Az emberek bármit képesek elhinni. Ha elég sokáig és meggyőzően állítanak valamit, akkor még a legnagyobb bűnözők előtt is térdre borulnak és boldog mosollyal az arcukon újra választják őket. „Lopjatok még négy évet, csak a nemlétező ellenségtől védjetek meg minket!” De ez messze nem csak a politikában van így. Ha egy információ komoly megjelenésű forrásból származik, akkor azt szívesen elhisszük. Ha egy figura odajön hozzánk a teremben és azt mondja, hogy most a futópadon egy óra alatt 230 kcal-t használtál el, akkor elhajtjuk a retekbe, mert bizony az a gép 600-at ír ki. Szép, világító, digitális kijelzővel az arcunkba. Míg a gyűrött pólós fazon, csak úgy mondta. Igaz, hogy megnézte alaposan a testfelépítésünket, a mozgásunkat, a légzés ritmusát, míg a gépre csak ráálltunk, megnyomtuk a zöld gombot és már írta is ki a szebbnél szebb számokat. 600-at. A mellettünk kocogó nyugdíjas néninek is, a másik oldalon haldokló majd 200 kilós informatikusnak is és a kettővel arrébb futó triatlonistának is. Szerencsére vannak, akik ezeket a számokat kétkedéssel fogadják és még nagyobb szerencsére vannak közöttük olyanok is, akiknek megvan a tudása, és erőforrása is ahhoz, hogy le is ellenőrizze ezeket. Lássunk hát egy kutatást az egyik legnépszerűbb aktivitásmérő pontosságára.
Ahogy a fűző viselése kiment a divatból, úgy jött be a sportolóknál a mellkaspántos sportórák viselése. A legelső és talán máig a legkomolyabb cég a Polar volt. Ha győzted elemmel és bírtad a szorítást, akkor igen nagy pontossággal lehettél képben a pulzusoddal kapcsolatban. Ahogy haladt előre a technológia, úgy egészült ki az órák által nyújtott szolgáltatás, a pulzus mellett számolt már kalóriát, lépést, távolságot, sebességet. Aztán jött a GPS is, amikor már utóbbiakat nem kellett számolnia (jó, a kockáknak, a GPS is folyamatos számítást igényel). Végül beköszöntött a digitális jólét és boldogság és megszülettek a pánt nélküli aktivitásmérő órák. Eleinte csak trükkösen, mert semmit nem mértek, de aztán a technológia is utolérte a vágyakat és ma már csak terhességi tesztet nem végeznek az okosórák.
Ezeket az órákat arról lehet felismerni, hogy kis LED-ek vannak a hátuljukon. Ezekből a LED-ekből zöld fény villog, ami áthatol a bőr felszínén és az erek falán. Viszont az áramló vérről (is) visszaverődik és ez a visszaverődés változik az áramlás függvényében. Az áramlás változása pedig a pulzustól függ. Mikor pumpál a szívünk akkor felgyorsul, aztán lelassul Az erek rugalmassága tompítja ugyan az áramlás sebességének változását, de ettől még megmarad a pulzálás. A visszavert fényt érzékelve aztán az óra nekiáll számolni és mindenféle képletek segítségével megpróbálja kiszámolni a pontos pulzust.
A kutatásban is egy ilyen szerkezetet vizsgáltak meg a Fitbit Charge HR-t.
A kutatás ebben az esetben is úgy működött, mint az összes fitnesz témájú kutatás, kerestek alanyokat, jelen esetben 24 férfit és nőt, akiknek a vizsgálat ideje alatt viselnie kellett az aktivitásmérőt, valamint egy 12 ponton mérő, hordozható EKG-t. Mindkét berendezés folyamatosan továbbította az adatokat egy központi számítógépre időben szinkronizálva. A vizsgálat 77 percig tartott, és a következőket tartalmazta:
5 perc tekerés szobabiciklin, 60 W teljesítménnyel, majd újabb 5 perc 120 wattal.
Ezután 5 perc séta, majd 5 perc kocogás, végül 5 perc futás futópadon.
Végül 12 ismétlés oldalemelés következet, 12 ismétlés váltott lábú kitöréssel és zárásnak 60 mp plank.
A gyakorlatok között 5 perc pihenő volt.
Az eredmények vegyesek voltak. Egyrészt a tendenciát elég jól követi az aktivitásmérő, viszont a mérési eredményekből látszik, hogy akár 20-40 pulzus/perc eltérés is lehet az EKG által mért érték és az órák által mértek között. Ráadásul, ahogy növekedett az intenzitás és ezzel együtt a pulzusszám is, úgy nőtt a szórás, azaz egyre pontatlanabbá váltak az aktivitásmérők. Feltéve, hogy az EKG nem csal.
Ez annál is inkább gáz, mert az hogy átlagosan 13 bpm-mel kevesebbet mutattak ezek az eszközök, az egy egész napos mérés esetén jelentősen el tudja téríteni a kalóriaszámlálását. Bár azzal, hogy alulbecsüli a pulzust, azzal a kalóriafogyasztást is alul fogja, így egy diétában inkább segíteni fog, mint ártani.
Az pedig, hogy a magasabb intenzitás tartományban akár 54 bpm-mel is kevesebbet mutatott az akár tönkre is tud tenni egy interval edzést.
Ettől függetlenül még tendencia mérésre alkalmasak, mert például az én utolsó mellkaspántos órám szerint 140 bpm alatt bármeddig tudtam futni, 140-180 között max két órát, míg 180 felett már fél órát sem. Ezek tapasztalati számok, és ha esetleg egy ilyen Fitbittel mértem volna, akkor a 140 lehet, hogy csak 130 lett volna, míg a 180 pedig 160. Ettől függetlenül teljesen jól lehet használni, csak az érték nem lesz valós. Viszont akinél fontos a pontos mérés (nem tudom, hogy egyébként a HIIT edzésen kívül érdekel-e valakit teljesen pontosan), ott sajnos továbbra is marad a mellkaspánt. Vagy az EKG, de az elég macerás és vicces.
Hogy miért nem tudják pontosan kiszámolni a pulzust ezek az eszközök? Azért, mert rengeteg zavaró tényező befolyásolja a mérést. A visszaverődést befolyásolja a LED-ek és az erek közti távolság. Ez pedig változik, ha mozog az óra, vagy ha megfeszül és elernyed az alkarunk izomzata. Minél intenzívebben mozgunk, annál inkább felerősödnek ezek a tényezők. De függ a bőr pigmentációjától és az izzadástól is az eredmény. Ráadásul a zavaró tényezők szempontjából pont a csukló bizonyult mérések szerint a legrosszabb helynek, de hát, ha egyszer a nép ott szeretné viselni az óráját és nem a nyakán, vagy a combja tövén, akkor muszáj a gyártóknak erre megoldást találni.
Amit mindebből érdemes megjegyezni, az az, hogy ezek a szerkezetek nem alkalmasak a pontos pulzusszám mérésére, tehát, akinek egészségügyi okokból fontos figyelnie, annak marad a mellkaspánt, de akik csak úgy általában kíváncsiak az aktivitásukra, azoknak teljesen megfelelő. Ráadásul legyen szó Fitbit-ról, Apple Watchról, Samsung Gearról, vagy Xiaomi Amazfitről, mind egyformán pontatlan, nincs közöttük eltérés.
Ettől még ezek jó játékok, aki megengedheti magának, az játsszon vele. Ha nem is fogja tudni pontosan a pulzusát, de arra jó lesz, hogy egy kicsit aktívabb életre sarkaljon minket!
Forrás:
Terbizan D, Dolezal B, Albano C: Validity of Seven Commercially Available Heart Rate Monitors. Measurement in Physical Education and Exercise Science 2002;6:243-247
Jo E, Lewis K, Directo D, Kim MJ, Dolezal BA: Validation of Biofeedback Wearables for Photoplethysmographic Heart Rate Tracking. J Sports Sci Med 2016;15:540-547
Allen J: Photoplethysmography and its application in clinical physiological measurement. Physiol Meas 2007;28:R1-39
Rafolt D, Gallasch E: Influence of contact forces on wrist photoplethysmography--prestudy for a wearable patient monitor. Biomed Tech (Berl) 2004;49:22-26
Teng XF, Zhang YT: The effect of contacting force on photoplethysmographic signals. Physiol Meas 2004;25:1323-1335 6. Benedetto S, Caldato C, Bazzan E, Greenwood DC, Pensabene V, Actis P: Assessment of the Fitbit Charge 2 for monitoring heart rate. PLoS One 2018;13:e0192691 7. Gillinov S, Etiwy M, Wang R, Blackburn G, Phelan D, Gillinov AM, Houghtaling P, Javadikasgari H, Desai MY: Variable Accuracy of Wearable Heart Rate Monitors during Aerobic Exercise. Med Sci Sports Exerc 2017;49:1697-1703
MASS - MONTHLY APPLICATIONS IN STRENGTH SPORT - VOLUME 2, ISSUE 4 - EDDIE JO - APRIL 2018
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fődíszpinty 2018.09.09. 09:47:38
DirtyHarry 2018.09.09. 10:47:43
Így hirtelen két cikk Fenix 3-hoz:
titaniumgeek.com/garmin-fenix3-hr-review/
www.bikeradar.com/gear/article/how-accurate-is-wrist-based-heart-rate-vs-hr-strap-48458/
Mindkettőben vannak durva kiugrások, de összességében jól hozza a mellkaspántot a Fenix 3. Egyébként ha jól emlékszem DCrainmaker-nek is van hasonló tesztje.
kéki béla 2019.06.15. 18:40:12
Egy helyben állva 71-92 közti, folyamatosan változó értéket mutatott. Köszöntem szépen a demot. Azt tudom, hogy a vérnyomás erősen változó dolog, az automata mérők csak egy durva átlagot számolnak (gyakorlatilag minden dobbanásnál más a valós érték), de a pulzus az nagyon nem ilyen...
2020.01.23. 13:24:16
De épp miért ezek? Miért nem Polar, Garmin és Suunto? Utóbbiak sem pontosak, de még mindig sokkal közelebb állnak a tesztek alapján a mellkaspántos mérőkhöz. Sportra sportórát érdemes használni, nem fancy fitness órát.