Jöttünk láttunk visszamennénk! A Witmann Zsolt által fémjelzett Powerbuilder csapat erőemelő versenyén jártunk, és ha már ott voltunk, hát versenyeztem is.
Érdekes szociológia megfigyelésre tettem szert az elmúlt 1-2 évben. Talán nincs még egy olyan sport a focit kivéve, ma Magyarországon, ahol ennyi féle réteg képviseltetné magát. Ráadásul van annyi versenyzési lehetőség, hogy minden rétegnek megvan a maga kis kedvence. Van némi átfedés, de azért jól el lehet különíteni a csoportokat. Ez a mai egy egészen új élmény volt. Ha feltételezzük, hogy vannak a „profik”, a tudományos arcok és a „kő” kemények, akkor ez a Powerbuilderes csapat lenne a cukik, a kislányom megfogalmazásában.
No de ne degradáljuk le a versenyt null-nullnál!
Kezdés 8:00-kor. A már megszokott laza mérlegelés, bemondás alapján. Ha tudtam volna, hogy Wilks pontozás lesz a vége, akkor veszem a fáradtságot és levetkőzök a 3 fokos Thor Gym-ben és megmérem magam pontosan. Így inkább bemondtam egy számot, ami valószínűleg ruhástúl, két pulloverben is jó volt. Mert az elején azt hittem, hogy sapkában fogok guggolni, annyira hideg volt.
A fél kilences kezdés mindjárt csúszott is egy fél órát, de aztán le a kalappal! Annyira pörgős volt a lebonyolítás, hogy csak pislogtam. Nem vagyok én ehhez szokva. Két páston egyszerre ment a guggolás, úgy hogy nem volt ki a bírói csapat két helyszínre. De megoldották. Igaz, hogy a nap legnagyobb sportteljesítményét a profi bírók nyújtották, az ide-oda szaladgálással. 60 versenyző x három gyakorlat = 180 felállás séta át a másik helyszínre és leülés. Szorozva a három fogásnemmel az legalább 540! Kemény, mi meg csak rángattuk a rudat ehhez képest.
A lapozók szintén profik voltak. Hiba nélkül lezavarták a prögés közepette. Pedig kellett figyelni, mert hangosítás az nem igazán volt.
Kicsit sok volt a szünet a fogásnemek között, de szerencsére, a fekvenyomásra már kezdett kiolvadni shaker-em is, ekkor már pluszban lehetett a hőmérő is.
A gyakorlatok
A guggolásnál már sejtettem, hogy ez egy kicsit más lesz mint a szokásos versenyek. Szinte senki nem jutott el a 8 tárcsáig. Pedig azért voltak szép szál legények.
Fekvenyomásban hasonló volt a helyzet, de itt azért 180 kilót körül volt a vége
A felhúzás pedig, mint a fekvenyomás, de jó messze maradtunk a 300-as lélektani határtól.
Nem voltak nagy súlyok, de mindenki odatette magát.
A bírók
Szigorúak voltak, talán egy kicsit túl szigorúak is a verseny „cuki” jellegéhez képest. Ugyanakkor nem lehet rájuk egy rossz szót sem szólni, következetesen egyenlő és igazságos bíráskodás volt.
A versenyzők
Lelkesek, amatőrök. Kis csetlésekkel és botlásokkal tették magukat oda. Két súlycsoport volt csak, 90 alatt és felette, de pont így volt jó. Nem volt vita, felesleges keménykedés. Tényleg barátias hangulat volt. Egy rossz szót nem lehetett hallani.
A szervezők
Meg kell hagyni Wittmann Zsolt, ha valamihez ért, akkor a szervezés az. Előbb utóbb talán lesznek nagyszerű versenyzői is ha így folytatja, de hát még bőven ráér az ő korával. Azt viszont nem lehet vitatni, hogy talán ma Magyarországon 3-an vannak, akik érdemben tudják népszerűsíteni az erőemelést (Scitec, BiotechUSA és Wittman Zsolt). Azt meg már mondanom sem kell, hogy ebből a háromból csak utóbbit hajt a sport szeretete, a másik kettőnek kicsit más a motivációja. De tényleg komolyra fordítva a szót, elég népes csapatot sikerült összehoznia és nagyon jól is terelgeti őket. Reméljük, megmarad a lelkesedése és tovább tudja folytatni Powerbuilder-es nyomulását. Hajrá Zsolti!
Én
Ott voltam, jól éreztem magam. Guggolásnál és fekvenyomásnál elrontottam a harmadik kísérleteimet, a felhúzásra meg teljesen elfáradtam, így a tervezetthez képest 25 kilóval kisebb lett az összetett eredményem, de a minimális cél megvolt, ráadásul egy tényleg jó kis kikapcsolódás volt a mai nap!
Köszönöm Zsolti!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.