A genetikánk olyan, mint egy lufi. Ha elkezdjük felfújni, akkor egy előbb-utóbb lesz belőle egy valamekkora méretű és alakú lufi. De az, hogy mekkora és milyen alakú, abban nem igazán van beleszólásunk. Az hogy mire vagyunk képesek és mit tudunk elérni a sportban azt is a genetikánk határozza meg. Ezt leginkább az izomrostok típusával szokták jellemezni. De miről is van szó igazából?

A klasszikus magyarázat az, hogy vannak „lassú” és „gyors” izomrostok. Ezek másképp viselkednek és másképp reagálnak a terhelésre. Amikor az izomrostok kialakulnak és beidegződnek, akkor kialakul és eldől az is, hogy milyen típusúak lesznek majd. Az elméleti lassú rostok a nevük szerint lassabb összehúzódásra képesek, mint a gyors társaik. Kitartóbbak viszont gyengébbek is. Az anyagcseréjük is különböző, legalább is annyiban, hogy más és más hatékonysággal működnek a különböző anyagcsere folyamatokban.

Ráadásul ezt még tovább szokták bontani altípusokra is, de az most a mi esetünkben mindegy.

A leegyszerűsített modell szerint ahány ember, annyiféle arányban fordul elő a kétféle izomrost egy adott izomszövetében. Az arány általában fele-fele +/-10%. A valóság ezzel szemben az, hogy klasszikusan gyors, vagy lassú izomrostunk alig van, ha van egyáltalán. Ezzel szemben van egy csomó izomrostunk, amelyik többé-kevésbé az egyik karakterisztikának felel meg inkább. Van, amelyik sokkal inkább a gyors jellemzőket mutatja és van, amelyik a lassúkat. És vannak, amelyikeknél nincs jelentős eltérés és a kettő között mozognak félúton. Az hogy melyik karakterisztika a hangsúlyosabb, az adja meg egy adott izomcsoport jellegét.

Vannak elméletek arról, hogy melyik izomcsoport inkább hova szokott tartozni és melyik izomrostból van benne több, de ennek sokkal kisebb a jelentősége, mint annak, hogy a szüleinktől mit örököltünk. Mert aki jellemzően gyors rostokkal bír inkább, azok erősek és durván izmosak lesznek, bármit is tesznek, míg azok, akik inkább lassú rostokkal rendelkeznek, azok bármit is tesznek, esznek és szúrnak, azok mindig gyengék és gizdák maradnak. És ez az összes izomcsoportjukra igaz. Hiába mondják, hogy a hasizmok gyors rostúak, aki jellemzően lassú rostokkal rendelkezik, annak a hasa is jellemzően ilyen karakterisztika szerint fog működni.

A gyors izomrostok az alacsonyabb ismétlésszámú, nagy terhelésű edzésekre reagálnak jobban. Viszonylag alacsony volumen mellett is jól fejlődnek. Nem fog viszont ilyen könnyen menni az állóképesség fejlesztése. Lehet, hogy a gyors rostokkal valaki képes lesz 300 kilóval guggolni, de egy maraton lefutása reménytelen küldetés lesz neki. A lassú rostok viszont inkább a magasabb volumenre reagálnak jobban. Egy jellemzően lassú rostokkal bíró lábbal bármikor le lehet futni egy félmaratont, míg a saját testsúly duplájával történő guggolás örökre csak álom marad.

Ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni, bár a rostok típusa megváltoztatható évek hosszú kemény és kitartó munkájával. A kutatások szerint több évnyi edzésmunkával megváltozik az izomrostok aránya. De ettől még nem lesz egy maratonfutóból Hulk és fordítva sem. Ettől még, az élsportban ez fontos edzéscél.

És el is jutottunk a lényeghez. Bármilyen sportot is űzünk, és bármennyire is megfelelő, vagy nem a genetikánk ehhez, az edzésmódszerünket az izomrost típusunknak megfelelően kell megtervezni. Főleg, ha élsportról van szó, mert hobbi szinten sokkal fontosabb az, hogy jól érezzük magunkat, mint az, hogy mennyire tudjuk megközelíteni a genetikai határunkat. Tehát egy jó edzőnek képben kell lennie a tanítvány izomrost típusával, hogy megfelelő edzéstervet tudjon neki összeállítani.

Az izomrost típusának legbiztosabb meghatározási módja a biposzia. Azonban ez körülményes, fájdalmas és durva is, ha több izom esetében végezzük el. Nem is szokták alkalmazni, csak a tényleg profi sportolóknál, vagy klinikai vizsgálatokban. Lehet, azonban közvetve is becslést készíteni az arányokról. A biopsziánál kevésbé invazív módszer a tejsav mérésen alapuló módszer, amikor is egy durva sprint (400-600m), vagy mondjuk minimális súllyal végzett száz guggolás után elkezdjük mérni a tejsav szintünket és ezt két percenként megismételjük. A terhelés után 5-10 perccel mérni fogunk egy csúcs értéket. Ez az érték közvetve megmutatja az izomrostjaink típusát. Az alacsony értékek a lassú rostok magas arányát mutatják, míg a magasabb értékek a gyorsakét.

Egy másik módszer szerint pedig az egyismétléses maximumunk 75-80 százalékával, bukásig végzett sorozat ismétlésszámából lehet következtetni a rostok típusára. 5-8 ismétlés alapján gyors rostjaink vannak 8-12 között vegyes, és az felett pedig lassú.

Mennyire kell foglalkoznunk és ismernünk az izomrostjaink típusát? Amatőr szinten szinte egyáltalán nem számít, hogy mivel rendelkezünk. Azonban a versenysportban ez alapvető információ, amivel szinte alig foglalkoznak. Vegyük csak a csapatsportokat. Jellemzően az edzés az egész csapatnak szól, szinte mindenki ugyanazt a gyakorlatsort végzi a mezőnyjátékosok közül. Pedig 20-30 ember között biztosan jelentős eltérések vannak. Ott már érdemes lenne külön foglalkozni, személyre szabott edzéstervvel. Nekünk amatőröknek pedig a tudat, hogy amit kaptunk azzal tudunk szórakozni!

www.IQfitnesz.hu