Régen minden jobb volt. Eltekintve, hogy hétfőn nem volt adás a TV-ben, meg hogy szombatonként iskolába kellett járni. Viszont még a kanyarban sem volt az egészséges életmód, csípős, fűszeres kajákat zabáltunk a Norbi borzalmai helyett. És virágzott a magyar súlyemelés! Aztán jöttek a 90-es és kétezres évek, megtudtuk, hogy nem szabad durván csípős és fűszeres kajákat enni és ezzel együtt a súlyemelés is elkezdett haldokolni. Persze ennek semmi köze sincs egymáshoz, de jól hangzik egy kutatás bevezetőjének, ami a csípős paprika hatóanyagát, a kapszaicint vizsgálta, illetve annak hatását a súlyzós edzésre.
A vizsgálat célja az volt, hogy bebizonyítsa a kapszaicin pozitív hatását a súlyzós teljesítményre. 10 résztvevővel zajlott a vizsgálat, dupla vak módszerrel, azaz senki nem tudta, hogy ki kap placebót és ki, valós hatóanyagot (ez persze nem igaz, mert a végén valakinek csak tudnia kell az igazságot). 2-5 év edzéstapasztalattal rendelkeztek az alanyok és heti 4-6 alkalommal edzettek (táblázat a galériában a pontos paramétereikkel).
A vizsgálat fizikai része a (megfelelő mélységű!)guggoláson alapult. 4 sorozat guggolást végeztek az egyismétléses maximum 70%-ával, bukásig, 45 perccel 12 mg hatóanyag vagy placebo elfogyasztása után. A vizsgálat a bemelegítéstől kezdve a gyakorlat végrehajtásáig szigorúan és pontosan szabályozott volt.
A fizikai teszt mellett minden sorozat után, valamint a teszt után 3,5 és 30 perccel vért vettek fülcimpából a tejsav szint ellenőrzésére.
Az eredmények a vártnak megfelelőek lettek. A kapszaicin fogyasztása utáni volumen jelentősebb lett a placebo csoporthoz képest, nem is kicsit, ráadásul a volument adó mindkét tényező (ismétlés szám és súly) magasabb lett.
A tejsav szintben azonban nem volt jelentős eltérés.
A feltételezés, hogy mi okozta a teljesítményjavulást, kettős. Egyrészt lehet a kapszaicin fájdalom elfedő hatása, így a fájdalom okozta izombukás kitolódhat, másrészről a endoplazmatikus retikulum kalcium kibocsátásának fokozásával nő az izomerő is. Ugyan rengeteg kutatás létezik már erről a hatóanyagról és hatásosságáról más esetekben, de izomerőre ez az első és egyetlen, így nehéz összehasonlítani és kereszt-következtetéseket levonni belőle. Volt már ugyan kutatás egereken, de azért azt nem lehet tökéletesen konvertálni, másrészről volt kutatás sprintereken a gyorsaságra gyakorolt hatásáról, de ott meg a hatóanyag mennyisége okozta emésztési problémák miatt kudarcba fúlt a vizsgálat.
Akkor most érdemes szedni, vagy sem? Hát egy biztos, néhány vizsgálat kimutatta hatásosságát a zsírégetésben és most egy vizsgálat igazolta a teljesítményre gyakorolt pozitív hatását is. Viszont az is köztudott, hogy igen „komoly” hatással bír az emésztőrendszerre. Tehát óvatosan a kísérletezéssel ha továbbra is a Gyűrűk Ura szeretnél maradni!
forrás:
de Freitas, M.C., et al., Acute capsaicin supplementation improves resistance training performance in trained men. The Journal of Strength & Conditioning Research, 2017.
Chaiyasit, K., W. Khovidhunkit, and S. Wittayalertpanya, Pharmacokinetic and the effect of capsaicin in Capsicum frutescens on decreasing plasma glucose level. J Med Assoc Thai, 2009. 92(1): p. 108-13.
Ludy, M.-J., G.E. Moore, and R.D. Mattes, The effects of capsaicin and capsiate on energy balance: critical review and meta-analyses of studies in humans. Chemical senses, 2011. 37(2): p. 103-121.
Hsu, Y.-J., et al., Capsaicin supplementation reduces physical fatigue and improves exercise performance in mice. Nutrients, 2016. 8(10): p. 648.
Opheim, M.N. and J.W. Rankin, Effect of capsaicin supplementation on repeated sprinting performance. The Journal of Strength & Conditioning Research, 2012. 26(2): p. 319-326.
Kazuya, Y., et al., A single intake of capsiate improves mechanical performance and bioenergetics efficiency in contracting mouse skeletal muscle. American Journal of Physiology – Endocrinology And Metabolism, 2014. 306(10): p. E1110-E1119.
Derry, S., et al., Topical capsaicin (high concentration) for chronic neuropathic pain in adults. Cochrane Database Syst Rev, 2017. 1: p. Cd007393.
Frias, B. and A. Merighi, Capsaicin, Nociception and Pain. Molecules, 2016. 21(6): p. 797.
Lebovitz, E.E., et al., Positive allosteric modulation of TRPV1 as a novel analgesic mechanism. Mol Pain, 2012. 8: p. 70.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
invalid user name 2017.10.25. 04:37:05
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2017.10.25. 08:33:15
invalid user name 2017.10.25. 08:50:43
nem olyan nehéz :) szárított csilit egészben kell megenni vajaskenyérrel. akkor a száj nyálkahártyát alig irritálja, de a hatóanyag felszívódik.
invalid user name 2017.10.25. 08:55:58
a tiszta kapszaicin 15 milliójából visszaszámolva ez azt jelenti, hogy egy 6-8 grammos orange habanero termésben nagyjából 20 milligramm kapszaicin lehet
invalid user name 2017.10.25. 08:56:31
(a számolást)
invalid user name 2017.10.25. 09:00:57
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2017.10.25. 09:06:59
Ha már ennyire ott vagy a paprika témában, esetleg van tapasztalatod is a fájdalom csillapító és teljesítményfokozó hatásáról?
invalid user name 2017.10.25. 09:30:42
Rendszeresen fogyasztom, de inkább csak "zsírégetésre" ha most ez a divatos neve.
Teljesítményfokozásról ... eddig nem is hallottam róla, ez a cikk volt az első, amiben találkoztam vele.
Fájdalomcsillapítás nem érint (nincsenek olyan fájdalmaim, amiért szükséges lenne), de ha legközelebb fogorvoshoz megyek, kipróbálom :-)
invalid user name 2017.10.25. 09:35:29
TruczaTibor 2017.10.25. 14:00:01
olyan nagy a szórás, hogy nem érdemes ezzel számolni, és a skála meg nem hiteles, hanem érzékszervi
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2017.10.25. 14:48:18
invalid user name 2017.10.25. 16:15:59
Ha megszárítod az erőspaprikát (a vékony hegyes fajtákat jól lehet szárítani), és mondjuk egy falat tojásrántottával együtt egy harapással betolod, akkor nem veszélyes (a csípőssége).