Mielőtt még valaki belelkesülne ez nem a Cutler-es „hormonpótlásról” fog szólni. Ráadásul szabadlábon írom… De ha mégis a TEK érdeklődést tanúsítana a munkásságom iránt, akkor itt megtalálnak, hívjanak nyugodtan, mielőtt eltévednek itt a faluban és nekiállnak kérdezősködni, ami mindkettőnkre rossz fényt vetne.
A biológia
Tizenévesen, kinél előbb, kinél utóbb, de elszabadul a hormontermelésünk. Persze ilyenkor az embernek minden fontosabb annál, hogy ezt kihasználja, aztán mikor rájön erre, akkor már fájdalmasabb a történet. Nagyjából 30 éves korunkig el is vagyunk látva rendesen hormonokkal. Viszont aztán szép lassan elkezd csökkeni a szint. A következő 20 évben aztán szép lassan csökken, és 50 körül már eldurvul a dolog. Baj ez? Nem igazán, ha nem öregednénk és nem adnánk be a kulcsot, akkor már rég kinőttük volna a bolygót. Azonban miért ne élhetnénk életünk végéig teljes életet. Aktívan, frissen, önállóan.
Az alkímia
Az emberiséggel egyidős a fiatalság forrásának keresése. Időről időre valaki megtalálni véli, de aztán mindig kiderül, hogy vaklárma volt. A genetika fejlődése ígéretesnek tűnik, de még várni kell rá egy kicsit, addig marad egy kevésbé hatásos, de bevált módszer. A hormonpótlást nálunk fejlettebb országokban már előszeretettel alkalmazzák.
Itt ne a sportolók által alkalmazott dózisokra gondoljunk, hanem annál 1-2 nagyságrenddel kisebb adagokra. A kezelés lényege, hogy a főbb hormonjaink szintjét visszaállítsák a 30-as éveink szintjére. Azonban ez a kis adag is jelentős hatással bírhat.
A hatások
A férfiak esetében a tesztoszteron szint visszaállítása a normális értékre (~20nmol/l) javítja a fizikai és mentális állapotot, érzelmi állapotot és energikussá. Javítja a libidót és a merevedést. Növeli az izomtömeget és erősíti a csontozatot, csökkenti a gyulladásokat és az ízületi fájdalmakat. Ami még érdekesebb, hogy javítja a figyelmet, hangulatot és csökkenti az alvászavarokat. Nők esetében is hasonló hatások figyelhetőek meg, természetesen náluk sokkal alacsonyabb szintre kell visszaállni.
Sokan nem is gondolnák (sőt valószínűleg senki), hogy a levertség, fáradékonyság, depresszió az alacsony tesztoszteron szint következménye.
Nők esetében bonyolultabb egy fokkal a tökéletes hormonpótlás. A menopauza alatt és után a megfelelő ösztrogén és progeszteron arány elérése sokkal bonyolultabb és egyénfüggőbb.
A köznyelv gyakran használja a növekedési hormont a fiatalság hormonjának. A hatása teljes mértékben rá is szolgál erre. Kisimítja a ráncokat, feszessé teszi a bőrt, fényes lesz a hajunk tőle és eszeveszett tempóban kezd el nőni. Ugyanez igaz a körmökre is. A zsírbontó hatása miatt is népszerű, bár erre drága és felelőtlen dolog lenne erre alapozni egy diétát. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy a növi szintje egyenesen arányos az IGF-1 szintjével, ami nélkül nem épülhet a testünk. Mindezek ellenére a klasszikus hormonpótlások nem szokták a növekedési hormont tartalmazni. Nem úgy mint a méregdrága szépségklinikák kúrái.
Máshol máshogy van
Az Amerikai kontinens szinte bármelyik országában elballagsz az orvosodhoz egy lelettel, ami igazolja az alacsony hormonszintedet és már írja is fel a megfelelő hormonkészítményt. Sőt néhány helyen elég csak leballagni a patikába és recept nélkül megveheted, amit akarsz. Mivel ez is bevétel, így természetesen odaát rengeteg támogatott kutatás létezik a használatukról. Mivel ezeket a kutatásokat gyógyszergyártó cégek rendelték meg, így természetesen az eredmények is pozitívak.
Az árnyoldal
Ettől függetlenül vannak mellékhatások, mert azok mindig vannak. Ez azonban messze nem összemérhető a testépítők kúráival. Nem leszünk azonnal kopaszok, pattanásosak és a karunk sem lesz 52-es. Ekkora adagoknak nem lesz sztochasztikus hatása, azonban lehet, hogy hosszú távon okoz majd problémákat a függőségen kívül.
Innentől kezdve mérlegelés kérdése
Az egyén szintjén: Tegyük fel, hogy 50 évesen tudod, hogy még 25 éved van hátra, amiből 5-öt ágyban pelenkák közt fogsz tölteni, előtte pedig 20-at elvegetálsz. Vagy 50 évesen visszaállítod a 30 éves hormonszintedet (legalábbis próbálod) és lesz még 20 aktív éved aztán kakukk. Melyiket választanád?
A társadalom szintjén: Az idős, betegeskedő korosztály folyamatosan nő. Ez két terhet is ró az államra (nálunk), egyrészt nyugdíjat kell fizetni nekik, másrészt hozzá kell járulni az gyógyszereikhez is OEP támogatás formájában. Normál esetben tehát van nyugdíj + gyógyszer, ami most 76 év átlagéletkorral számolva 11 év finanszírozást jelent. Tegyük fel, hogy hormonpótlással fele annyit kell költeni gyógyszerre (mert hát a hormont is támogatni kell, különben nem lesz, aki szavaz), viszont az átlagéletkor megemelkedik, mondjuk 3 évvel. Érzésre az utóbbi eset többe fog kerülni. Tehát nem állami oldalról ez nem lesz még egy darabig erőltetve. Sajnos a szteroidok előállítása mára már nem egy bonyolult technológia, szabadalmak sem védik eléggé, így bárki tud azonnal gyártani. Egy idős, beteges ember sokkal többet költ majd gyógyszerre, mint amennyibe a hormonpótlása kerülne, így a gyógyszer gyártók sem fogják erőltetni ez a dolgot.
Köztünk járnak
Mindenki ismer valami horror történetet sportolókról, akik tönkre tették magukat a szteroidok használatával. De ne felejtsük, még az óvatosabbjai is 1 nagyságrend nagyobb dózisokat tolnak.
Az USA-ban azért él néhány százezer nyugdíjas, aki évek óta ilyen kezelést kap orvosi felügyelet mellett. Vannak autodidakta „hormonerek” is, például Ellis Toussier, aki mostanában volt 72 éves és 19 éve állítgatja saját magának a hormonszintjét. Napi 2-3 egység növekedési hormont szúr szinte kihagyás nélkül, EPO-val (3-4 hetente 4000NE) 50% felett tartja a hematokrit szintjét, inzulinnal tartja a vércukor szintjét 70-90mg/dl értéken és ehhez még némi tesztoszteront is adagol rendszeresen. Bevallása szerint most úgy néz ki, mint egy 50 éves és úgy érzi magát, mint egy 35 éves. Néhány évente tart egy pár hónap szünetet, amikor is megnézi, hogy magától visszaállnak e az értékei. Eddig minden rendben volt. Más kérdés, hogy Mexikóban, ahol él ez nem akkor nagy kihívás. Itthon azért elég nehéz ezekhez a szerekhez hozzájutni. A növi még hagyján, de az EPO az nem csak méreg drága, de a feketepiacon is alig van. (mondjuk ezeket én csak úgy hallottam valakitől, aki ismer olyat…). Visszatérve Ellisre, tény hogy él és virul, de egy példa még nem reprezentatív.
Ellis Toussier
Mi a valóság?
Az EPO-t kötelező oltásként kellene adni 30 felett! Persze a sűrű lesz a vér meg majd akkor vérrögök keletkeznek, és mindenki jól meghal. Aki hajlamos erre az egyébként is csak idő kérdése és összefut egy vérröggel, ami rosszkor lesz rossz helyen. Aki meg nem az az EPO-tól sem. Viszont az a szellemi és fizikai frissesség, amit 50% felett megtapasztal az ember, az durva.
Az összes többinél nem ennyire ütős a hatás, viszont összességében sokkal,de sokkal jobb minőségű életet tudnak biztosítani. Főleg, ha nem várjuk meg, míg lepukkanunk, hanem időben elkezdjük a pótlást.
Reméljük, egyszer eljutunk oda, hogy ez szempont legyen. Hátha egyszer nem egy gázszerelő szabadul el, hanem egy endokrinológus…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.