Tisztelettel vegyes csodálattal szoktam nézni, amikor hatalmas benga állatok odaállnak egy irtózatos súly mögé, látványosan szippantanak valamit, majd mintha nem is lenne a hátukon vagy a kezükben a súly úgy hajtják végre a gyakorlatot. Közben száll a magnézia mindenfelé és görbül a rúd. A tömeg meg őrjöng. Sokáig azt se tudtam, hogy mi az, amit szagolgatnak, amíg Gugli haverom el nem árulta a múltkor. Kíváncsi voltam, hogy milyen érzés lehet, mennyit dob az emberen, de úgy voltam vele, hogy amíg az ember gyerek súlyokkal küzd (300 kiló alatti guggolás és felhúzás), addig égő lenne ilyenekkel pózolni, így megmaradt ez a dolog a kíváncsiság szintjén. Viszont most végre találkoztam egy kutatással, ami szintén az ammónia hatását vizsgálta. Nézzük meg mire jutott Vigil a társaival ebben a témában.
A vizsgálat célja az volt, hogy megnézzék, mennyit befolyásol a felhúzásuk egyismétléses maximumán az ammónia belégzése (AI). Ehhez 10 férfi és 10 női alanyt vizsgáltak meg. Sajnos az alanyok nem voltak kifejezetten erősek, bár a fiúknál volt, aki majd háromszorosát húzta fel a saját súlyának.
A teszt három alkalomból állt, amelyek között 72 óra telt el. Az első alkalommal mindenféle cucc belégzése nélkül felmérték a tényleges egyismétléses maximumukat. A másik két alkalommal pedig ammóniát (15% NH3, 35% alkohol és 50% víz keverékét), vagy vízpárát. A szippantást rögtön a gyakorlat elvégzése előtt kellett elvégezniük, a súly mögé beállva, gurtni a kézen és a szippantás után 15 másodpercen belül meg kellett kezdeni a gyakorlatot. Ha nem sikerült a gyakorlat, akkor 3 perc pihenő után tehettek egy újabb kísérletet.
Az eredmény:
Nem volt értékelhető hatása az ammóniának. Sem a fiúknál, sem a lányoknál.
Egyébként nem egyedülálló ez a kutatás, mert ha megnézünk másokat, akkor szintén hasonló eredményt kapunk. A többség azt hozza ki, hogy sem a csúcserőre, sem az ismétlésszámra nincs hatással.
Pedig egy ilyen vizsgálatnál még a placebo hatásra sem lehet hivatkozni, hiszen az ammóniát igen könnyű megkülönböztetni minden mástól.
A következtetés pedig az, hogy ez inkább csak része a rituálénak, amit az igazán erős emberek a gyakorlataik előtt megszokásból el szoktak végezni. De ha te eddig nem használtad, akkor nincs értelme próbálkozni vele.
Forrás:
Vigil JN, Sabatini PL, Hill LC, Swain DP, Branch JD. Ammonia inhalation does not increase deadlift one-repetition maximum in college-aged male and female weightlifters. The Journal of Strength & Conditioning Research. 2017 May 24.
Pritchard HJ, Stannard SR, Barnes MJ. Ammonia inhalant and stimulant use among powerlifters: results from an international survey. J Aus Strength Cond. 2014;22:52-4.
Perry BG, Pritchard HJ, Barnes MJ. Cerebrovascular, cardiovascular and strength responses to acute ammonia inhalation. European journal of applied physiology. 2016 Mar 1;116(3):583-92.
Richmond SR, Potts AC, Sherman JR. The impact of ammonia inhalants on strength performance in resistance trained males. J Exerc Physiol Online. 2014 Apr 1;17:60-6.
Bartolomei S, Nigro F, Luca G, Gabriele S, Ciacci S, Hoffman JR, Merni F. Acute Effects of Ammonia Inhalants on Strength and Power Performance in Trained Men. The Journal of Strength & Conditioning Research. 2017 Sep 11.
McCrory P. Smelling salts. British journal of sports medicine. 2006 Aug 1;40(8):659-60.
MASS - MONTHLY APPLICATIONS IN STRENGTH SPORT - ISSUE NO. 8 MICHAEL ZOURDOS - NOVEMBER 2017
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2018.02.22. 09:13:08
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.02.22. 09:17:47
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.02.22. 13:36:50
Az ammóniáról én hajdan azt hallottam, hogy reflexként az ereket tágítja, tehát javítja a vérellátást. De nem biztos, hogy ilyen kevéssel a gyakorlat előtt kell szippantani, a súlyemelőknél bő fél perc is eltelik addig. Meg kellene ismételni a kísérletet úgy is, de az is hasznos volna, ha újabb három nap múlva ismét elvégezné az első típusú próbát.
Mindemellett tényleg lehet, hogy ez csak egy megmaradt rítus, de ennyiből ezt persze nem lehet megtudni.