Tudományos rovat: Az időszakos diéta előnyei

Az emberek egyetlen szempont alapján értékelnek egy adott diétát. Ez pedig a sebesség. Hogy egy hét alatt hány kilótól lehet megszabadulni. Senkit nem érdekel a módszer, a hatás, mellékhatás, az egészséget befolyásoló tényezők, csak az abszolút érték, azaz hány kg/hét. Hiába mondod azt, hogy egy „A” típusú diétával 0,5 kilót lehet leadni napi 3 perc távolba nézéssel, míg mondjuk a „B” típusúval akár heti 2,5 kilót is, de csak szerdán 9:45 és 9:50 között szabad enni, a többi napokon nem. A „B” diéta lesz a sztár, ez fog karriert befutni a női magazinok oldalain, ezzel lesz tele a Facebook. Ja, hogy betarthatatlan és káros? Az nem számít. Pont ezért, szerintem a következő kutatást se fogja senki végiggondolni és meglátni benne a lényeget.depositphotos_38609569_500.jpg

A kutatás

Byrne és kollégái a 2017-es MATADOR vizsgálatban kétféle diétás módszert hasonlítottak össze. Az egyik csoport 16 héten keresztül folyamatosan kalória deficitben volt, míg a másik csoport kéthetente váltogatta a kalória bevitelt. Két hétig ők is mínuszban voltak, majd két hétig nagyjából nullára hozták ki a kalória mérleget. Ők így összesen 30 hetet diétáztak, aminek a fele volt csak kalória deficit.

A vizsgálat alanyai 25-54 év közötti emberek voltak, 30-45 közötti BMI-vel. (A BMI-t én mondjuk személy szerint nem tartom értelmes mérőszámnak, mert aki esetleg izmosabb az átlagnál, az még alig 10% feletti testzsír százalékkal is tud túlsúlyos lenni a BMI szerint) Fontos volt, hogy alanyok súlya nem változhatott ±2 kg-nál többet a megelőző 6 hónapban, valamint mozgásszegény életmódot kellett folytatniuk a megelőző időszakban. Az alanyokat két csoportba osztották véletlenszerűen, a CON csoport lett a folyamatosan kalória deficites csapat és a másik az INT lett a váltakozó.

Először mindkét csoport egy négyhetes beállító fázison esett át, amikor is mindenkinek meghatározták a pontos kalóriaigényét. (azaz, mennyi kalóriát kell bevinni ahhoz, hogy ne változzon a testsúlya) Ezután következett mindenkinek a maga diétája. Végül egy 8 hetes energia egyensúly megfigyeléssel zárták a vizsgálatot. Így összesen 28, illetve 42 hetes volt a teljes időtartam.

A 4 hetes beállításhoz mindenki kapott egy digitális mérleget, amivel otthon minden nap mérte a súlyát. Ha három egymást követő napon keresztül csökkent, vagy nőtt valakinek a súlya, akkor változtattak a kalória bevitelén.

Ezután kezdődött a tényleges vizsgálat. A vizsgálat alatt hetente mérték a testsúlyt és a nyugalmi energia felhasználást. A kalória deficit 33%-os volt, azaz a testsúly fenntartásához szükséges kalória mennyiség 67%-át fogyasztották az alanyok. 4 hetente mérték az energiafelhasználást és ehhez igazították folyamatosan a kalória bevitelt. Az alanyok minden nap megkapták az aznapi reggeli és délután nasijukat és egy főétkezést. Ezeket dietetikus állította össze minden nap és házhoz szállították. Mindkét csoport, a kalória igényének 25-30%-át zsírból, 15-20%-át fehérjéből és 50-60%-át szénhidrátból fedezte.

Az eredmény

A végeredmény pedig magáért beszél. Az INT csoport 50%-kal több súlyt (testzsírból) veszített, mint a CON csoport, és feleannyit esett az energia felhasználása, mint a CON csoporté. Ráadásul a következő 6 hónapban még tovább nőtt a különbség a két csoport között az INT javára.

Most, hogy ezt már tudjuk, akkor ez jó nekünk, vagy sem? Örülünk, Vincent? Örülünk? Jah. Örülünk.

Tanulságok

  1. Az emberek utálnak fogyókúrázni. Egy két beteges kivételtől eltekintve. Így aztán a többség szeret rajta minél hamarabb túlesni. A kutyát nem érdekli, hogy mennyire lesz nehéz majd megtartani az eredményt, csak legyen minél rövidebb a szenvedés. Semmi kalória hullámoztatás csak gyerünk és túrjuk le az egészet egyszerre.
  2. Nehéz egy diétát végigcsinálni. A többségnek nem 5-6 kilót kellene leadnia, hanem 20-30 kilókat. Ez nem egy hónap szenvedést jelent, hanem akár 1 évet is. Ezt lelkiismeretesen végigcsinálni csalás nélkül szinte lehetetlen. Ha az ember néhány hetente elveszíti a kontrollt és rendez egy nagy zabálást, akkor akár az előző néhány hetet akár kukába is dobhatja. Mennyivel egyszerűbb, ha tervszerűen van a programban egy kis lazítás, amit folyamatosan lehet várni és mindig elérhető közelségben van. Ha most májusban azt mondom valakinek, hogy akkor hajrá diéta és legközelebb majd jövő januárban ehetsz egy jót, akkor szinte mindenkinek elmegy a kedve tőle. Talán egy fokkal könnyebb, ha azt mondom, hogy oké jó egy év múlva lesz meg a cél és addig kéthetente szenvedni kell két hetet.

depositphotos_64645881_500.jpg

  1. Mennyi? 30. Mi 30? Mi mennyi? Az, hogy valaki mennyi kalóriát használ fel egy adott nap alatt az rengeteg dolog függvénye. Mennyit mozog, mit eszik, mivel eszi azt, hány fok van, milyen légköri nyomás, mennyit iszik, a levegő nedvességtartalma. De tényleg, minden környezeti tényező befolyással van rá. Van, ami jelentősen, és van, ami alig kimutathatóan. Ezt a számot pontosan meghatározni nem lehet. De még ha meg is tudnánk határozni, akkor sem lehetne pont annyit enni. A tápanyagok felszívódása sem mindig egyforma. Pont ezért szinte lehetetlen szinten tartó diétát folytatni. Olyan ez, mint amikor egy nagy fát kivág az ember. Az lassan elkezd dőlni, de mire látod, hogy pontosan merre is dől, addigra már elég nehéz korrigálni. A diétánál is így van. Az hogy mit mutat a mérleg az nem jelent semmit. Lehet, hogy több, vagy kevesebb víz van a szervezetedben. Több vagy kevesebb súlyú kaja van az emésztőrendszeredben. Ahhoz, hogy láss valami tendenciát, ahhoz néhány nap kell, mondjuk legalább 3-5. Addigra jó néhány dekával több, vagy kevesebb lesz a súlyod, tehát jelentősen be kell avatkozni, hogy visszatérj az előző állapotba. A szinten tartás is időszakos diéta lesz. Egy darabig annyit eszel, amennyire szerinted szükséged van, aztán 1-2 hét alatt látod, hogy sok lett, vagy kevés és változtatsz. Aztán újra és újra.
  2. Aki az életet túl komolyan veszi, az előbb-utóbb bekattan. A diéta is az élet része. Ha nagyon ráparázol, akkor az fölösleges teher lesz onnantól. Az emberek hajlamosak túlbonyolítani a dolgokat. Pötyögöd a mennyiségeket a kalóriabázisba (vagy jól becsülted meg a mennyiséget, vagy nem, vagy ugyanaz az étel pontos összetétele, vagy nem), aztán mikor elfogy a napi adag, akkor nem eszel többet. Élni kell. Nem zabálni, hanem csak normálisan, nem túlbonyolítva. Aztán ha egy hónap múlva nem jó az eredmény, akkor egy rövid, és (sajnos) kemény korrekcióval visszatérni a kívánt értékre. Aztán megint elfelejteni néhány hétre a mérnöki pontosságú étkezéseket.
  3. depositphotos_12978903_500.jpg

Én a magam részéről az időszakos diétát preferálom. Nem sietek sehova és szeretek néha visszasüppedni a komfortzónámba.

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr6513887022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The reaper 2018.05.09. 21:09:33

Hirtelen azt hittem, hogy az időszakos böjtről lesz szó. Meg is örültem neki, mert azzal nem igazán foglalkozik egy blog sem.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (24) body building (2) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (22) diéta (20) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (2) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása