Testépítő vs. harcművész - Ki nyerne?

Lépten-nyomon feltámad a az örök vita az én írásaim kommentjeiben is, hogy ki a jobb? A testépítők, vagy a harcművészek? Ki a gyorsabb, erősebb, lazább, stb. Mert hát hiába van kigyúrva, mint egy kétajtós szekrény, az ő haverjának az ismerősének a mestere egy ütéssel kiütné, vagy éppen fordítva, hogy lehet ő bármilyen gyors kung-fu panda, akkor is egy testépítő egy ütéssel kilapítaná. Vajon kinek van igaza? És egyáltalán össze lehet hasonlítani az almát a körtével? Eresszük hát össze őket és nézzük meg ki miben jobb! Let's Get Ready To Rumble!depositphotos_52848619_500.jpg

Ki az erősebb?

Ez már mindjárt egy tudatlan kérdés, mert alapvetően sem a harcművészet, sem a testépítés nem az erőfejlesztésről szól. Az egyik célja az, hogy legyőzd a másikat, míg a másik nagy és látványos izomzatot szeretne építeni. Ettől még mindkét sportág edzés eszköztárának eleme az erőfejlesztés, de nem ugyanazokkal a módszerekkel és nem teljesen ugyanazzal a céllal.

Két ember közül az tud erősebb lenni, aki több gyors izomrosttal rendelkezik és optimálisabb eredés-tapadás pozíciókkal rendelkezik. Ez utóbbi nagyjából kilencven százalékban felelős az erőért, míg az előbbi csak kb. tíz százalékban.

És ez még csak a képesség az erőkifejtésre. Az hogy ezt használni is tudja valaki, az függ a motoros egységek alkalmazásától, az idegrendszer állapotától és egy tanulási folyamattól. Amikor egy kezdő elkezd súlyokat emelni, akkor hirtelen nagy fejlődésen megy keresztül. Az első néhány hétben hatalmas ugrás következik be az erőszintjében. Ugyanakkor az első néhány hétben általában az izomtömeg nemhogy nem nő, hanem még csökkenhet is. Mégis erősebb lesz. Azért mert megtanulja a mozgást, a mozdulatot, a gyakorlatot. Az agya képes lesz megfelelő mozgásfázisban a megfelelő izomrostok bevonására, vagy éppen elernyesztésére. Ez egy szimpla tanulási folyamat.

depositphotos_118256156_500.jpg

Amikor egy küzdősportoló üt, akkor az nem vezethető vissza egyetlen izomcsoportra. Nem lehet azt mondani, hogy erős mellizom, vagy vállizom, esetleg tricepsz kell hozzá. Egy összehangolt mozgás kell, ami a lábfejétől indul, és a combok és a csípő bevonásával a törzs izmain keresztül ér el a karjáig. Ezt összehangolni nem egyszerű feladat, néhány ezerszer el kell végezni a mozdulatot, mire tökéletessé válik. Közben pedig az ütés egyre erősebb lesz, függetlenül attól, hogy az egyes izmok erősödnek-e vagy sem.

A súlyzós gyakorlatoknál ugyanez a helyzet. Tehát ha egy gyakorlatban akarjuk összemérni az erejüket, akkor az csak olyan lehet, amit mindketten ugyanannyit gyakoroltak, vagy ugyanannyira nem gyakoroltak. Előbbi halmaz szerintem nagyjából üres, míg utóbbinak meg nincs sok értelme. Ha lehetséges lenne egy Bob Sapp – Bruce Lee mérkőzést összehozni, akkor nem biztos, hogy a nagydarab hisztizsákra fogadnék, de ettől még bizonyosan ő lenne az erősebb kettőjük közül a klasszikus erőgyakorlatokban.

Ki a gyorsabb?

A gyorsaság egy velünk született tulajdonság. A szüleink nagyobb hatással vannak a gyorsaságunkra, mint mi az edzésekkel és a gyakorlással. Egy mozdulat gyorsasága függ az agy feldolgozó képességétől, attól hogy milyen gyorsan jut el az idegrendszeren keresztül az utasítás az izomrostokig, attól hogy milyen sok izomrostot vagyunk képesek egyszerre mozgásra bírni és legvégül attól, hogy milyen gyorsan képes az adott izomrost összehúzódni és elernyedni. Ezek egy része fejleszthető, de a java az nem. Illetve egy idő után már nem nagyon. Nagyjából tíz éves korunkig lehet a gyorsaságot fejleszteni, utána már csak a magunkkal hozott anyagból tudunk dolgozni és a saját képességünket tudjuk kimaxolni.

Jellemzően a gyors izomrostok képesek gyorsabban összehúzódni és elernyedni, mint ahogy a nevük is mutatja. Ráadásul ezek fejleszthetőek jól a súlyzós edzéssel, aki sok gyors rosttal rendelkezik, az tudja magát nagyra kigyúrni. Tehát, a gyorsaság ezen része adott a jó genetikájú testépítőknél. Míg egy szikár, lassú rostokkal bíró küzdősportolónál nem biztos. Ugyanakkor ez még magában nem elég, mert kell a képesség is ezen izomrostok gyors működtetésére, ami az agy és az idegrendszer dolga. Ez viszont fejleszthető, tehát, aki sokat gyakorol és hatkényoan próbálja fejleszteni a gyorsaságát, az elég jól meg tudja közelíteni a saját határait.

depositphotos_3476681_500.jpg

Ezek alapján nem lehet megmondani, hogy ki a gyorsabb. Viszont az is tény, Newton II. törvénye alapján, hogy a=F/m, azaz a gyorsulás fordítottan arányos a tömeggel, tehát ha egy testépítő a 30 kilós lábával ugyanolyan gyorsat akar rúgni, mint egy vékony harcművész a 15 kilós lábával, akkor kétszer akkora erőre lesz szüksége hozzá. Elméletileg. Mert a gyakorlás itt is belejátszik az egyenletbe mint hatásfok.

Ráadásul a sebesség csak egy dolog, mert a lendület a rombolás szempontjából fontosabb lesz, amihez viszont kell a tömeg, tehát, nem lehet csak úgy eldönteni ezt a kérdést.

Viszont mivel itt is sok múlik a gyakorláson, megint nehéz lenne korrektül összehasonlítani, de mivel a testépítőket nagyon nem szokta érdekelni a gyorsaság, a küzdősportolókat pedig annál inkább, így szinte biztos, hogy ők a gyorsabbak, mert ők készülnek erre.

Ki a lazább?

A lazaság, rugalmasság megint egy képesség. Fiatalon nagyon jól fejleszthető, később már annál nehezebben. Viszont aki foglalkozik vele, az természetesen sokkal lazább lesz, mint az, aki nem. Ott van Kai Greene, vagy Jujimufu, de még szörny Rich Piana is durván laza volt. Egyiküknek sem jelentett gondot egy spárga. Azért mert Rich Piana rengeteget nyújtott, Jujimufu Taekwondozott, Kai Greene pedig egy ufó. Tehát lehet hatalmas izomtömeggel is laza az ember és lehet anélkül is nagyon merev.

depositphotos_14014193_500.jpg

Attól, hogy súlyzózik az ember, még nem lesz merev, vagy „kötöttek az izmai”, viszont a nagy izomtömeg korlátozhatja a mozgásban, a feszes izompólyák szintén. A nem megfelelő mozgástartomány folyamatos használata pedig képes lerövidíteni az izomrostok összehúzódási és kinyúlási képességét.

Tehát ebben a kérdésben bárki nyerhet, aki foglalkozik a mobilzációval és nyújtással. Ráadásul Jean-Claude Van Damme is menőn tudott spárgázni és ugyanakkor meglehetősen izmos is volt. Tehát ez utóbbi pontban nem hirdetnék nyertest.

Tehát akkor egy győzelemmel, egy vereséggel és egy döntetlennel a végeredmény döntetlen.

depositphotos_136443324_500.jpg

Ettől még van valóságalapja, hogy, aki sokat gyúr az kötötté válik mert általában a többség lusta a megfelelő nyújtáshoz (én is). Ugyanakkor egy rendes rúgáshoz elengedhetetlen az átlagnál nagyobb mértékű mobilitás, tehát egy jó küzdősportoló mindig lazább lesz egy átlagembernél. Viszont egy jó genetikájú testépítő, ha nem is foglalkoztatja különösebben az erőfejlesztés, akkor is sokkal erősebb lesz az átlagnál.

Egy szemtől-szembeni harchoz pedig kevés az erő magában. Sokkal fontosabb a technika és a gyakorlat. Lásd a már fentebb említett Sepp urat.

depositphotos_27127197_500.jpg

Egyébként meg funkcionálisan nézve az erősember versenyzők lesznek a legjobbak, viszont ők szerencsére ritkán verekszenek. Így értelmetlen összehasonlításunkhoz sosem fogunk elég referenciát gyűjteni.

www.iqfitnesz.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr5714594734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kisgé 2019.01.29. 09:51:01

Így van, ez sem fekete vagy fehér.
"Size and strength matter"-tanították a BJJ alapító Gracie-k. Minden +5-10 kg/minden -5/10 év egy övfokozatot jelent szerintük. A BJJ technikák max. kiegyenlíteni tudják ezt a hátrányt.
Ugyanakkor vannak olyan faktorok, amikkel szintén számolni kell: egy évek/évtizedek alatt érzéketlenné tett/felkeményített seiken/sípcsont, egy ütésekhez/rugásokhoz hozzászokott test hatalmas előny. Akit soha nem ütöttek meg/ütött full-contactban lesokkolódik a meglepetéstől és fájdalomtól mikor először történik vele ilyen...

Borathan 2019.01.29. 14:31:36

Na, itt egy valami nem szerepel, mégpedig a legfontosabb.
Az, hogy látod előre, mi fog történni.
Amikor megnézel egy küzdelmet, mit látsz? Támadásokat és védéseket. Ezek egy része sikerül, egy része meg nem.
És itt jön be az, hogy a gyakorlott full-kontakt harcos a legapróbb jelekből is látja, hogy mi fog következni, és arra reagál. Nem a lendülő kézre, hanem a test billenéseire, megfeszülésére, szemkontaktusra, stb. Aki sokat gyakorolt ilyen küzdelmeket, az ezt érzi, még ha nem is tudja megfogalmazni. Nem csak védekezéskor van ez, hanem támadáskor is látod, mikor kell ütnöd-rúgnod, amikor az ellenfél nem veled foglalkozik, hanem a saját támadásával.
(Ugyanez van a fociban is, a jó játékos ezért tudja kicselezni a védőt, a jó védő meg sikeresen közbepiszkálni.)
Ezért csalóka, sőt, mondjuk ki, átverés a szemi-kontakt, mert ott oly módon is megérintheted az ellenfeledet, amely érintést nem előznek meg azok a mozdulatok, amelyek a rombolást okozó támadásokat megelőznek.
Lehetsz te bármennyire erős, laza, és jók a reflexeid, egy jó full-kontakt küzdősportos meg fog verni, mert ő meg tud téged ütni, te meg őt nem

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.01.29. 18:34:00

@Borathan: No meg a fullkontaktos egy pillanatig sem fog habozni, nincs benne pszichikai gátlás hogy megüssön valakit. A pillanatnyi habozás a vereség előszele.

midnightcoder2 2019.01.29. 18:49:12

És az sem mindegy, milyenek a reflexeid. És ez is elég nagy mértékben a géneken múlik.

CS úr 2019.01.29. 18:50:59

Mar a temafelvetes is gyakorikerdesek szintu. A gyuros nem h nem nyerne, hanem meg talalatit sem tudna szerezni mielott padlot fogna. Egyszeruen azert mert nem arra edz, nem tudja felmerni a tavolsagot, nem tudja hova es hogyan kell utni, utest kivedeni.

Ugyanez lenne a kovetkezes a ki futna le a maratont gyorsabban, usain bolt vagy egy maratonista. Mivel tudsz jobban szantani egy traktorral vagy egy porschevel, pedig mindketto 300 loeros.

powerage 2019.01.29. 18:56:48

"Testépítő vs. harcművész - Ki nyerne? "

Akinél a puska van.

Void Bunkoid 2019.01.29. 19:25:09

Elve felesleges a dolog. Egy lelkiismeretes testépítő nagyon jól tudja, hogy az ő játéka egy "látványsport", tulajdonképpen egy szépségverseny, és az ő elismerendő teljesítménye nem felemelt kilóban, másodpercekben mérhető, hanem abban a kitartásban-állhatatosságban, amivel olyanná formálta a testét, amilyen (ugyanis a versenyen az izomtömeget, szimmetriát pontozzák, nem azt, hogy mennyit emelt).

Nem erősember, hogy háromszáz kilós kőgolyókat pakoljon fel egy platóra, és nem gladiátor, hogy agyoncsapjon bárkit.

A testépítő vs. harcművész bunyóknál ha van, testépítő részről a résztvevők általában ilyen szintolos lakótelepi konanok, akik tényleg elhiszik, hogy Arnold Schwarzenegger (aki egy testépítőből lett SZÍNÉSZ) valóban akkora daragép, mint a filmekben, meg hogy minél nagyobbak, annál jobban tudnak verekedni.

Pedig a legtöbb jelenetben még csak nem is ő verekszik, hanem valami nagyobb darab kaszkadőr, és még az is óvatban, rettenet sokszor elpróbált koreográfiával, nókontaktban :)

Talán tavaly volt, hogy valami ruszki testépítő vagy erőemelő bajnok kötött bele egy MMA-harcosba, tepsiben is vitték el szegényt.

Igaz, nagyon rosszul járt a hústoronyverő srác, mert egyrészt kapott érte 18 évet, másrészt a testépítő baráti köre annyira zokon vette a dolgot, hogy még meg sem melegedett a priccse a börtönben, egy SUV-vel kivasalták az MMA-fighter apját, csak úgy ráadásnak.

Ne verekedjetek Oroszországban :P

Medgar 2019.01.29. 20:18:16

@midnightcoder2: Ez butaság. Az edzéseken unalomig ismételt technikák pont arra hivatottak hogy kikapcsolják a tudatos mérlegelést és ösztönből cselekedj. Egy testépítő pont ezért nem nyerhet mert gondolkodnia-mérlegelnie kell a reakció előtt szemben egy profi küzdősportolóval akinek minden helyzetre van sokszor begyakorolt válasza.

Bergyilkos Bohoc 2019.01.29. 21:08:25

Az olyan idiótákon csak röhögni lehet akiben egyáltalán a kérdés felmerül. Ki nyerne VEREKEDÉSBEN? Aki tanult verekedni vagy aki nem tanult? Ez oszt a nehéz kérdés, az igazi kemény dió!
Ki nyerne úszásban? Az úszó vagy a focista?

Gekko 2019.01.29. 21:31:55

@Medgar: Bocsi, azt feltételes reflexnek hívjuk, és nem ösztönnek. Gyakorlás által rögzül, bizonyos külső és/vaqgy kognitív inger hatására aktiválódik. Ezen túl / ebből építkezve van az un játékintelligencia, amely a sportoló végrahajtó képességeit foglalja össze, azaz azt a képességet, hogy a tanult, alacsony granuláltságú mozdulatokat hogyan és mikor használja, annak érdekében, hogy az adott játéktérben / szabályrendszerben a maximumot nyújtsa. És ha ez még nem elég, akkor van a mentális felkészültség, ami azt jelenti, hogy az adott sportoló mennyire képes flow állapotot előidézni pont ott, pont akkor, ami maximalizálja a teljesítőképességét.

E fentiekből a testépítők nem profitálnak, így aztán ez alapján sem nem szelektálódnak, sem nem fejlesztenek.

Egyébként meg, ha a testépítő bírák pontoznak, tuti testépítő nyer, míg ha 8corner-be megy a küzdelem, akkor MMA-sok. De ugye igaz ez a a boxoló vs MMA-ra is, sőt, a tűzoltó vs MMS esetében is...

Dr.Démonmac1 2019.01.30. 00:15:58

ha bárhova lehet ütni akkor a harcművész.
A halántékra, tarkóra, nem lehet izmot építeni.

hypochloride 2019.01.30. 05:15:22

A testépítéshez nem értek, mi több, a harcművészetekhez se, de annyi tapasztalatom van, hogy két éve tanulok jiu-jitsut (rendszeresen, heti két edzéssel). Egyrészt elég kemény ám az erőnléti edzés része is (mert van belőle bőven), másrészt pedig -- és itt ez a lényeg -- rendszeresen gyakorolsz bizonyos technikákat, amelyek egy idő után már tényleg reflexszé válnak. Nem kell gondolkozni, hogy mit csinálj, ha ez vagy az történik, hanem csak megteszed. Az edzések utáni küzdelmek pedig bár csak szemi kontaktok, egyáltalán nem rosszak. Egyrészt, a full kontakt küzdelemnek nem az edzésen a helye (Usain Bolt sem az edzésen szokott világcsúcsot dönteni), mert csak tönkremégy bele. Másrészt pedig egy nálad 20-30 kilóval nehezebb partner semikontakt rúgása, ütése is meglepően erős tud lenni. És így csakugyan, megszokod az ütést és a rúgást, nem sokkol -- annyira -- az ereje sem. Ráadásul a gyakorlatok során olyan tudásra teszel szert, ami igen csak hasznos lehet: megtanulsz úgy esni, hogy ne törd össze magad, ne verd be a fejed a betonba, stb). Nyilván, a testépítő nem ezeket gyakorolja heti kétszer, nem játssza le fejben egy ütés elhárítását 100-szor, és így tovább. Viszont az is igaz, hogy egy nem profi, vagy nem eléggé gyakorlott támadó dolgát alaposan megnehezítheti a nagyobb izomtömeg, a nagyobb test, mert nehezebben fér hozzá az érzékeny részekhez (áll, halánték, vese, ilyenek). Ugyanakkor -- és ez nem lényegtelen -- épp a gyakorlás, a helyzetek rendszeres gyakorlása, a saját mozgásod gyors és hatékony koordinációjának képessége alighanem a harcművészetben járatosabb malmára hajtja a vizet: a legtöbben nem tudják, hogyan védjenek -- mondjuk -- egy térdre irányuló rúgást. Márpedig, aki egy ilyet bekap, az ott helyben összerogy, akármekkora állat is egyébként.

desw 2019.01.30. 06:10:17

@Bergyilkos Bohoc:

"Az olyan idiótákon csak röhögni lehet akiben egyáltalán a kérdés felmerül. Ki nyerne VEREKEDÉSBEN? Aki tanult verekedni vagy aki nem tanult? Ez oszt a nehéz kérdés, az igazi kemény dió!
Ki nyerne úszásban? Az úszó vagy a focista? "

:DDDD A legjobb komment.

desw 2019.01.30. 06:10:58

Azt a "nőt" a képen . . . brrrrrrrr

_z_ 2019.01.30. 08:08:21

@Bergyilkos Bohoc: Torghelle Sanyi legyözte Ericet, az angolnat uszasban :)!
mtk.hu/hirek/torghelle-ezustermes-lett-az-angolna-futamon
Amugy erdekes cikk! Teljesen ertelmetlen, de kivaloan lehet rajta filozofalni, meg vitatkozni :)! Nekem alapvetöen ott kezdödik a kerdes, hogy oke, hogy ki gyözne, de milyen körülmenyek között? Mert ha mondjuk sulycsoportos lenne a küzdelem, akkor szerintem egy atlagos testepitönek eselye sincs egy atlagos harcmüvesszel szemben (ha nem atlagosakrol beszelünk, akkor mar sokkal nagyobb sulyal szamitanak az egyeni kepessegek), ez szerintem eleg nyilvanvalo. Ha nincsenek sulycsoportok, akkor mekkora sulykülönbseget kepzeljünk el? Mert egy atlagos 60kg-os harcmüvesznek szerintem keves eselye lenne egy atlagos 120kg-os testepito ellen, mar ha van földharc... Ha nincs földharc, csak ütes-rugas, akkor mar kevesbe lenyeges az izomerö (nem üteserö, mert azert az mas) es a testtömeg. Szoval többretü kerdes ez, mint hogy erö/sebesseg/lazasag harmasra le lehessen vezetni. Szerintem :).

Parajpuding 2019.01.30. 08:20:13

Hehe..nem kérdés az eredmény. Egy tohonya, felfújt testépítőt (R.Marcinko után: nagy seggfej fingzsákok) bármikor képes legyőzni még egy kisebb súlyú harcművész is.
Sőt egy testépítő egy közepes menetgyakorlaton is az első fél óra után összeesne.
Már a címbéli felvetés is nevetséges.

Sexual Harassment Panda 2019.01.30. 08:46:56

Sztem egy 70kg-OS boxoló kg 10mp alatt kit bármelyik testèpítőt.
Rich Pianàt, meg Khai Greent felhozni példának kicsit meredek, ha Khai nem lenne tele koxival kb 40 kg-ot fogyna, Piana meg bele is halt . Ès őket hozza fel példának a blogger. Priceless

Medgar 2019.01.30. 08:47:53

@Gekko: Akkor javítok: "ösztönösen". A testépítő bírók pedig pontozhanak amit akarnak ha lefekszel... Hiába van meg az erő esetleg a gyorsaság is, ha a rutin hiányzik.

pacagánycsök 2019.01.30. 09:02:49

azért Bob Sapp összecsomagolná Bruce Lee-t.
Sapp: 10+ év valódi nehézsúlyú K1 küzdőtapasztalat, a legjobbak között, Lee soha nem küzdött fullkontaktban, csak a kamerának bohóckodott
Sapp cirka 80-85 kilóval nehezebb, ráesik - meghal
Sapp akármilyen hisztizsák, a ringben tanulta meg állni az ütéseket, Lee-t nem tudom hogy valaki megütötte-e úgy igazán.
Szerintem Lee-nek egy esélye lenne ütni, ha az betalál torokra, szemre, herére, halántékra, akkor van esélye, ha nem, akkor Sapp egyszerűen elüti és utána ráejti a kezét, ez kb elég is lenne.

Treff Bubi 2019.01.30. 09:14:17

@pacagánycsök: úgy tudom, BL azért elég sokat verekedett (utcán is) kb.100%-os győzelmi aránnyal, mielőtt befutott volna.

balfaszokkal sáncoló 2019.01.30. 09:21:47

Ez a vita már eldöntetett. Valamelyik nyáron az orosz erőemelő világbajnokot lerúgta valami K1 bajnok egy éjszakai szórakozóhely előtti vitában ,és meghalt. A találkozás véletlen volt, nem ismerték egymást..

Szelid sunmalac 2019.01.30. 09:23:42

@Borathan: jaja....persze-persze. Maradjunk annyiban, hogy mikor a ketdanos tobbszoros gyoztes mesteremmel vizsgaztam, akkor o a 60 kilojaval es gyakorlataval korbeugralt. Szabalyosan egyetlen utest/rugast sem tudtam bevinni neki. Aztan amikor kicsit kezdett piszkosabban szurkalodni, akkor egyszercsak meguntam a dolgot, a 110 kilommal kileptem a szabalyrendszerbol es ugy vagtam foldhoz, hogy moccanni nem tudott.
Lehetsz te kurva gyors, ha a masik allja az uteseid amig egyszer be nem talal neked. Es akkor bizony a sulykulonbseg sorsdonto lehet.

balfaszokkal sáncoló 2019.01.30. 09:24:09

A testépítőnek csak akkor lenne esélye, hogyha sikerülne satuba fognia Bruce Lee nyakát és megfojtania..

Apuci Wakillama 2019.01.30. 09:25:29

@powerage: Akinél Chuck Norris van, és nem fél használni!

Szelid sunmalac 2019.01.30. 09:26:09

@balfaszokkal sáncoló: Igen. Es mondd csak, az a vilagbajnok is keszult a kuzdelemre? Vagy o kozben epp beszelgetett es iszogatott, mikozben hatulrol fejberugtak? De ha latta is mit akar a masik, o AKART kuzdeni? Mert bizony az esetek 95%-ban barmilyen eros is egy sportolo, vagy eszebe sem jut, hogy usson, akar visszausson, vagy siman leblokkol.

balfaszokkal sáncoló 2019.01.30. 09:29:34

@Szelid sunmalac: Vita előzte meg az akciót. Ha egy harcművész fordulásból fejbe rúg, az ellen nem nagyon van ellenszer..

pacagánycsök 2019.01.30. 09:37:28

@Treff Bubi: igen, hallani ilyesmit, de bizonyítható verekedése nincs, egy sem.
Mondhatjuk úgy is, hogy senki nem látta verekedni, messziről jött Bruce Lee mondhat amit akar, főleg, ha tényleg messziről jön, és jól fizet neki az imidzsépítés.
Nem leszólni akarom, hiszen egy óriási figura volt - de nem fullkontakt harcban, hanem a filmvásznon.
Sapp pedig minden röhejes kamumeccse ellenére megverte a K1 legenda Ernesto Hoos-ot. Kétszer.

Apuci Wakillama 2019.01.30. 09:37:54

@balfaszokkal sáncoló: Bruce Lee vs. Kareem Abdul-Jabbar megvan ;-)

Apuci Wakillama 2019.01.30. 09:41:49

@pacagánycsök: Sajnos, sosem tudhatjuk meg, mi lett volna egy ilyen harc vége, de gyanítom, nem lett volna időm megenni a két literes popcornt, ha a meccset ketrecben rendezik, nem pedig szabadtéren....

pacagánycsök 2019.01.30. 09:52:11

@Apuci Wakillama: igen, egyetértek. Szabadtéren más, ott van hely kifárasztani az ellenfelet - és Sapp hamar fárad, a meccsei nagyrészét pont emiatt vesztette el.

bda 2019.01.30. 10:10:19

@Dr.Démonmac1:
Csak vélhetően mire a testépítő a karját felemeli a addig a kungfus háromszor tökön rúgja és már el is dőlt a kérdés. Na meg egyáltalán meg tudná-e ütni a testépítő egy harcost aki napi szinten gyakorolja, hogy miként kell egy ütés elől elmozdulni.

oszt jónapot 2019.01.30. 10:21:28

@pacagánycsök: Hát igen, csak Sappnek kb akkor lenne esélye megütni Lee-t, ha azt lekötöznék. :D

oszt jónapot 2019.01.30. 10:25:20

@Szelid sunmalac: Készült. Klasszik diszkó előtti verekedés volt a bejárat előtt. Fejberúgták, aztán ahogy elesett, bebaszta a fejét az aszfaltba, ha jól emlékszem. Van róla videó.

Irbisz 2019.01.30. 10:41:16

@Treff Bubi:
"úgy tudom, BL azért elég sokat verekedett (utcán is) kb.100%-os győzelmi aránnyal, mielőtt befutott volna."

erre ugyan semmiféle bizonyíték nincs, semmilyen versenyen nem indult (pedig már akkor is voltak mindenféle stílusnak full kontakt versenyek), nincs semmiféle filmfelvétel mecséről, csupán a legenda kialakításában érdekeltek mesélték ezt.
de volt aki legalább beismerte hogy ilyen meccset ő sose látott, csak mesélte neki olyan, aki ismerte azt, aki ott volt, de tuti az igazat mondják :)

_z_ 2019.01.30. 10:47:01

@pacagánycsök: Az hogy Bruce Lee mennyire volt eredmenyes harcos, lehet vitatkozni, de a sebessegevel nem nagyon. Ha okosan csinalta volna, akkor Bob Sepp összeesik a faradtsagtol anelkül, hogy hozza tudott volna erni. Szerintem. Bar tekintve, hogy Lee 2,5 honappal Sepp születese elött halt meg, elegge elmeleti fog maradni a küzdelem...

_z_ 2019.01.30. 11:12:17

@_z_: Ja, es azert tegyük hozza, hogy Sepp nem egeszen testepitö...

andz 2019.01.30. 11:18:19

De hát ez nevetséges az egész...
Eleve milyen testépítőt mérünk össze milyen harcművésszel: kezdő harcművész vs. profi testépítő? Profi harcművész vs. kezdő testépítő? Profi harcművész vs. profi testépítő?
Ez utóbbit megnézve: a legjobb harcművészek mondhatni testépítők is: ha nem is teljesen a szépség (Szépség?? Véleményes..., inkább izomnagyság) elérése a céljuk, de erőnövelés érdekében egytől egyig végeznek súlyzós edzéseket, heti többször.
Tessék megnézni a nehézsúlyú boxoló-világsztárokat: full izompacsirták. (vagy a K-1 bajnokok stb., akik 110-120 kilósok).
Mellesleg egy 100 m-es sprinter is elképesztően ki van dolgozva, aztán ő egyik kategóriába sem sorolható.

m.t. 2019.01.30. 11:44:26

@Apuci Wakillama:
A Sarkany Utja cimu filmet lattad? :)
A filmtortenelem egyetlen darabja, amiben Chuck Norris meghal. Bruce Lee oli meg. (Bocs a spoilerert)

Szoval tovabb bonyolodik a kerdes :)

HgGina 2019.01.30. 12:04:26

Le kell ültetni őket egy sakktábla mellé, vagy kizavarni mindkettőt horgászversenyre. Ott döntsék el! Sérülés veszélye nincs.

HgGina 2019.01.30. 12:06:24

@andz: viszont a futó gyorsan el tud szaladni a testépítő és a harcművész leggyorsabb ütései elől is.

szdan 2019.01.30. 12:34:56

Én nyernék a kis vágottcsövű .45-ösömmel.

BOAR 2019.01.30. 13:06:55

A küzdelmet miért csak ütés-rúgás szinten lehet elképzelni?
A nagy izomtömegű küzdő, ha van egy csöpp esze, nem agyonüti a bolhát hanem agyonnyomja. Vagyis vannak birkózó technikák, fogások, fojtások ahol a nagy statikus erőkifejtésre képes küzdő fog nyerni. Persze, be kell lépni ütőtávba és megfogni az ellenfelet de ezt a kockázatot vállalni kell.

Kisgé 2019.01.30. 14:08:02

@BOAR: +1 Ráadásul vannak ilyen nem is testépítő, hanem leginkább erősemberre hasonlító "őserejű" nagydarab fickók, akikről akármilyen technikád lepattan, meg se érzik és simán legázolnak. Nem beszélve az első pár UFC-ről, ahol a Gracie volt a legkisebb, mégis mindenkit lenyomott a BJJjével.

spinat 2019.01.30. 14:32:41

esetleg olyan sportban kell öket összemérni, amelyiket egyik sem csinál. pl falmászás, hosszútávfutás, evezés. Annyira nem tudom hogyan edzenek a küzdösportolók, de gyanítom nem a tartós erökifejtésre edzenek, hanem a gyors, rövid ideig tartó maximumra.

_z_ 2019.01.30. 14:59:59

@spinat: Probalj ki 3 perc zsakolast, annyi egy box- menet hossza. Aztan kepzelj utana meg 11-et.

spinat 2019.01.30. 16:10:55

@_z_: azért meccsen nem püfölnek 3x12 percet egyfolytában.

Asidotus 2019.01.30. 20:34:41

@Szelid sunmalac:
Na, ha te egy kétdanos mesterrel küzdöttél, akkor szerintem te is harcművész vagy, ha jól tippelek. És itt akkor nem az a kérdés, hogy erős ember vs. képzett harcos, hanem a nagyobb erő mekkora képzettségbeli különbséget tud eltüntetni, másként megfogalmazva, mekkora képzettségbeli előnynek kell lennie egy ekkora erőfölényt eltűntetni

Zabalint 2019.01.31. 14:54:45

@andz:
De hát ha külön nem definiáljuk, akkor logikus, hogy a profit a profival, a kezdőt a kezdővel, és így tovább. A harcművész meg nem testépítő, ahogy a vízilabdás vagy az úszó sem, hiába mindegyik izmos és kondizik is, más sportágakra, más céllal készülnek.

Nyilván teljesen értelmetlen az összevetés, mert az egyiknek a sportága valamilyen formájú verekedés, a másiknak nem. Kb. mint ha azt mondanád, a kosaras vagy a focista nyerne fociban.

Zabalint 2019.01.31. 14:55:33

@m.t.:
Chuck Norris nem hal meg soha, te valami Asylumos hamisítványt nézhettél :-)

ételizésítő 2019.02.01. 01:42:55

@pacagánycsök:
Bruce Lee nem harcművész volt, hanem színész, a kínai opera műfajában.
Soha senkivel nem verekedett élesben.
Kb. mint Kabát Lop (bocs, Jackie Chan), a másik nagy kínai harcművész.

@_z_:
Azért volt példa arra az első kiokusinkaj világbajnokságon (ami súlycsoportmentes), hogy a nem egész 60 kg-s angol Howard Collins legyőzte a kb. 120 kg-s (szintén karatés) amerikai néger Medveölő Willyt. Mindketten fekete övesek voltak akkor, nem tudom, hány dannal. A vb-ről film is készült, a 70-es évek végén adták a magyar mozik is.

@HgGina:
Igen, a futás a legjobb önvédelmi sport.

@Kisgé:
"akikről akármilyen technikád lepattan, meg se érzik"
A filmekben. A valóságban nem.

_z_ 2019.02.01. 05:25:17

@ételizésítő: Erdekes, de miert relevans ez ebben a vitaban?

Kisgé 2019.02.01. 15:59:01

@ételizésítő: mivel láthatóan a tények teljesen hidegen hagynak ezért nyilván ebben is igazad van.

ételizésítő 2019.02.01. 16:29:41

@Kisgé:
Igen, azt látom, hogy téged a tények hidegen hagynak, de az már jó, ha legalább belátod.

@_z_:
Te írtad:
"egy atlagos 60kg-os harcmüvesznek szerintem keves eselye lenne egy atlagos 120kg-os testepito ellen"
Harcművésznek (hangsúly a művészen) ugye akkor nevezünk valakit, ha már legalább fekete öves, nem onnantól, hogy volt az első edzésen.

Kisgé 2019.02.01. 16:33:53

@ételizésítő: további szép álmokat a harcművészeti (hangsúly a művészeten!) álomvilágodban!

_z_ 2019.02.01. 18:22:03

@ételizésítő: Meg ezt is irtam: "ha nem atlagosakrol beszelünk, akkor mar sokkal nagyobb sulyal szamitanak az egyeni kepessegek". Tehat hogy ebben a konkret esetben ez lett az eredmeny, meg nem azt jelenti, hogy hogy tetszoleges parositasoknal is ez lenne.

Apuci Wakillama 2019.02.04. 13:24:18

@m.t.: Ezek szerint nem ismered a tényt, hogy ez egy összevágott anyag. Bruce belemarkolt Chuck mellszőrébe, és megtépte, mire Chuck viccesen megjegyezte, hogy még sosem látott szőrös kínait, ez az első alkalom. Mindenki elkezdett röhögni, kivéve a producert, Raymond Chow-t, aki azonnal átíratta forgatókönyvet, és Chuck karakterét ölte meg a macska és Bruce helyett! ;-)

ajemdibi.blog.hu/2014/09/12/15_erdekesseg_bruce_lee_es_chuck_norris_elethalalharcarol

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

2. palóc kupa (1) 2018 (2) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alapelv (1) alapgyakorlatok (2) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (1) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a monolith építése (1) bandázs (1) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (23) body building (1) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukásig (1) celeb edzés (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (1) csípő (1) csirkemell (6) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (14) Diéta (20) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) edzés (15) edzéselmélet (11) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (7) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (4) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (10) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (1) fáradtság (2) farizom (1) fartlek (1) fat (1) fehérje (20) fehérjebevitel (5) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (3) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (1) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (1) fitnesz (3) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (1) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (7) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (2) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (1) hiit (2) hipertrófia (3) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időzítés (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (4) izolációs gyakorlatok (3) izomcsoportok (2) izomdiszformia (7) izomépítés (1) izometrikus edzés (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomnövelés (1) izomrost (1) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (2) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (14) kapszaicin (1) karácsony (2) kardió (5) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kcal (14) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (2) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) könyv (5) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lassú rostok (1) legjobb sport (1) lépéserő (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (1) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (1) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (2) nyújtás (4) nyújtó reflex (1) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregek edzése (1) őrült edzés (1) Őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (4) pihenő szünet (1) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (1) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (16) protein turmix (7) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) rámpa sorozatok (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (4) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (1) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sportfüggőség (2) spotter (1) sprint (3) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (1) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (2) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (3) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) testépítés (10) testépítés tudomány (1) testképzavar (12) testkompozíció (20) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) tip (1) tipp (5) Tisza kupa 2017 (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (41) túró (6) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zsír (13) zsírégetés (6)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio