Tényleg minden személyi edző egy lúzer?

Mindig vannak divathóbortok. Általában ezek ismétlődnek időről időre, legfeljebb a nevük változik. Ma mindenki személyi edző. Vagy önjelölt, vagy OKJ képesített. Közben amennyire divatos annak lenni, legalább annyira divatos szapulni is őket.

Vannak filozófiai tanok, mely szerint az ember válassza ketté a szórakozását és a munkáját, különben egy állandó munka lesz az élete, míg mások azt vallják, hogy igazán csak akkor tud kiteljesedni az ember, ha azt csinálja, amit tényleg szeret.

Nem volt ez másként az elmúlt évtizedekben sem. Ha valaki jó sportoló volt, tehetséges volt a választott sportágában, akkor adta magát, hogy irány a TF. Mert jó sportoló volt. Persze ez még magában nem degradál le senkit, hiszen énektanárnak is az ment, akinek volt hallása. De általában nem azért ment valaki testnevelőnek, mert jó érzéke volt a gyerekekhez, hanem a sport múltja miatt.

Ezért aztán többségünknek megvan az élmény a tesitanárról, akinek kilógott a kapa a szájából, de bármilyen feladatot tökéletesen be tudott mutatni. Hogy ez mennyire volt baj? Nem tudom. Az iskola tanít, a szülő nevel, azonban mindenképp hatással van a gyerekekre a pedagógus.

Ebben nőttünk fel, most mégis rácsodálkozunk, ha egy egy személyedző testzsír százaléka megegyezik az intelligencia hányadosával. Ők a modern kor instant testnevelői. Instant, mert azért egy testnevelőnek annak idején végig kellett innia a négy évét és azért az egyszerűbb nemi betegségeken kívül ragadt rájuk egys, más. Most egy gyorstalpalós OKJ-s képzés igaz, hogy eltart 6-8 hónapot, de ténylegesen kevesebb, mint egy hónap egy rendes fősulin. Ráadásul nincs felvételi, csak a beugró és hát azért a lemorzsolódás is jóval kisebb.

Persze ettől még válhat jó edző valakiből, de nem a képzéstől válik azzá, hanem mert arra született. Ez persze az összes pedagógusra és edzőre, oktatóra igaz. Ez nem igazán tanulható, erre születni kell. Akitől nem áll messze az tud benne fejlődni, de azért a többségből sosem lesz, lenne jó pedagógus.

Mert hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha végiggyúrtunk pár évet, jó helyezést értünk el néhány versenyen, esetleg csak viszonylag jól kipattintottuk magunkat, akkor mással is meg fogjuk tudni tenni ezt.  Pedig egy jó edző nem csak gyakorlatokhoz ért.

Kell, hogy legyen egy jó fellépése, mert anélkül nincs tisztelet. Tisztelet nélkül nem fog tudni eredményeket elérni a tanítványokkal. Emlékszem az egyik Legnagyobb Magyar Atlétika Edzőre, Benkő Ákosbára. Edzés elején leült a kis horgász székébe, mi körbeültük és figyeltünk. Csendben, fegyelmezetten, tisztelettel nézve rá. Pedig volt ott 6 évestől negyven évesig mindenféle korosztály. Az abszolult hobbi sportolótól az Európa bajnok második helyezettig mindenki. Tekintélye volt, soha meg sem kérdőjelezte senki a szavát.

Most járok én is OKJ-s képzésre. Van ott még rajtam kívül vagy 50 ember. Szinte mindenféle fajta ember megtalálható ott. A szilikon pláza cicától a falusi bikáig minden. Rengeteg fiatal, aki még szinte semmilyen élettapasztalattal nem rendelkezik. Látszik, hogy a padtársa előtt zavarban van. Hogy fog odaállni egy embercsoport elé és határozottan előadni magát? Hogy fogja tudni makogva motiválni a kiégett 30-40-es menedzsereket?

Kell, hogy legyen benne szakmai alázat. Biztos legyen a tudásában, de folyamatosan képezze magát. Mi sem egyszerűbb egy olyan sportágban, ahol özönlenek az üzleti alapon megrendelt tanulmányok, a különböző táplálék kiegészítők hatásosságáról. Rengeteg információ ömlik ránk, és időbe telik, amíg valaki veszi a fáradtságot és megcáfolja őket. Broscience. Ráadásul nulla tapasztalattal hogyan szűrje ki az ember, hogy tényleg úgy van-e? Ha már 10-15 évet vagy többet végig sportolt egy ember egy adott sportágban, akkor a saját kárán már megtanulta, hogy mi az ami igaz és mi az ami nem. De egy alig huszonévesnek még minden vicc új.

A banda fele ráadásul a beszél-e nyelvet kérdésre nemmel válaszolt. Akkor marad nekik a sárga kapszula, meg a magyar weboldalak idiótasága. Ők soha nem lesznek napra készek. Esélyük sincs, hogy folyamatosan képezzék magukat. Sajnos a fitnesz ipar még nem forrta ki magát, itt folyamatosan figyelni kell a legújabb dolgokat, ha az ember naprakész akar lenni. Ha a tanítvány megkérdezi, hogy mi a véleménye egy adott kérdésről és még soha nem is hallott róla?

Egy edzőnek ugyanakkor mégis csak pedagógusnak is kell lennie. Kötelessége, hogy minden szempontból fejlessze a tanítványait. Nem csak fizikailag, de szellemileg is, tartást adjon nekik. Tudnia kell motiválni őket. A gyerünk bazzzmeg nyomj még kettőt, az nem motivál. Ráadásul nem is mindenkinél működik. Egy jó pedagógus (és egyébként egy jó vezető is) tudja, hogy kit hogyan lehet motiválni. Van akit rugdosni kell, van akit szeretgetni, de kivétel nélkül mindenkinél működik valami. Ezt tanítják, de hiszem, hogy erre születni kell. OKJ-s képzésen viszont ezen csak átfutnak, hogy hát bizony egy jó edzőnek ezzel is van dolga.

Minden edzésnek úgy kell kezdődni, hogy rá kell hangolni a tanítványokat az aznapi feladtra. Át kell beszélni, hogy értsék mit és miért csinálnak, mire figyeljenek oda, ha gondjuk bajuk van, akkor azt kezelni kell, különben nem a feladatra fognak koncentrálni. Nézem a három sorral előttem ülő szöszit és nem tudom elképzelni, hogy ha lemegyek hozzá a terembe, hogy megakadtam a fejlődésben 20 év edzésmúlttal a hátam mögött és amúgy is kiégtem egy kicsit, akkor képes lesz motiválni és kirángatni a gödörből. Mondjuk egy csomó minden mást el tudok képzelni vele kapcsolatban, tehát mégiscsak őt választanám. Ó hát akkor a fenti agymenés mégiscsak felesleges volt, ő sikeres lesz. Nem, nem lesz. Ha hagyja magát, akkor azért nem, ha nem akkor meg azért nem. Hosszú távon ez mégiscsak a szakmai felkészültségről szól.

Szakmai rutin. Igaz, hogy a fent emlegetett tesitanárok nem álltak az IQ piramis csúcsán, de jó eséllyel a fősuli előtt már volt vagy tíz éves sikeres sport előéletük rengeteg tapasztalattal. A suli alatt se nagyon kellett másra koncentrálni, azért a többség második szaknak általában nem a kvantumfizikát vette fel, tehát tudott a sportra koncentrálni. Tehát mire végez, már az első iskola napján akkora szakmai tapasztalata van, hogy ha ránéz valakire rögtön tudja, hogy mit kezdjen vele. Egy pár év edzésmúlt után személyi edzővé vált izomagynak fogalma se lesz, hogy egy pálcika emberrel mit kezdjen. Ha nem vált be egy A módszer és egy B sem, akkor mi van még? C? D? Mit változtasson? Persze idővel megszerezheti a rutint, de addigra vagy teljesen hiteltelenné válik, vagy tönkretesz néhány embert egy életre.

Aki ügyes és odafigyel, nem lóg, jegyzetel és tanul az OKJ-s képzésen az jobb edző lesz? Nagy lelkesedéssel vágtam neki, mert hittem, hogy majd most tényleg kiegészítik a fejemben lévő homályos foltokat. De aztán szomorúan tapasztaltam, hogy Itt is repked a Broscience. Főleg az edzéselméleti részekben. Amit már évek óta szajkóz a világ, hogy hülyeség és elavult, vagy hibás tanulmány eredménye, arra itt még vígan hivatkoznak. Aki nem naprakész a fontosabb témába vágó nemzetközi irodalommal, az meg simán elhiszi. Aztán tovább adja. Persze ma már rengeteg geek kezdő van, aki null nullnál végigfutja a vonatkozó irodalmat, a jobb fórumokat, aztán meg visszakérdez, hogy akkor hogy is van ez? Tényleg sok érdekest tanultam, de például a táplálkozási résznél kerekedett a szemem rendesen. Hát voltak részek, amelyekre azt hittem hogy viccel a Tanár Úr, de nem, komolyan gondolta.

Tucatnyi képzés áll rendelkezésre. Ha maguk a személyi edzők olyanok, amilyenek, akkor miért gondoljuk, hogy akik őket képzik, azok minden esetben tökéletesek. Egy irodalom tanár lehet béna, attól még az irodalom tananyag ugyanaz mindenkinek, jó eséllyel nem fog hülyeséget tanítani, legfeljebb bénán. De itt nincs egzakt tananyag Mindenki azt tanítja, amiben hisz. Meg amit előre leadott az akkreditációhoz. Ha jó oktatót fogunk ki, akkor nyerünk vele, ha nem, akkor megszívtuk. Nem csak mi, hanem az a néhány tucat ember is, aki keresztülmegy a kezén és elhiszi, amit tanult.

Konklúzió? A végére meggondoltam magam. Igazából jó, is hogy a pénzéhes oktatási központok ontják ki magukból a személyi edzőket. Majd aztán a természetes szelekció kirostálja őket. Igaz, hogy, ha már meglátok egy Buga Jakab – Személyi edző nevű embert a Facebookon, akkor egyből elkönyvelem kreténnek, mert van esély rá, hogy tényleg az és mire letisztul egyszer ez a szakma, addigra megítélése a béka segge alatt lesz.

Én annyit tudok ezen változtatni, hogy jó edző leszek. Ígérem!

Nyomjál még kettőt bazzzzzmeeeeg!

logo_6_blog_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr6212155837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin 2017.01.26. 11:01:28

Nejem egyszer elment egy személyi edzőhöz 4 alkalmat.
Kapott egy 90 napos diétáról (egyrészt baromság, másrészt ezt én is megtalálom bármikor) egy kinyomtatott/fénymásolt papírt, meg még mozogtak egy kicsit.
A mozgás részét nem ismerem (nejem kifáradt, de ugye mozgott), de a 90 napos sokat elárul egy "edződről". Ráadásul nem is 20 éves volt, hanem egy lassan kiöregedő nő, aki edzett, de semmi más eszerint.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.01.26. 11:17:43

Ennél csak a 20 éves jógaoktató a jobb.

Nem azt mondom, hogy csak 60+os oktathaja, de milyen (legalább részben) spiritualitást lehet "elvárni" egy 20 évestől?

Osz Apo 2017.01.26. 12:19:46

Zsenialis a hatterkep, hadd gratulaljak. Igazan irodabart. :D

Roan 2017.01.26. 12:49:20

"a lemorzsolódás is jóval kisebb" - nem tudom, ez melyik suli, ahol én jártam, kb. a jelentkezők fele jutott el vizsgáig, a többség az évközi felmérőknek köszönhetően belátta, hogy tanulás nélkül nem megy.

Egyébként igen, valóban pedagógus, pszichológus, marketinges és üzletember is legyél, ha személyi edző vagy, ennyihez viszont kevés az OKJ-s tanfolyam, bár, hozzáteszem, egyetemen sem hiszem, hogy ebben jeleskednének. Én nem tartok attól, hogy az ilyenek majd a konkurenciáim lesznek, így képezzék csak nyugodtan őket, a többsége, ha nem tud belőle megélni, úgyis abbahagyja, átadva a terepet jobbaknak. Ezzel sajnos a szakmát is degradálja, de őszintén szólva ma már kevés szakma lehet, ami nem hígult fel.

common 2017.01.26. 12:49:26

Igazából kár volt ilyen hosszúra nyújtani a cikket, mert a lényeg ott van a végén. A természetes szelekció. Többek között attól "személyi" a személyi edző, hogy egy-egy személy fejlődéséért tegyen.
Ha nem képes erre, az úgyis kiderül róla elég rövid idő alatt, akár fiatal, akár éltesebb.
A rátermettség meg szerintem nem annyira korfüggő, a tapasztalat persze más kérdés.

szillér 2017.01.26. 13:29:57

"Sajnos a fitnesz ipar még nem forta ki magát, itt folyamatosan figyelni kell a legújabb dolgokat, ha az ember naprakész akar lenni." :-) Majd kifoRRja magát. (-:

kodacx 2017.01.26. 13:44:13

Anno pár évig megfordultam az orvosi egyetemen,. meg van némi mozgáshoz közöm, de élsportoló sosem voltam...

Az a mennyiségű és minőségű, hihetetlen, totál tudománytalan, "izékeaztmondta", "angol tudósok kimutatták" BULLSHITET, ami a neten edzés, mozgás, fogyás, anatómia, élettan, biokémia, stb. témakörben forog, azt olykor szabályosan BÖRTÖNNEL BÜNTETNÉM, mert QRVA VESZÉLYES!!!

Én frankón nem engedélyezném az ilyen fél éves cuccokat!
Oszt mééééér?!
Ha ez kiszaladt belőled, hát pont ezért, mert még azt se tudod, bakker, hogy miket nem tudsz ebben a témában!
Egy értelmes embernek, aki középiskolai biosz anyagból érettségizett, kb. 1-1,5 év, napi 6-8 óra tanulás + gyakorlati képzés kell(ene), annak a MINIMÁLIS ismeretanyagnak az elsajátításához, amivel SEGÉDEDZŐ, VÉGREHAJTATÓ SZEMÉLYI TRÉNER lehetne (tehát azt végrehajtatni, felügyelni, amit az egyetemi képesítéssel rendelkező edző mond/összeállít!)

De ami a leggázabb, hogy tényleg azt hiszi pár ember, aki kockáshasúra, meg "sirályvádlisra" gyúrta magát, hogy ehhez, másokat edzeni, fogyasztani, teljesítményét növelni, a saját produkciójuk és az abból fakadó tapasztalatok, elég...

LÉNYOK-SRÁCOK, ezt ha szarul csinálják, ezzel frankón meg lehet ölni, nyomorítani, betegíteni embereket!

Tamas Kocsis 2017.01.26. 14:31:57

Mint TF-et végzett volt tanár, edző kikérem magamnak a cikkben található általásnosítást a testnevelőkről, edzőkről. A szerző különben többször is általánosít lásd: testnevelő=hülye, szőke nő=hülye. Tapasztalatból mondom, hogy nem bunkók jártak az egyetemre, akiknek "kiáll a kapa a szájából" a sport bizony egy interdiszciplinális tudomány, nagyon sokrétű képzést bizotsítottak annak idején. Ajánlom a szerzőnek, hogy előbb nézzen szét mi folyik egy ilyen egyetemen, aztán alkosson véleményt. Tipikus előítéletes, negatív cikk, haszna semmi....

Dorinda41 2017.01.26. 15:01:16

@Tamas Kocsis: Kedves Tamás, Sajnos sokan tapasztaljuk, hogy a testnevelő tanárok nem magfizikusok. Nincs ezzel semmi baj. A lányom egyébként fantasztikus torna tanára, aki simán rávette az összes kamaszt a mozgásra, olyan helyesírással írta az évközi és év végi jellemzéseket a gyerekekről, hogy sírtunk a röhögéstől (nem a gyerek előtt természetesen). Viszont, amit írt, az ott volt a szeren. Olyan szinten ismerte a gyerekeket, úgy tudott velük szót érteni, hogy le a kalappal előtte. Viszont a beszéd stílusa......, nos olyanokról írt itt a kollega előttem.

Void Bunkoid 2017.01.26. 15:07:42

@doggfather: miért, a huszonpár éves életvezetési tanácsokat osztogató coach, vagy a 24-25 évesen, egyetlen normális kapcsolatot felmutatni nem tudó, de párkapcsolati guruként számontartott Oravecz Nóra jobb? :D:D:D:D

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (2) Body Building (24) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (2) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) őrült edzés (1) Őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása