A táplálékkiegészítők királya a PLACEBO

Miért veszünk meg egy táplálékkiegészítőt? Mert hiszünk benne. Miért hiszünk benne? 3 lehetséges ok létezik:

1. Mert létezik rá kutatás, ami a hatásosságát bizonyítja.

Nos ez a legrázósabb kérdéskör, amiről most nem fogok írni, de ha létezik egy termék és megfelelő anyagi forrás mögötte, akkor előbb utóbb lesz egy kutatás, ami alátámasztja a hatásosságát. Minél nagyobb a forrás, annál igazolni a hatásosságát.

2. Mert valaki azt mondta, hogy jó és hiszünk neki.

Nagyjából ez is az előző analógia, csak itt nem brit tudósok fogják igazolni a hatásosságot, hanem neves általunk respektált sportolók. Mert van az a pénz, amihez az ember az arcát adja, még ha maga soha meg sem kóstolta azt.

supplements_mass.jpg

És miért is jött be? Mert éreztünk tőle valami pluszt. Kaptunk egy érzést, ami addig nem volt meg. Erősebbnek, gyorsabbnak, éberebbnek éreztük magunkat. Másnap izmosabbnak láttuk magunkat a tükörben, később fáradtunk el az edzésen, stb. Mivel azzal az esettel most nem foglalkozunk, amikor nem működik, így lássuk mitől is működhet:

  • Mert tényleg hat. Ilyen mondjuk a koffein például. Tuti hogy bizonyos mennyiségtől mindenkinek kipattan a szeme tőle. Vagy elalszik, embere válogatja, de érezhető hatása van. Sajnos ilyen szer nem sok van a táplálékkiegészítő piacon. A legtöbb anyagnak van valamilyen hatása az biztos, de hogy az az-e, amit várunk tőle, és hogy egyáltalán érezhető-e az a legtöbbnél sosem fog kiderülni.
  • Placebo

El is jutottunk a lényeghez. A placeboról mindenki hallott már, de csak kevesen látják, hogy mennyire képes uralni az életünket és befolyásolni mindennapjainkat.

A placebo elméletet már az 1700-as évek óta ismerjük, de igazán csak a második világháború után kezdtek el foglalkozni vele. A háborúban egy amerikai orvos és csapata az elfogyott fájdalomcsillapítót egyszerű sóoldattal helyetesítették és működött. Az orvos a háború után publikálta az eredményeit és innentől kezdve kezdett el a világ foglalkozni a placeboval és annak hatásával.

shutterstock283138949.jpg

Egy 2015-ös kutatásban R. Ross, CM. Gray és JM Gill (Effects of an Injected Placebo on Endurance Running Performance) 15 atlétát vizsgált meg placebo-t adagolva nekik, miközben az alanyok azt hitték, hogy EPO-t kapnak. Megmérték kezdéskor, hogy mennyi idő alatt tudnak 3 km-t futni, aztán hetente újra megnézték. Az eredményeik javultak 1,2%-kal, ami azért messze elmarad a tényleges EPO hatástól, viszont az eredmények mellett az alanyok gyorsabb regenerációról, jobb közérzetről és könnyebb munkavégzésről számoltak be.

De nem ez az egyetlen ilyen irányú kutatás, már a hetvenes évek óta vizsgálják a placebo hatását a sportban. Mert, mint kiderült a placebo is egy tudomány, nem mindegy, hogy egy sima fehér tablettát etetnek meg velünk, vagy egy piros és kék kapszula közül választhatunk, mint a mátrixban. A hatás erősségét befolyásolja, hogy milyen a kiszerelés, a csomagolás és persze a körítő maszlag a várható hatásokról.

De igazából a még valamilyen hatással bíró szerek sem mentesek a placebo hatástól, ezt is kutatások igazolják, hogy a valós, az egyénre gyakorolt hatás, függ a szer hatásától és a hozzáadódó placebo hatástól is.

A nagy táplálékkiegészítő gyártók és forgalmazók teljesen képben vannak a placebo tudományával. Használják is rajtunk lelkesen. Nagyon fontos eleme az edzés előtti fokozóknak, talán a koffein mellett a másik legfontosabb „összetevő”, de hasonló a helyzet a zsírégetőkkel, tesztoszteron fokozókkal is. A nálunk legálisan kapható kiegészítők 99%-a értelmetlen és felesleges. Ha ugyanazt a pénzt terembérletre és rendes kajára költené az ifjúság, sokkal előrébb lennének. Van azonban egy másik oldala is a történetnek. Mégpedig az, hogy azért a drága pénzen megvásárolt placebonak azért van pozitív eredménye, segít fenntartani a motivációt, hitet ad a genetikailag gyengébben eleresztett többségnek és mivel tényleg pozitív élettani hatásai vannak, így segít a fizikai állapotunk javításában.

reduced-exercise-induced-muscle-damange-chart.png

Lehetnek azonban nagyon fontos hatásai is a placebonak, mégpedig a belső gátak legyőzősében. Vannak eredmények, amelyekről elhisszük, hogy verhetetlenek, így volt ez évtizedekig a távolugrásban, vagy a 9.9-es száz méterrel. Mindenki azt hitte, hogy nem lehet ennél gyorsabban futni és annyira elhitte mindenki, hogy ennél nem lehet gyorsabb. Nem is volt jó 20 évig. Persze az élsportban azért a tiltott szerek erősen árnyalják a kérdést. Azonban az egyre szigorúbb ellenőrzés mellett egyre nagyobb jelentősége van a placebonak, hogy elhiggye a versenyző, hogy az a pár gramm kreatin, L-carnitin, béta-alanin jelentősen képes fokozni az eredményét. És ez a kicsi plusz képesség teheti, hogy a döntőben mindenkit maga mögé utasítson. A hiszékenység ereje.

Nehéz kimondani, hogy jó-e vagy rossz a placebo alkalmazása, hiszen ha ez segíti a gyógyulásunk, akkor az jó, azonban mégiscsak egy átverés, ami nem jó. Ez a placebo paradoxon.

Sajnos vannak, akik visszaélnek vele és anyagi érvényesülésük érdekében használják fel, ez nem jó, még akkor sem, ha ténylegesen nem okoznak kárt másnak, legfeljebb kicsit drágában kapják meg azt, amit maguktól is elérhetnének.

logo1_banner.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr98804592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zZz 2016.06.16. 18:24:18

Konkrétumok nélkül ez így csak okoskodás. Ha a kedves író leírná (forrásokkal!), mi tartozik abba az 1%-ba, ami nem haszontalan és felesleges, akkor már lenne értelme a cikknek.
Meg lett említve eddig a kreatin, a karnitin és a béta-alanin, ill. egy ábra utal a BCAA-ra, hogy ezek a placebo hatásnál nem mutatnak több hasznot. Forrásokat ezekhez sem említ, pedig legalább az ábrához kellett volna, mert kétlem, hogy a posztíróé.
Ez a poszt így csak egy hangzatos betűhalmaz.

2016.06.16. 18:31:20

@zZz: hahahahaha. rákerestem az ábrára, és ezt a cikket találtam:
www.bodybuilding.com/store/bodybuilding-platinum-series/post-protocol.html

a végkövetkeztetéseket érdemes összevetni:
"The following study indicates that BCAAs administered before and after resistance training reduce muscle damage and accelerate recovery in resistance-trained individuals.This suggests that BCAAs provide greater bioavailability of substrate to improve protein synthesis, thereby lessening the extent of secondary muscle damage associated with strenuous resistance exercise.

Exercise-induced muscle damage is reduced in resistance-trained males by branched-chain amino acids in a randomized, double-blind, placebo controlled study."

comment #1 2016.06.16. 18:48:49

A kreatin a világon legtöbbet kutatott táplálékkiegészítő. Több mint 30 éve kutatják az igazoltan létező, pozitív hatását és erre születik egy ilyen post. Nevetséges.

Az író teljes tudatlanságban van.

Gekko 2016.06.16. 19:11:08

@Egri János, kvíznagymester: Ez most komoly? A BCAA szimpla fehérje, hogyan tud nem hatásos lenni? Nyilván nem csodaszer, hanem táplálék kieg. Nettó nem értem, ez a cikk pont annyira értelmes, mint az, amelyik csodaszert ígér. Az ostoba szélsőségek, és az internet félhülyéi középütt találkoznak.

Ami meg a hivatkozást illeti, azért külön jár a pacsi.

Kelly és a szexi dög 2016.06.16. 19:31:55

há a kreatin éppen hatásos, de a homeopátiás cukorgolyók valóban kizárólag a placebó hatáson alapulnak

gorillaso 2016.06.16. 19:57:29

A kreatin meg a hozzá hasonlók valóban hatnak némileg, a gond a "rendeltetési" helyükre való juttatással van. Ha simán átküldöd az emésztőrendszereden (eszem-iszom) akkor semmi sem ér célba belőle. Ezért nem lehet túladagolni sem (max kicsit fosol a sok műanyagtól). Ami farmakológiailag tesztelt az hat - azt hívják gyógyszernek. A tápkieg az csak biznisz.

segar 2016.06.16. 21:30:01

Én meg azt mondom, hogy ez a mondat a kulcs: "a genetikailag gyengébben eleresztett többségnek"...
___
Ez igaz, és azt jelenti, hogy mostanára többségben vannak azok, akik jóval kevesebb erőforrással rendelkeznek, mint az őseik. "Táplálékkiegészítők" nem csak a felpuffasztó, vegyszeres vackok a nagy, színes dobozokban, hanem a sok-sok próbálkozás valamit adni a hiányállapotokra.
___
Azt el kell ismerni, hogy (ha nem is a 99%), de a nagy része nem jó semmire. Aztán vannak, amik ennél a semminél többet segítenek, és van egy pár, ami viszont sejtalkotó-szinten dolgozik igen jó hatásfokkal. De ez meg nem jut mindenkinek. :|

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.06.16. 22:18:58

Vannak az étrend-kiegészítők besorolására rendes szakmai táblázatok. Elég sok hatásos és biztonságos kategóriában van, egyszerűen el kell olvasni az International Society of Sports Nutrition position stands anyagokat.

International society of sports nutrition position stand: Beta-Alanine
International Society of Sports Nutrition Position Stand: beta-hydroxy-beta-methylbutyrate (HMB)
International Society of Sports Nutrition position stand: energy drinks
International Society of Sports Nutrition position stand: meal frequency
International society of sports nutrition position stand: caffeine and performance
International Society of Sports Nutrition position stand: Nutrient timing
International Society of Sports Nutrition position stand: protein and exercise
International Society of Sports Nutrition position stand: creatine supplementation and exercise

teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/2016/06/14/kotelezo_sporttaplalkozasi_informaciok_etrendrol_es_etrend-kiegeszitokrol_pontos_hasznalati_informac
Még az ausztrálok jók, vagy jobbak ebben a besorolásosdiban.

Ez konkrétan régebbi, de elég jó ismertető:
ISSN exercise & sport nutrition review: research & recommendations
jissn.biomedcentral.com/articles/10.1186/1550-2783-7-7

SAndrás 2016.06.16. 23:03:45

Táplálékkiegészítőben "utazom" . Természetesen (a cikk hangvétele alapján) agymosott vagyok, és magamat fényezem.
- A Brunswick Lab. szerint 8990 és 10850 ORAC értékű a két termékünk.
- Igen, elmondom mindenkinek, és elhiszik! Ahogyan azt is, hogy csak mosószódával, mosódióval és ecettel mosok.
- Nem, nem placebo, de a placebo hatást kiküszöbölni lehetetlen! Ha mégis az lenne, nem tök mindegy? Segített!
Itt idéznélek:
"15 atlétát vizsgált meg placebo-t adagolva nekik, miközben az alanyok azt hitték, hogy EPO-t kapnak. Megmérték kezdéskor, hogy mennyi idő alatt tudnak 3 km-t futni, aztán hetente újra megnézték. Az eredményeik javultak 1,2%-kal, ami azért messze elmarad a tényleges EPO hatástól, viszont az eredmények mellett az alanyok gyorsabb regenerációról, jobb közérzetről és könnyebb munkavégzésről számoltak be."
EPO-val mekkora javulás volt tapasztalható? Bizonyára nagyobb...
Közben azt sugallod, hogy a táplálékkiegészítők nem segítenek.
Az olvasóknak ajánlom magam:
www.myrainlife.com/spinyhertandras

kvadrillio 2016.06.16. 23:13:37

ETTŐL DÖGLIK A MAGYAR ! MERT MINDEN GYILKOLÓ ADALÉKANYAGGAL TELEBASSZÁK ÉS KÉSZ AZ INFARKTUSSS !

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2016.06.16. 23:29:50

@SAndrás: Már ha hasznos egy sportolónak általánosságban a nagy antioxidáns kapacitás. Ez nem igazolt. Ajánlott olvasnivaló:

Antioxidants in Sport Nutrition

Editor: Manfred Lamprecht.

Boca Raton (FL): CRC Press; 2015.
ISBN-13: 978-1-4665-6757-3
© 2015 by Taylor & Francis Group, LLC.

Link:
www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK299052/?report=printable

kvadrillio 2016.06.17. 00:06:52

016. 06. 16. 13:10
Hóman Bálint
TEV
.A MAGYAROK PEDIG NEM ELÉGEDETTEK ÉS EZ ITT A MAGYAROK ORSZÁGA....MÉÉÉÉG ! :o)
Hóman-ügy: a zsidó érdekvédelmi szervezet elégedett az MTA állásfoglalásával

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) nevű zsidó érdekvédelmi szervezet csütörtöki közleményében üdvözölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdán nyilvánosságra került állásfoglalását, melyben arra jutottak: Hóman Bálint XX. századi történész, egyetemi tanár "felelős szerepet játszott" a nemzetiszocialista hatalom kiépülésében.

Az MTA állásfoglalására azért került sor, mert a Hóman Bálint Kulturális Alapítvány szobrot akart emelni az egykori politikusnak Székesfehérváron, viszont a TEV a Fejér Megyei Főügyészséghez fordult a névhasználat miatt. Az ügyben az ügyészség kezdeményezte, hogy a törvényszék kérjen állásfoglalást az Akadémiától.

A hónapokon át készülő állásfoglalást végül a Népszabadság szerezte meg, és a lap szerint az MTA arra jutott, hogy

„Felelős szerepet játszott Magyarországnak (...) a nemzetiszocialista Németországgal való kapcsolata megalapozásában és végzetes felerősítésében, az ezzel is együtt járó faji diszkrimináció végletes elmélyítésében”

Eszerint Hóman cselekvően előkészítette a német megszállás után a jogállamiság burkát is elveszítő önkényuralmi rendszert, amely szervezetten küldte halálba zsidónak minősített polgárainak többségét. Utóbb még a nyilaskeresztes kormánnyal is politikai közösséget vállalt – minden fenntartása ellenére - idéz a lap.

Az állásfoglalást az MTA nem töltötte fel honlapjára, az erre hivatkozó hírük nemes egyszerűséggel átlinkel a Népszabadság cikkére:

kvadrillio 2016.06.17. 00:09:06

HÓMANN VEZETTE BE, HOGY A SZEGÉNYEK IS TOVÁBBTANULHASSANAK MAGYARORSZÁGON ÉS A 8 ÁLTALÁNOS ISKOLÁT IS....STB....A ZSIDÓK MEG OTTHON, IZRAELBEN. DIRIGÁLJANAK MEG ÖRÖMKÖDJENEK A PALESZTIN KONCENTRÁCIÓS TÁ-BORUKBAN.....

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2016.06.17. 17:50:07

@kvadrillio: Mi van, ráesett a führer-szobrocska a caps lock-ra?

SAndrás 2016.06.20. 02:09:09

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Köszönöm az ajánlást!
Jelzem, hogy az általam megosztott ORAC értékek csupán a tájékozódást szolgálták, mint mérhető érték!
Sugallni sem kívánom azt, hogy az erős szabadgyök-megkötő képesség természetes doppingszer.
Ahogyan említettem étrend-kiegészítőt forgalmazok. A hozzáértésem korlátozott, csupán élsportolók véleményére vagyok kénytelen hagyatkozni.
Fontosnak tartom megemlíteni a mentálhigiénét is. Eképp mosva össze a foglalkozásomat, a placebo hatásával és a táplálékkiegészítőkkel.
Summa: a dolgom, hogy segítsek mindenkinek, a hitében nem kételkedve.

SAndrás 2016.06.20. 02:10:40

jav.: ...hitükben nem kételkedve."

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (2) Body Building (24) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (2) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (2) hiit (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) IQfitnesz (5) iqfitnesz (1) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim wendler (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) őrült edzés (1) Őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (2) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása