Nem tudod mit vegyél Karácsonyra a gyúrós párodnak? Majd mi segítünk!

Nyakunkon a Karácsony. Pedig a szívünkben kellene lennie. A régi nyugalmas, boldogságos jellege kezd elveszni sajnos ennek az Ünnepnek is. Ma már talán a gyerekeknek sem akkora izgalom, hogy mit hoz majd a Jézuska, mint annak idején volt. Viszont a mai óriási kínálatban kifejezetten stresszes tud lenni az ajándékozóknak (a Jézuska manifesztációjának), hogy mit is vegyen szeretteinek. Én már hónapokkal előtte el szoktam kezdeni célozgatni rá, hogy mit is szeretnék. Bár néha akár a homlokomra is tetováltathatnám, akkor se menne át az üzenet. Viszont most az Ünnepre való tekintettel önzetlen leszek és segítek azokon, akik gyúrós párjukat szeretnék meglepni, de ötletük sincs.depositphotos_177660258_xl-2015_500.jpg

1. tipp: SMR henger

Egy pszichésen izomlazító eszköz, ami fizikai fájdalommal éri el célját. Talán a legtrendibb eszköz manapság, aki nem hengerezik, az nem is edz igazából. Olyan ez, mint ha nem rakod fel a Facebookra, hogy edzeni voltál, akkor nem is voltál. No post, no gain. No de visszatérve a hengerre, Az elmélet mögötte az volt, hogy ha patkányok izmait összenyomkodták, akkor azok megnyúltak és így lazábbá váltak a csatorna-mókusok. Azt sajnos valahol elsikkadt időközben, hogy annyira meg kellett nyomorgatni csóri rágcsikat, hogy abba mi bele is purcannánk. Ettől függetlenül a henger igen népszerű lett és rengetegen számolnak be pozitív eredményekről a használatával kapcsolatban. Akik az élményre vágynak, azoknak egy 110-es KG PVC cső is megteszi, de persze ilyet nem ajándékozunk karácsonyra. Sokkal inkább valami színes csilli-villit, vagy valami kemény kinézetűt. Én special a Decathlonos egyszerű és praktikus verzióra voksolok, de Google rengeteg javaslatot fog adni, a csajos rózsaszíntől a macsó terepszínűn keresztül a mélyen jógásig.

depositphotos_127939812_xl-2015_500.jpg

2. tip: Ruházat

Papucsban és félmeztelenül nem gyúrunk. Néhány teremben még ennél is durvább szabályok vannak, mert van ahol még a trikó is tilos. Durva, hogy milyen sznob helyek vannak! No de pont ezért mára a fitnesz öltözködés ott tart, mint a báli. Nagyon nem mindegy, hogy miben jelenik meg az ember a szokásos mell-bicepsz napjára, Az meg egyenlő a lenullázással, ha melletted lévő futópadon is ugyanabban a topban nyomja a konkurencia a kardióját. Ha odamész a guggoló állványhoz és csinálsz egy szerény 6 ismétlést 180 kilóba 5 sorozaton keresztül egy noname térdgatyában, akkor egy láthatatlan senki vagy. De egy Under Armourban már a smith gépen 60 kilóval rogyasztva is te lehetsz a császár! Viccet félre téve, Hihetetlen a választék!

Dark fitness, Gymshark, Myprotein, Under Armour, Gorilla Wear, Gasp, Reebok, Nike, Flagnorfail, Doyoueven stb.

Ezek mellett még a legtöbb neves sportolónak, áruháznak, táplálék kiegészítő gyártónak vannak saját termékeik.

A méretre figyelni kell, mert az ázsiai és az amerikai XXL között diszkrét eltérés lehet…

depositphotos_133880424_xl-2015_500.jpg

3. tip: Kiegészítők

Nem mindenki engedheti meg magának hogy több tízezer forintot elköltsön egy ajándékra, de nekik sem kell kétségbeesni és hideg téli estéken otthon titokban fából kézi súlyzókat faragni. Rengeteg aprósággal lehet örömet szerezni:

  • Gurtni
  • Kulacs
  • Shaker
  • Törülköző
  • Táska
  • Edzőkesztyűk
  • Övek
  • Térdszorítók
  • Hasizom kerék (Tavaly erre célozgattam és be is jött. Most egy jó erőemelő cipő a cél…)

Azonban nem javaslom a kiegészítők közé felvenni a táplálék kiegészítőket. Egy ajándék legyen meg még hónapokkal a Karácsony után is. Egy doboz fehérje viszont huss, pillanatok alatt elfogy. Kaját nem szoktunk ajándékba venni. Kokszot sem valamilyen okból.

4. tip: Könyvek

Könyvet ajándékozni klasszikus. Gondolhatnánk, hogy egy gyúrósnak minek olyan. De azért ők is olvasnak. Ha a Sustanon 250 karaktersorozaton végig tudja magát rágni, akkor a könyvel sem lesz gondja, hisz ez is csak betűk és számok halmaza. Ráadásul többségében még képek is vannak. De komolyra fordítva a szót, a lelkes sportolók általában éhezik az új információkat, amelyekkel javíthatnak az edzéseiken, vagy a versenyteljesítményükön. Ezért szívesen olvasnak is a kedvenc témakörükből. És így legalább meglesz a fíling, hogy intellektuális irányba terelgetjük őket.

konyv_balckfriday.jpg

Rengeteg írás van a neten arról, hogy miért is jó olvasni. Bödőcs után szabadon, úgy fogalmaznám meg, hogy addig se csinálsz hülyeséget, amíg olvasol. Sajnos a magyar nyelvű szakirodalom elég korlátos, és rengeteg jó könyv csak angolul érhető el. Szerencsére vannak próbálkozások a magyarításra is, mint például a miénk is. Ezért, ha eddig nem tetted, akkor vegyél könyvet Karácsonyra magadnak, párodnak, bárki másnak.

Például innen, most nagyon akciósan Karácsonyig.

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr8814374455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (24) body building (2) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (22) diéta (20) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (2) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (2) hiit (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (2) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása