Valamelyik nap belefutottam egy bejegyzésbe, egy Facebook csoportban, ahol valaki felvetette, hogy aki nem tudja felhúzni a testsúlyának a dupláját, az ugyan ne ossza már az észt. Persze rögtön leoltotta mindenki és persze mindenki meg is jegyezte, hogy hát természetesen ő azért simán felhúzza a saját súlyának dupláját. Egy ideje tagja vagyok néhány erőemelő/testépítő csoportnak és figyelem őket, ahogy mindenhol van pár arc, aki mindenhez hozzá tud szólni, mindenről van véleménye, és ha akarod, ha nem kisegít tanáccsal. Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg ki a hiteles és ki az, aki csak elég határozottan osztja az észt minden háttér nélkül. Nézzünk meg két példát:

1. Ernie Lilliebridge Jr. 25 éves amerikai erőemelő. 377 kilós guggolással, 230 kilós fekvenyomással és 364 kilós felhúzással. Impozáns. Az egész család hasonló számokat tud. Természetesen népszerűségüket igyekeznek kihasználni és jó pénzért online edzősködést vállalnak. 100 dollárért Ernie 10 héten keresztül ellát tanácsokkal és felkészít a versenyedre. Ha valaki ennyire durván erős, akkor biztos ért hozzá, nem?

2. „Magyar srác”, nem írom le a nevét, nincs ingyen reklám. 180 kilós guggolással, 130 kilós fekvenyomással és 200 kilós felhúzással. Havi 10 ezerért szintén online coaching-ot kínálva.

Simán az elsőt tartaná a többség követendő példának, mert azért ő mégiscsak letett már valamit az asztalra. A kiccsávó meg majd jöjjön vissza, ha már tud súllyal is bohóckodni.

Nézzük meg másként a dolgot (kicsit kisarkítva):

1. Egy genetikai „freak”, nincs a családban olyan, aki ne tudna 400 kiló körül guggolni, az apja, a testvére, mindenki 1 tonna körül tud összetettben. Így születtek, 12-14 évesen már irtózatos súlyokkal dolgoznak, ha egész nap csak szobabicikliznének, chipset majszolva, akkor is fejlődne a guggolásuk.

2. Egy srác, aki nem született erőemelőnek, de megszerette és minden létezőt elolvasott a témában, követi a nemzetköz szakirodalmat, próbálkozik, kísérletezik. Írt egy egész tűrhető e-bookot a témában, stb.

Nem, még mindig az első. Ugye? Ilyenek vagyunk, ezt kaptuk az evolúciótól. A tálon mindig a legnagyobb rántott hús lesz a legszimpatikusabb, pedig korántsem biztos, hogy az a legfinomabb. Annak fogunk hinni, aki a leglátványosabb show-t adja elő nekünk, a legerősebbet, legizmosabbat, vagy legalább leghangosabban kiabálót fogjuk követni. Egy darabig persze, mert aztán ha nem volt igazunk a választásnál, akkor arra rájövünk majd és ha nem túl nagy az egonk hozzá, akkor be is ismerjük.

Addig viszont marad az sajnos, hogy hiába vagy te a legokosabb a teremben, akkor is a paprikajancsi személyedzőre lesz mindenki rákattanva, mert 45-ös bicepsze van, meg olyan kockái min Lazarovnak. Ja, hogy táplálkozásban még mindig a 90 napos diétánál tart, az nem számít, akkor is nézd már meg, hogy hogy néz ki!

Sajnos ez is csak reklámpszichológia, ha két egyforma termék elvileg ugyanazt kínálja és fogalmunk sincs, hogy melyik a jobb, akkor a vizuális ingerek alapján fogunk dönteni. Persze koránt sem biztos, hogy rosszul fogunk dönteni, de az emberek mindig kétkedve fogják fogadni azt aki soha nem ért el semmi jelentős eredményt, bár szakmailag talán a legjobb a világon, azzal szemben, aki hatalmas eredményeket tud felmutatni, de azt csak a szülői genetikának köszönheti.

Így maradjunk abban, hogy ki hiteles és ki nem, azt csak az idő és a tapasztalat tudja eldönteni, de ne ítéljünk meg senkit a kinézete alapján!