Minden korosztály számára előnyös hatással bír a rendszeres sportolás. Mikor elkezdtem összeszedni a gondolataimat, akkor jöttem rá, hogy ez már nekem nem csak elmélet, hanem gyakorlatilag a való élet is. 43 múltam. Innen már minden nap ajándék. Habár én nem most kezdtem, azért rengeteg indokot tudok a saját tapasztalatomból felhozni. Kezdem is, amíg el nem felejtem, hogy mit is akartam írni:
1. A fizikai állapot megőrzése
Abban nincs vita, hogy a fizikai munka mellékhatása, hogy a teljesítő képesség fejlődik. Attól függően, hogy milyen jellegű ez a terhelés, úgy adoptálódunk és leszünk egyre jobbak abban az adott tevékenységben. Ha valaki nehéz súlyokat emelget, akkor erős lesz. Ha sokat megy, akkor az állóképessége javul. Aztán ha valamilyen pozitív vagy negatív változás miatt megszűnik a napi terhelés, akkor bizony elkezdünk leépülni. Vegyünk egy karbantartót, aki egész nap járja a házat, cipeli magával az anyagokat, szerszámokat, aztán egyszer csak nyugdíjba megy. Egész más lesz a napi terhelés, garantált a fizikai (is) leépülés. Azonban nagyon nem mindegy, hogy 50-60 évesen milyen sportba kezdünk bele. Már nem vagyunk elég rugalmasak, erősek, romlik a koordináció, tehát valamilyen kevésbé balesetveszélyes dolgot kell keresni, amivel széleskörűen tudjuk fejleszteni magunkat. Jaj, várj, pont tudok egy ilyet! A súlyzós edzés az pont tökéletes erre…
1.1. Az erőnlét megőrzése
Erőt fejleszteni terheléssel lehet, erre az egyik legjobb módszer a súlyzós edzés. Az erőnlétünk egyébként is romlani fog nagyjából 30 éves korunktól kezdve, de megfelelő edzés mellett ezt sokáig lehet késleltetni, majd lassítani. Az sem mindegy, hogy milyen szintről indulunk, mikor elkezdünk hanyatlani. Nem kell, hogy rekord súlyok felemelése legyen a célunk, de kell a terhelés. Mondhatnám, hogy ha már súlyzó van a kezünkben, akkor már jó, mindegy mit csinálunk, de azért se! Törekedjünk az alapgyakorlatokra, az erőnléthez képest nagy súlyokkal (70-85%) és 5-8 ismétlésre. Ha a 85% csak 35 kiló, akkor is, majd lesz több. Azért mert valaki idősebb, még nem kell 20-30 ismétléseket csinálnia, az ő szervezete sem más, erősödni és izmosodni nem fog tőle.
1.2. Állóképesség fejlesztése
Ha megnézzük az ultrafutók, ironman-esek szűk kis csoportját, akkor többnyire aszott öregembereket látunk. (itt kérek elnézést Katókától!) Ebből sokan arra a következtetésre szoktak jutni, hogy a kor előrehaladtával az ember állólépessége javul. Ez messze nem igaz, ráadásul ezek az emberek általában nem is annyira idősek, mint ahogy a kinéznek. De ez most nem ide tartozik. Természetesen, ha nem dolgozunk rajta, akkor az állóképességünk is rohamosan romlik. Sokkal jobban, mint az erőnlétünk. Nem azért mert ez biológiailag így törvényszerű, hanem mert, amíg a saját súlyunk mozgatása valamilyen szinten támogatja az erőnlétünket, addig az állóképességünk sok esetben semmilyen stimulálást nem kap és gyalázatos szintre tud süllyedni.
Viszont tüdő kapacitásunk, ha akarjuk, ha nem, akkor is elkezd leépülni 50 felett egyre rohamosabban. A tüdőszövetünk elkezd fogyni, mint minden más a szervezetünkben és ezt nem tudjuk megállítani. Lassítani viszont igen. 50 alatt egyszerűbb a helyzet, szinte bármilyen kardió tevékenység segíthet, amihez kedvünk és kitartásunk van, felette viszont már egyre inkább kerülni kell a dinamikus sportokat, főleg, ha kezdőként, vagy újrakezdőként vágunk bele. De az ellenállás edzéseinket egy kis sétával kiegészítve tökéletes kombót kapunk. Fokozatosan terhelve és nem túlzásba véve, heti 3-5 alkalommal 20-30 perces séta tökéletesen elegendő lehet. Néha alkalmazhatunk egy kis emelkedőt vagy tempót. A súlyok cipelését már ebben a korban nem javasolom, inkább gyorsítsunk, vagy keressünk emelkedőt, ha kevés a sima séta.
2. A szellemi állapot fenntartása
Az elménk is úgy működik, mint a testünk, ha stressz éri fejlődik (vagy összeomlik), ha nem stimuláljuk, akkor pedig elkezd leépülni. Amire nincs szükség, azt a szervezet nem tartja fenn. Nem kell semmilyen idegrendszeri megbetegedés ahhoz, hogy romoljon a reflexünk, a memóriánk és a motoros képességeink. Ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat, mert ha először érezzük, hogy már nem mozgunk annyira biztosan, akkor elkezdünk óvatosabbak és lassabbak lenni, ami még tovább csökkenti az ingerszintet és további leépülést hozz magával.
Pont ezért kell az egésztestes gyakorlatokat erőltetni, persze megfelelő óvatosság és fokozatosság mellett, mert gépek izolációs használta mellett elmarad a megfelelő stimulálása az egyensúly érzéknek, a térbeli koordinációnak és más motoros funkcióknak. A fokozatosságon nagy a hangsúly, ne szakítással kezdjük a felkészülést.
3. Minden egyéb
3.1. A társaság
Az öregedés sok esetben együtt jár az elszigetelődéssel. A család szép lassan széjjel széled, a barátok elfogynak. Ez nem is nagyon fog változni mostanában, már nem úgy élünk, mint néhány ezer évvel ezelőtt. Az evolúció viszont nem elég gyors követni az egyre gyorsabb változásokat ezért magányosak leszünk és szarul érezzük majd magunkat. Kell a valahová tartozás érzése. A házi orvos jó beszélgető partner, és tartozhatunk a „váró” közösségéhez is, de ott mindenfélét össze lehet szedni, meg a doki képes felírni valami gyógyszert, aminek a mellékhatásai többet ártanak, mint amennyit a bogyó használ. Mennyivel jobb egy fitnesz csapathoz tartozni? A havi korlátlan bérletbe belefér, hogy minden nap lemenjünk a terembe, ott egy órát eltöltsünk valamilyen mozgással és közben egy jót csacsogjunk.
3.2. A tanulás
Az idősek hajlamosak lemaradni a technológia fejlődéséről. Nincsenek rászorulva, nem kell sok mindent megtanulni. De tanulni mindig jó, és az élet más területein is kisegít sokszor. Egy modern konditeremben belecsöppen az ember sok újdonságba és akaratlanul is halad a technológiával. Persze egy hardcore pince gym esetében ez nem biztos, hogy igaz, de nem is ez a fő szempont. Ez már csak járulékos haszon.
3.3. Basszus ezt elfelejtettem
Mindig legyen nálunk papír meg ceruza, mert reggel még eszembe volt egy tök jó pont és most meg huss…. De majd ha eszembe jut beírom. Már hat eszembe jut, hogy hova is kell.
4. Ami ne!
Ahogy öregszik az ember a regenerációs idő folyamatosan nő. Egy tinédzser minden nap lestrapálhatja magát, egy középkorú már csak heti 3-4 alkalommal tudja magát összeszedni egy-egy komolyabb terhelés után. 50 felett ez már csak heti 1-3 alkalom lesz. Ezért teljesen felesleges az olyan haladó technikákat alkalmazni, mint az erőltetett ismétlések, bukásig edzés, ejtő sorozatok. Nem kellenek láncok és gumiszalagok és egyéb túlterhelésre alkalmas eszközök. Itt már nem rohanunk sehova, a hagyományos technikák elegendőek a fejlődéshez.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
panteon 2017.10.12. 20:34:17
Akkor jó, ha fáj!!! Nem szabad erőltetni nagyon,de ez nem azt jelenti, hogy ha az ember az edzés egy pontján kiesik a komfort zónájából akkor rögtön meg kell állni. Nekem az vált be : ha a tüdőmet is kiköptem egy edzésen, akkor utána iszonyat jól érzem magam!!
szánmonoxid 2017.10.13. 08:05:48
Segítség: pl. hogy a címben ne kövess el szavashibát.
Az edz felszólító alakja E/2-ben: EDDZ.
Lehet, hogy az agyizmaidon (copyright: Rejtő Jenő) is fejleszteni kellene egy kicsit.
Gekko 2017.10.13. 08:33:07
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2017.10.13. 08:38:25
Treff Bubi 2017.10.13. 10:03:38
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2017.10.13. 10:07:28
2017.10.13. 12:20:19
szánmonoxid 2017.10.13. 12:36:49
Jaja, gondolom, neked is azért nem sikerült megtanulni rendesen a helyesírást, mert nem akartál különösebb erőfeszítés, bizonyítás nélkül okoskodni.
Jó kifogás a hülyéktől. Szerintük.
Bizony, koma, akinek magas az IQ-ja, az helyesen írni is tud. Érted, IS.
Viszont az aláírásod jó és találó.
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2017.10.13. 12:41:58
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2017.10.13. 12:47:09
Mert nagyjából ennyire szokta futni abból a rengeteg intelligenciából.
MPL firstlady 2017.10.13. 19:20:36
43 évesen írod ezt...
Úszás például - már ha tud az illető - ritkán veszélyes az uszodában :) Értem én, hogy profilod a súlyzó, de lassú séta stb...mellé kiváló. Hiányzik még a mozgástartomány felmérése és a helyes mozgáskoordináció kialakítása. Cseszheti a bácsi és a néni, ha felemelik az ötkilós teli szatyrot, ja nem, súlyzót, ha azt rossz mozdulattal teszik.
Erről megemlékezhettél volna, hiszen pont az a lényeg, hogy semmittevő "szenior" újra megismerje a mozgás örömét. Kicsit munkás, meg szánni kellene rá időt.
Alapvetően nem értek egyet a megközelítéseddel ezt a korosztályt illetően.
@Hortenz: +1
@panteon: +1
Nyilván nagy általánosságban lehet, hogy igaz az általad említett fizikai állapot, azonban sokat tesztek azért, hogy ennek a korosztálynak eszébe se jusson felkeresni a termeket. Kommunikációs hiba.
Szenior úszó VB: nagypapa 90 évesen például.
Ezek a példák hol vannak, ha végignézed a mai termeket?
Az okok egyikeként említeném, hogy te és a hozzátok hasonló "edző" szinte lesajnálja ezt a korosztályt, szeniorként gondol +50 felett az emberekre, szenior edzés, szenior tangó, szenior nemtudommi.
Az öregkor nem itt, hanem 70 felett kezdődik, ha megérik.
Ettől függetlenül azt sugalljátok, hogy lefőtt a kávé, ahelyett, hogy mindenféle jelző nélkül szólítanátok meg őket, majd ez után jöhet az egészségi/fizikai állapotnak megfelelő edzés.
Elolvastam néhány cikkedet, és azt kell mondjam, felületesek, pontatlanok és néhol ostobák, mint ez.
Sajnos csak kettőig jutottam, nem bírtalak tovább olvasni
Hormonpótlás idős korban c. cikkedhez, ha megengeded, kicsit hosszabban:
a kockázatokat elbagatellizálod, jelentős tévedésben vagy, hiszen hölgyek esetében jelentősen növekszik a rák kockázata, még a terápia befejezését követően is, érrendszeri problémákat okozhat, a kockázatok ismeretében minden esetben komoly mérlegelés egy valamire való orvos részéről, hogy alkalmazza-e. Ez igaz Amerikára is, Európára méginkább.
Tehát amikor arról beszélsz, hogy minőségibb életet tudsz biztosítani, ez valójában igen magas kockázattal jár, és ideig óráig tart, bármilyen fickósnak is tűnik az epotól (?), de leginkább botoxtól kisimult Ellis Toussier, akinek a módszertana kizárólag teoretikusan működik, klinikailag még mindig fikció, jól mondod, nem véletlenül Mexikóban űzi az ipart.
A fickó alapszakos bölcsész amúgy, kár, hogy mindig ugyanazt a képet tolja magáról a médiában cca öt-tíz éve.
Magassági maszk: az elméleted követve nyilván minden sportoló debil (Hosszú Katinka), aki ezt beépítette az edzésmódszerébe és nap mint nap használja.
Elolvastam a honlapod.
Nem tudom mikor szereztél edzői képesítést (TF? OKJ?), és milyen képzéseken vettél részt azóta, milyen jártassággal bírsz.
Egy nagyon szimpatikus mondat volt a credodat illetően: "a sport terén megszerzett tudásomat elkezdtem megosztani másokkal is" - Az én olvasatomban ez a saját tapasztalatodat jelenti, nem a tankönyvit, nem az interneten olvasottat. Nem akarsz inkább ennél maradni, csak több alapossággal?
Két megjegyzés még, jól hangzik az ÁSZF-ben, viszont sajnos tévedésben vagy.
A webshopban szereplő képek nem a te jogvédett tartalmaid, azok a gyártók/kiadók jogi oltalma alatt állnak, ha állnak.
Kötve hiszem, hogy egy bioteches doboz és a cimke tartalmának másolása jogvédett. Ez teljesen más kontextusban igaz lehet.
Ha már ezt írod, a weboldal tartalma az, mivel az valóban teljes egészében a te szellemi terméked, már ahogy össze van rakva, és az a néhány írás mindeképpen.
Adatkezelésre viszont kötelezett vagy, mivel hírlevélre iratkozhatnak fel a látogatóid. Megfogalmazhattam volna magam is, de itt egy autentikus forrás:
"ha egy honlap látogatói azért adják meg a személyes adataikat, hogy a honlapon működő webáruházban vásárolhassanak, az ilyen vásárlással kapcsolatos adatkezelést nem kell bejelenteni az adatvédelmi nyilvántartásba, ha azonban a felvett adatokat más célból is kezelik (pl.: hírlevél küldése, hűségpontok, esetleg további adatkezelőnek továbbítják) akkor azt az adatkezelést már be kell jelenteni." - NAIH, gyorstalpaló weboldalaknak, webáruházaknak.
Ne köszönd, emberbaráti szeretetből teszem :)
Sok sikert!
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2017.10.13. 20:08:20
Szerintem pont én vagyok az, aki nem ír le senkit:
eatmore.blog.hu/2017/06/21/idoskori_edzestervezes
eatmore.blog.hu/2017/03/03/fitnesz_60_felett
Egyébként tényleg nem kell bejelenteni, mert a választ te Magad írtad le a zárójelben.
üdv,
Németh Róbert
MPL firstlady 2017.10.13. 21:04:24
akkor újra:
ha azonban a felvett adatokat más célból is kezelik (pl.: hírlevél küldése, hűségpontok, esetleg további adatkezelőnek továbbítják) akkor azt az adatkezelést már be kell jelenteni
nincs gond :)