Mivel a táplálkozás legalább annyira fontos, mint maga az edzés, sőt sokak szerint talán még fontosabb is, ezért természetesen itt is rengeteg tudományos és áltudományos elmélet kering a köztudatban. Rengetegszer látni nyüzöge (ám annál lelkesebb) fiatalokat, ahogy kétóránként esznek, mint egy csecsemő, és hordozzák magukkal a kis csirke rizses dobozkájukat, mint teknős a páncélját.
Mondhatnám, hogy pedig ez egyszerű matek, de sajnos az összeadás és a szorzás sem mindenkinek gyerekjáték. Pedig az hogy mikor, mennyit és mit együnk az egyszerű alapfokú matematika. Na jó a szabályt a biológia írta hozzá, de a többi már csak szimpla számolás.
Tehát a kérdés, hányszor együnk naponta?
Legalább egyszer. Az alatt csak a fényből élők tudják megoldani, de ők is csak néhány napig-hétig. Aztán szerencsére a természetes szelekció gyorsan pontot tesz tündöklésük végére. Bár ez nem ennyire vicces, mikor a családtagjaikat terrorizálják ezzel, de most térjünk vissza a fizikai táplálékok világába. Tehát bármilyen hihetetlenül is hangzik, de napi egy étkezéssel nem csak, hogy túl lehet élni, de fejlődni is lehet. A gond csak az, hogy ilyenkor irtózatos mennyiségű kaját kell betömni, ezért aztán, ha nem muszáj, akkor nem ezt a végletet válasszuk.
Ahogy a néhai Rich Piana mondta, „ha nem fejlődsz a napi 6 étkezéstől, akkor egyél többet, egyél nyolcszor, vagy tízszer. Ez a másik véglet, ha gyakorlatilag folyamatosan eszel egész nap. Mi ezzel a baj? A válasz a makro tápanyagok mennyiségében van. Amíg a zsírból és szénhidrátból annyit eszel egy étkezésen amennyit csak akarsz (feltéve, hogy a teljes napi mennyiségedet eléred, de nem léped túl), addig a fehérje esetében más a helyzet.
Ahhoz, hogy a fehérjeszintézis optimálisan működjön és megfelelően tudj regenerálódni és fejlődni, ahhoz egy étkezésen belül be kell vinni egy minimális mennyiséget. Ez egy fiatal, 20 év körüli ember esetében nagyjából 20-22 gramm fehérjét jelenti. 100 gramm csirkemell, nem egy nagy kihívás. Ráadásul, ahogy öregszünk ez a küszöb érték csak folyamatosan nő. Jó közelítéssel azt mondhatjuk, hogy 30 év felett már évente 1,5 százalékkal több fehérjére van szükségünk az összes mennyiség tekintetében is és az egy étkezéseb belüli mennyiség esetében még többre. Tehát az én esetemben már valahol 30 gramm körül lehet ez. Nagyjából egyébként 60 év körülire duplázódik meg a küszöb érték, természetesen nagy szórással a különböző genetikai adottságoknak megfelelően.
Ezért aztán nem érdemes nagyon széttagolni a napi mennyiségünket, ha nem vagyunk 120 kilós testépítők, mert figyelni kell arra, hogy meglegyen a minimális fehérje mennyisége az adott étkezésben.
Viszont még ha be is lőjük pontosan, és esetleg el is találjuk a tényleges igényünket, akkor is jön egy következő csavar, mert hiába próbáljuk meg a küszöb érték feletti fehérjemennyiséggel bebikázni a szervezetünket egy-két óránként. Erre is van védekező mechanizmusa és csak négy – hat óránként tudjuk magunkat csúcsra járatni. Ez pedig azt jelenti, hogy ha egy normális 16 órás ébrenléttel számolunk (8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Nem bírtam kihagyni.), akkor abba nagyjából 3-4 csúcs fér bele. Tehát a fehérje bevitel szempontjából az optimális étkezési gyakoriság, az a napi 3-4 alkalom.
Viszont a szervezetünk van annyira alkalmazkodóképes, hogy amatőr szinten nem lesz értékelhető különbség az 1 és a négy alkalom között. Innentől kezdve ez már csak játék a számokkal és hogy kinek mi illeszkedik jobban az életstílusához.
Van értelme többször enni?
Hát talán a gizdáknak, mert ők még a 3-4 fehérjedús étkezésen kívül be tudnak tolni 2-3 kalóriadús nasit is. Nekik szükségük lehet erre, de ha tudnak rendesen enni, akkor a 3-4 alkalommal azért a kalóriát is össze lehet hozni.
Tanulság? Nincs, egyél rendesen!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.11.03. 07:06:18
accountant050915 2018.11.03. 10:20:27
1. Állandóan éhes vagyok, legalábbis tudnék enni
2. Bűntudatom van, mert úgy érzem egész nap zabalok
3. Rohadtul megnehezitem az életemet azzal, hogy még kell csinálni előre ennyi kaját.
Most amit próbálok (heti 2-3 teljes test edzés és 3-4 kardio mellé) az napi 2, max 3 étkezés, dél és este 6 között, tehát a sima 18-6os időszakos bojtoles. Vacsorára 6 körül jól bezabalok, vegyesen minőségi (csirkemell, tonhal, összetett ch) és kevésbé minőségi (gyümölcs, Felvágott, akár 1 kifli) kajákat. Amit észrevettem :
1. Éhség érzés ramtor délelőttönként, de kb 5 perc alatt elmulik
2. Jobb alvás, jobb kozerzet
3. Jobban esik a tükörbe nézni, nincsen meg az a felfuvalkodott kinézet, de különösebb izomvesztest sem tapasztaltam
4. Kevesebb logisztika, változatosabb étkezés
Szóval, nekem ez tűnik a jó irányvonalnak. Jobb közérzet, kényelmesebb élet, és közelebb is van az ember természetes állapotához (nem hinném, hogy az elmúlt 50 évet leszamitva a napi 6 étkezés bármikor az atlagember lehetőségei között lett volna). Tegyük hozzá, hogy ez natural /hobbi szint, nyilván egy profi testepitonek ez nem működne.
csakférfi 2018.11.03. 18:05:19
...
....
Tanulság? Nincs, egyél rendesen!
:) :) :)
Értelmes ember!No meg szellemes!
Jò a poszt. Mivel nem "vés köbe" semmit.
A végén meg levonja a következtetést.
Egyél rendesen.
csakférfi 2018.11.03. 18:12:09
Éhesen nem tudnék elaludni.
Napközben ha bezabàlok...ràmtör az àlmossàg.
85 kg vagyok 52 éves és 178 kg.
Fiatalon jàrtam edzésre.....20-on évesen.
Apàm azt mondta anno....egyél mert megérdemled.
Mondjuk a fizikai munka volt ....van....lesz a fö mozgàsforma.
Ezért mosolyogtam az "egyél rendesen".....mondaton.
Szerintem ne legyen büntudatod a kajàtòl. Nekem évek òta ennyi.
Nem "matekozok".
:)