Könyvajánló (?) Eric Lilliebridge könyvei

Ma már nem csak a klasszikus értelemben vett írók írnak könyvet, hanem szinte boldog-boldogtalan. Egy e-könyv kiadása százezres tétel, így aki egyszer feltűnt a tévében, bármilyen műsorban, annak kötelessége azonnal egy szakácskönyvet kiadnia. A sportban sincs ez másként. Kis túlzással, aki képes egy Cooper tesztet sikeresen végrehajtani az rögtön ír is egy edzési és táplálkozási tanácsokkal teli könyvet. Most két klasszikus példán szeretném bemutatni, hogy miért is kellene inkább néhány embernek megmaradnia a kaptafánál és nem erőltetni ezt az írás dolgot annyira. De aztán az is lehet, hogy csak én látom rosszul.webshop_1.jpg

Nagyon szerettem és szeretek is olvasni. A gyerekkorom nem is állt nagyon másból, minthogy olvastam, amikor csak tehettem. Szinte válogatás nélkül. Ma persze már sokkal kevesebb időt tudok szakítani erre, így sokkal alaposabban megválogatom, hogy mit is kezdek el olvasni. Ahogy az olvasás, később a sport is szenvedélyemmé vált. Persze itt is elolvastam mindent, ami a témába vágott. Mivel a magyar nyelvű szakirodalom elég szűkös volt, így az angol nyelvűeket kezdtem böngészni és szinte az Amazon indulásával óta folyamatosan rendeltem is a könyveket. Aztán jött az romantikus elképzelés, hogy majd én segítek a nyelvet nem beszélő sporttársakon és lefordítom nekik a jobb könyveket és kiadom azokat magyarul. Kezdtem egy kis egyszerű, próba olvasmánnyal, a Nagy gyakoriságú Erőemeléssel, ami igazából csak a tanulópénz volt számomra, majd jött a már komolyabb Őrült edzés. Aztán saját káromon rájöttem, hogy a tanulópénz az drága mulatság, a könyvkiadás pedig még inkább. Ettől függetlenül még nem adtam fel, most is két könyv már készül. Viszont ennek kapcsán még többet kezdtem el olvasni és folyamatosan keresem azokat a könyveket, amelyeket érdemes lehet lefordítani és terjeszteni.

Le is csaptam azonnal a világ egyik legerősebb emberének Eric Lilliebridgenek a könyveire Menjünk sorban:

Eric Lilliebridge - Eric Lilliebridge’s Deadlift Cycle eBook and Nutrional Guide + Accessory Day Workout / Eric Lilliebridge Bench Cycle eBook and Nutritional Guide + Accessory Day Workout / Eric Lilliebridge’s Squat Cycle eBook and Nutrional Guide + Accessory Day Workout

Ez elméletileg 3 könyv. Vagy inkább 9. Ha megvettük, akkor rájövünk, hogy 5. Van egyszer egy könyv a felhúzásról, aztán ehhez kapsz egy táplálkozási tanácsokat tartalmazó könyvet is és egy kiegészítő edzés tervet is. Aztán ha megveszed a fekvenyomásról és a guggolásról szóló könyveket is, akkor is ugyanezeket megkapod hozzá. De ezek ugyanazok, tehát ugyanaz a kiegészítő edzésterv vonatkozik mindhárom gyakorlatra. A kaja rész is.

squat-page-001_1.jpg

Nézzük sorban az öt könyvet:

1. A „guggolós”

34 (!) oldal. Egy oldal magyarázat után következik az első hét edzése 7 sorban összefoglalva, majd egy telibe csíkos oldal, ahová a feljegyzéseidet fel tudod írni. És ez ismétlődik, összesen tizenkét hét, plusz mindegyikhez egy üres csíkos oldal. Egy luxus jegyzet-napló nem kerül oldalanként ennyibe.

Aztán még egy oldal észosztás, hogy mit csinálj, ha végeztél a 12 héttel és hogyan oszd fel az edzéseid. Ezután elszabadul a boldogság, mert végre szöveg jön. A 28. oldaltól elkezdi magyarázni is a guggolást. Hova tedd a rudat, hogyan fogd meg azt, milyen terpeszt alkalmazz, hova tedd az övet, használj-e térdszorítót, és itt véget is ér hirtelen a könyv. Anélkül, hogy spoilereznék, elmondom, hogy minden kérdésre az lesz a válasz, hogy kinek mi esik jobban, azt és úgy használja.

2. A „felhúzás”

34 (!) oldal. Egy oldal magyarázat után következik az első hét edzése 7 sorban összefoglalva, majd egy telibe csíkos oldal, ahová a feljegyzéseidet fel tudod írni. És ez ismétlődik, összesen tizenkét hét, plusz mindegyikhez egy üres csíkos oldal. Egy luxus jegyzet-napló nem kerül oldalanként ennyibe.

Aztán még egy oldal észosztás, hogy mit csinálj, ha végeztél a 12 héttel és hogyan oszd fel az edzéseid. Ezután elszabadul a boldogság, mert végre szöveg jön. A 28. oldaltól elkezdi magyarázni is a felhúzást. Hogyan fogd meg a rudat, milyen terpeszt alkalmazz, hova tedd az övet,, csuklószorító, bandázsok, cipő. Anélkül, hogy spoilereznék, elmondom, hogy minden kérdésre az lesz a válasz, hogy kinek mi esik jobban, azt és úgy használja.

Ha esetleg úgy tűnik, hogy copy-pastelek az nem a véletlen műve…

squat-page-005_1.jpg

3. A „fekvenyomás

36 (!) oldal. Itt már két oldal magyarázat után következik csak az első hét edzése sokkal több sorban összefoglalva, majd egy telibe csíkos oldal, ahová a feljegyzéseidet fel tudod írni. És ez ismétlődik, összesen tizenkét hét, plusz mindegyikhez egy üres csíkos oldal. Egy luxus jegyzet-napló nem kerül oldalanként ennyibe.

Aztán még egy oldal ész osztás, hogy mit csinálj, ha végeztél a 12 héttel és hogyan oszd fel az edzéseid. Ezután elszabadul a boldogság, mert végre szöveg jön. A 28. oldaltól elkezdi magyarázni is a felhúzást. Hogyan fogd meg a rudat, hova tedd a lábad, mennyire hidalj, segítő és megállítsd-e a rudat a mellkasodon.

És vége ennek is.

4. Az extra kiegészítő nap

4 bánatos oldal. Mondjuk nincs is benne jegyzetnek kihagyott oldal, így ez tömény irodalom. 8 kiegészítő gyakorlatot sorol fel, amiből kettő hasizom. Egyébként az egész iromány 31 sor.

5. A tömegnövelő diéta

Szintén 4 oldal. Bár eddigre már harcedzettek vagyunk és hozzászoktunk a 1,5 perc/könyv olvasási sebességhez. Tehát a 4 oldalban megtudjuk, hogy 10 féle kajára és egy turmixgépre van szükségünk. Ebből összerak 9 kaját egy napra, amit be kell tolnod. Ha bírod. Ha nem bírod, akkor azt javasolja, hogy ne told be, ha pedig még esetleg éhes maradnál, akkor mit egyél még 10. étkezésre.

squat-page-010_1.jpg

Mindezt összesen 16.705 forintért, aktuális árfolyamon számolva.

Érdemes ezt megvenni ennyiért? Ha egy egyszerű periodizáció edzéstervre vágysz, akkor esetleg, de nálunk töredékéért is kapsz ilyet. Egyébként pedig nagyon nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr4214120721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (3) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (1) BCAA (1) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (24) body building (2) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (19) Diéta (21) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (17) edzéselmélet (11) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (4) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (12) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (4) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (23) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) fogyás (4) Fogyás (1) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (10) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (1) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (2) hipertrófia (4) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) IQfitnesz (4) iqfitnesz (1) izolációs gyakorlatok (4) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) Jim wendler (1) jim wendler (2) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (1) kcal (14) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (3) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (1) motoros egységek (1) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) őrült edzés (1) Őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (5) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (1) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (2) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (1) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (3) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (1) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (14) testépítés tudomány (1) testképzavar (12) testkompozíció (22) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (44) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (1) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio