A cucc, aminek a hatása összemérhető a szteroidokkal.

Az, hogy mivé válhatunk, azt teljes mértékben bekorlátozza a szüleinktől kapott génállomány. De hogy milyen mértékben hatnak rád ezek a korlátok és mennyire fognak vissza, vagy segítenek a fejlődésedben, az sokkal jobban múlik rajtad, mint azt gondolnád.depositphotos_108288496_500.jpg

Arnold annak idején azt mondta, hogy elképzeli, ahogy edzés után nőnek a bicepszei és attól lettek olyan hatalmasok és csúcsosak. Nem, Arnie nem volt egy Harry Potter, vagy egy Woodoo pap de mégis volt valami igazság a mondataiban.

Turnwald és kollégái az idén egy kutatás során a gondolat erejére voltak kíváncsiak. Ezt persze közvetlenül nagyon nehéz lenne megmérni, de közvetve annál inkább. Fogtak több mint 200 embert és elvégeztek rajtuk egy géntesztet, amelyben a CREB1 és FTO géneket vizsgálták meg. Előbbi az aerobik teljesítményért felelős részben, míg utóbbi az éhség, jóllakottság érzetért, ezáltal közvetve az elhízásért.

depositphotos_108286440_500.jpg

Tehát megnézték ennek a viszonylag sok embernek a génjeit és elfelezték őket. A csoport egyik felének az igazat mondták, a másik felének pedig pont az ellenkezőjét. Így tehát kialakult négy csoport. Lett olyan, aki tényleg jó CREB1 alléllal rendelkezett és így is tudta, lett olyan, aki jó alléllal, de úgy tudta, hogy rosszal, míg azok között is, akik ténylegesen rosszal rendelkeztek, volt, aki jól tudta ezt és volt, aki fordítva.

depositphotos_108286660_500.jpg

Mielőtt a genetikai vizsgálat eredménye és ennek tényszerű, vagy hamis közlése megtörtént volna, elvégeztek egy futópados tesztet, majd az génteszt eredményeinek közlése után még egyet pár nappal később. Az eredmény pedig ugyanaz lett, akivel pozitív eredményt közöltek, azok sokkal jobban teljesítettek, mint azok, akikkel negatívat. Függetlenül attól, hogy mi volt a teszt valós eredménye.

depositphotos_108286696_500.jpg

Ennél sokkal durvább a második teszt eredménye, ahol minden alany kapott egy 480 kcal-t tartalmazó kaja adagot, amit a génteszt eredményének ismertetése után elfogyasztott. Ez után 15 és perccel később vért vettek az alanyoktól és nézték a vér GLP-1 és acil-ghrelin szintjét. Előbbi állítólag a jóllakottság érzetével van összefüggésben, utóbbi pedig az éhséggel. Viszont egyik szintjét sem vagyunk képesek tudatosan befolyásolni. Ehhez képest mégis, akik úgy tudták, hogy jó genetikával rendelkeznek, azoknál más szinteket mértek, mint azoknál, akik úgy tudták, hogy rossz allélt örököltek.

Függetlenül attól, hogy mi volt a valóság.

depositphotos_108288304_500.jpg

Fontos szem előtt tartani, hogy egy adott gén általában csak részben felelős egy területen mutatott tulajdonságainkért. Például az, hogy valaki az FTO gén esetében a „szerv” rossz oldalára került, még nem fog azonnali túlsúllyal járni. Átlagosan 0,3 BMI pont eltérést szokott jelenteni, ami nagyjából 1 kg testtömeg többletet jelent. A géneket már elég jól feltérképeztük, de még messze nem ismerjük az összes hatását, ráadásul ezek kombinációs eredményeit.

depositphotos_108288318_500.jpg

A placebo rettenetesen erős. Sokszor a tényleges hatóanyagokkal szemben is erősebb hatásra képes. A hit is egyfajta placebo. Ugyanakkor nagyon nehezen irányítható. Vagy hiszünk valamiben igazán, vagy nem. Attól hogy én most eldöntöm itt a gép előtt ülve, hogy márpedig én ezentúl nem hiszek abban, hogy az én genetikám nem alkalmas igazán a súlyzós sporthoz, és elkezdek hinni abban, hogy az alfa-aktinin-3 gén a 11-es kromószómámban megfelelő genotípussal van jelen, az még nem annyira fog működni. Ehhez tényleg hinni kell, ami nem is olyan egyszerű, mint azt gondolnánk.

Azt szokták mondani, hogy az igazán okos és intelligens emberek hajlamosabbak a depresszióra, mert jobban átlátják a világ működését és látják és értik azt a rengeteg rossz és gonosz folyamatot, amire nincs hatásuk és ez megijeszti őket. Míg a „lelki szegények” ezt nem fogják és élik boldog tudatlanságban a napjaikat. Másrészről pedig, rengeteg izomagy van, akiknek nincs valós fogalmuk az élettanról és edzéselméletről, ugyanakkor a velük született tudatlanságuk lehetővé teszi számukra, hogy igazán elhiggyék, hogy amit edzés címszóval csinálnak az működik. Mivel erősen hiszik, így tényleg jobban is működik. Ezáltal eredményesebbek is. Persze ez csak feltételezés és egyáltalán nem igaz, hogy aki izmos, az automatikusan buta is. (Csak azért mertem leírni ezeket a sorokat, mert tudom, hogy aki már nálam erősebb, az úgysem tud olvasni.) De sok egyén esetében csakugyan közre játszhat az átlagon felüli fejlődésében.

depositphotos_108288352_500.jpg

A fentieket lazán átolvasva az tudatosul csak bennünk, hogy mekkora ereje lehet a placebonak és a hitnek. Azonban ha jobban belegondolunk, akkor az, ami egyelőre még scifi, de már nagyon közel van, hogy születésünk előtt a teljes génállományuk ismeretében meg tudjuk jósolni az összes jellemző tulajdonságunkat, az sokkal, de sokkal veszélyesebb és összetettebb kérdés, mint elsőre látszik. Mert Ugyanúgy hat az elménk ereje, akkor is, ha azt kapjuk eredményül, hogy mi az átlagosnál erősebbek és izmosabbak lehetünk, és akkor is, ha az jön ki, hogy egy adott betegségre mi hajlamosabbak vagyunk. A tudatalattinknak nem tudunk parancsolni, ő tenni fogja a dolgát. Ha a tesztből pozitív üzenetet kapunk, akkor segít, de ha negatív meszidzs pottyan ki a szerencse sütiből, akkor akár az életünkre is törhet, szemben a boldog tudatlanság biztonságával.

depositphotos_108288386_500.jpg

A másik oldalról pedig rávilágít a sport-pszichológia fontosságára, mert csak azt tudod elérni, amiben hiszel is. És minél sikeresebb vagy, annál nagyobb az esélye és valószínűsége egy-egy kudarcnak is, amin csak a magadba vetett hited képes átsegíteni.

www.IQfitnesz.hu

Forrás:

Turnwald BP, Goyer JP, Boles DZ, Silder A, Delp SL, Crum AJ. Learning one’s genetic risk changes physiology independent of actual genetic risk. Nature Human Behavior. 2019; 3:48-56.

Yang N, MacArthur DG, Gulbin JP, Hahn AG, Beggs AH, Easteal S, North K. ACTN3 genotype is associated with human elite athletic performance. Am J Hum Genet. 2003 Sep;73(3):627-31.

Genetikai vonatkozások a sportorvoslásban és a tehetséggondozásban -SZOKOLAI Viola, HARSÁNYI Gergely, ELBERT Gábor, NAGY Zsolt B. - Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola, Budapest - Genetikával Az Egészségért Egyesület, Budapest - Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar - Fizioterápiás és Sporttudományi Intézet, Budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr7615015020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tcrex 2019.08.20. 14:12:34

csizo...nyilván te már az oviban is erő kitartás szorgalom akartál lenni és nem Maradona Arnold vagy Senna

2019.08.20. 16:03:55

Az elme ereje. Erről szól a holografikus világkép. Vagy a mágia. Ti placebonak hívjátok. A homeopátia elve is ezen működik annyi különbséggel, hogy a műszereink még nem képesek mérni az elmével programozott dolgokat. Sokkal több minden múlik ezen, mint gondolnád. Akit a téma meredekebben is érdekel: elmenypark.net

Nbl 2019.12.29. 01:18:53

A placebo hatása tényleg összemérhető a szteroidokéval, csak sajnos a mérés azt mutatja, hogy a hatása a töredéke a koxénak.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (24) body building (2) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (2) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (2) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása