni kell, és ehhez jöhet még az edzés, plusz mozgás. Heti három edzés mellett és négy nap mozgásszegény életmód mellett nem fog történni semmi.

Ráadásul még olyan nehezítő tényezőkkel is számolnunk kell, mint hogy a normál testalkat mellett a bevitt táplálék által kiváltott inzulin és leptin reakció étvágycsökkentő hatással van, míg túlsúlyos embereknél az inzulin és leptin rezisztencia miatt nem lép fel akkora mértékben ez. Tehát nem elég csak a fizikai munka, el kell jutni egy megfelelő inzulin és leptin érzékenységi szintre.

Mi ebből a használható tanulság a számunkra?

• Nem igaz, hogy felesleges a mozgás és csak a diéta kell a fogyáshoz
• Igaz, hogy kell a mozgás, de hiába növeljük a végtelenségig, egy idő után nem fog érzékelhetően több fogyást okozni.
• Megfelelő napi, fizikai aktivitás mellett csökken a szervezetünk képes kontrollálni az étvágyunkat és be fog állni egy egyensúlyi állapot.
• Ez persze csak akkor működik, ha „tisztán” táplálkozunk, van az a zsír és szénhidrát mennyiség, amivel még ez a szabályozó mechanizmus sem fog tudni mit kezdeni.
• Ha túlsúlyosak vagyunk és fennáll valamilyen fokú inzulin rezisztencia, akkor először azzal kell kezdeni valamit, addig hiába is az életmódváltás.
• Heti három óra szobabiciklitől még nem leszünk fizikailag aktívak.
• Figyeljünk oda nagyon az általános iskolában, mert most nagyon nehezen makogtam el, hogy miről is szólt ez a kutatás…

Ha pedig segítségre van szükséged a fizikai aktivitásod növelésére, akkor itt tudunk segíteni benne.

Forrás:

Beaulieu, K., et al., Homeostatic and non-homeostatic appetite control along the spectrum of physical activity levels: An updated perspective. Physiology & Behavior, 2017.