Tudományos rovat: Milyen gyakran lehet edzeni ugyanarra az izomcsoportra?

Az emberek többsége valamiért retteg, ha egy izomcsoportot hetente három – négy alkalommal meg kell edzenie. Hogy ez a félelem honnan és miből ered, arra még nem sikerült rájönnöm, de amíg az összes többi sportágban természetes, hogy hetente többször ugyanazt az izomcsoportot használják, addig testépítésben és fitneszben ez valamiért félelem tárgyát képezi. Egy kajakos, vagy kenus minden edzésen „ugyanazt” csinálja. Egy úszó sem fog a hét egyik edzésén csak kézzel csapkodni, majd a következő edzésen csak lábtempózni, hogy a karjai pihenhessenek. Mégis nálunk a legjellemzőbb módszer a heti egy lábnap, mell-bicepsz, hát-váll, vagy valami hasonló felosztás, de a lényeg a heti egy alkalmon van. Még akkor is, ha a többség tisztában van vele, hogy az edzés hatására létrejövő alkalmazkodás, megfelelő körülmények között is csak maximum 48 órát vesz igénybe. Ezután már nem nő és nem erősödik az adott izom. A következő kutatás talán segít egy kicsit átállítani a gondolkodásmódunkat.depositphotos_165589160_xl-2015_500.jpg

Az elmúlt 4-5 évben főleg erősítő jellegű edzéseket végeztem, ahol azért bevett szokás, hogy akár minden edzésen sorra kerül a guggolás, fekvenyomás. Végeztem olyan programot is, ahol heti öt edzésnapon, minden nap volt guggolás és valamilyen fekvenyomó gyakorlat. Ezek után nekem teljesen természetes volt, amikor átváltottam testépítő jellegű edzésre, hogy megőrizzem a nagy gyakoriságot, és heti három - négy nap edzés mellett hetente 2-4 alkalommal edzek minden izomcsoportot.

A legjellemzőbb ellenállás ezzel a módszerrel kapcsolatban a kevés regenerációs idő. Leginkább ezt szokták felhozni ellenérvként. Marsall és társainak idei kutatása pont erre kereste a választ, mégpedig, hogy egy teljes testes edzés után mennyi idő szükséges a regenerációra és mi történik ha 48 óra elteltével megint edzünk ugyanarra az izomcsoportra.

depositphotos_165588484_xl-2015_500.jpg

A vizsgálatban nyolc fiatal férfi vett részt, akiknek már volt legalább két éves edzéstapasztalatuk. Maga a teljes testes edzés többízületes alapgyakorlatokból állt, illetve ezek valamilyen variációjából:

  • Spin squat (nem tudom ennek a gyakorlatnak létezik-e magyar neve, egy speciális guggolás, mikor az erőkeret biztonsági rúdja állítja meg a rudat ereszkedés közben és innen állunk fel)
  • Fekvenyomás
  • Pendlay evezés
  • Szakítás egykezes súlyzókkal
  • Húzódzkodás
  • Helyből felvétel
  • Teljes mélységű guggolás

A húzódzkodásból 3 sorozatot végeztek, míg a többi gyakorlatból 4-4-et. Az ismétlésszám 4-6 között volt, kivéve a húzódzkodást és a mély guggolást, ahol 10-12 között volt.

Maga a vizsgálat négy alkalomból állt, első alkalommal felmérték az alanyokat, illetve azok megismerkedtek az edzés protokollal. Aztán jött, egy héttel később maga az edzés, amikor is edzés előtt felmérték az állapotukat, majd közvetlenül edzés után és egy órával később is. Ezután 24, majd 48 óra elteltével tértek vissza még egyszer felmérésre.

depositphotos_165588802_xl-2015_500.jpg

A felmérések során megállapították a fáradtság, izomláz és erőszinteket, valamint az idegrendszer állapotát. A fáradtságot egy 0-5-ig terjedő skálán kellett meghatározniuk az alanyoknak. A fájdalmat szintén hasonló módszerrel, de egyszer pihenten, majd közvetlenül utána egy saját testsúlyos guggolás elvégzése után. Az erőszintet lábnyújtó dinamométeren nézték a 3-5 másodperc alatt kifejtett legnagyobb nyomaték alapján. Az idegrendszer állapotát pedig EMG segítségével.

Az eredmények

A fájdalom szint jelentősen emelkedett az edzés után és úgy is maradt 24 órán keresztül. Az általános fáradtság jelentősen emelkedett az edzést követően 24 órával, majd szépen lecsengett a következő 24 órában.

Az erőszint, azaz a maximális nyomaték az edzést követően jelentősen visszaesett és így is maradt a következő egy órában, azonban a 24 és 48 órás mérésnél már csak kis mértékben maradt el a kiinduló értéktől.

Ezek alapján azt feltételezhetjük, hogy 48 óra elteltével meg lehet ismételni az edzést, anélkül, hogy az eredményeink jelentősen romlanának. A gyakori edzés pedig gyorsabb fejlődést fog eredményezni. Persze ez a kutatás sem általánosítható minden helyzetre. Maga az alapfeltevés igaz, a heti többszöri edzéssel fokozottabb fejlődést lehet elérni. Azonban az messze nem igaz, hogy bármilyen edzésből lehet többet csinálni. Ebben a kutatásban nem mentek el bukásig és a volumen is viszonylag alacsony volt. Amikor valaki egy napot edz testrészenként hetente, akkor általában 3-4 gyakorlatot végez és mindegyikből 4-6 sorozatot. Ez összesen 12-24 sorozat. ez jóval több, mint a kísérlet 3-4 sorozata, amit ha háromszor megismételnénk, akkor is csak 9-12 sorozatról beszélnénk hetente. Ráadásul a bukásig végzett sorozatok sokkal kimerítőbbek lehetnek az idegrendszer számára, mintha 2-3 ismétléssel hamarabb megállunk. Így mondhatjuk azt, hogy a körtét nem lehet összehasonlítani az almával. Arra viszont igenis jó ez a kutatás, hogy kijelenthessük, hogy ha a heti volument egyenlően szétosztjuk több napra, akkor bizony azt ugyanúgy el lehet végezni és jó eséllyel az eredmény gyorsabb fejlődés lesz.

depositphotos_165589362_xl-2015_500.jpg

Persze a nagy gyakoriságú edzésnek is vannak hátrányai, főleg a testépítésben, mert heti három alkalomra nem lehet mindent úgy szétosztani, hogy beleférjünk alkalmanként egy órába. Márpedig az egy órán túli edzések a hormoncsúcs szempontjából sem optimálisak, másrészt nem is mindenki tud 1,5-2 órát megfelelően keményen végig tolni. Ráadásul így minden edzésen lesznek nehéz gyakorlatok is, amelyek jelentősen megterhelik az idegrendszert, így egy felhúzás, vagy egy nehéz guggolás után, már nem fog teljes hatékonysággal menni egy fekvenyomás, vagy fej felett nyomás. Persze ezen lehet segíteni a gyakorlatok felosztásánál, de szinte biztos, hogy szükség lesz kompromisszumokra.

Ha tetszett ez az írásom, vagy valamelyik a régiek közül, akkor légy szíves szavazz rám itt:

https://cosmopolitan.hu/bloggerday-szavazas/

Köszönöm!

Forrás:

Marshall PW, Cross R, Haynes M. The fatigue of a full body resistance exercise session in trained men. Journal of science and medicine in sport. 2018 Apr 1;21(4):422-6.

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr4014263275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roan 2018.09.27. 15:39:44

A 8 fős kutatás gyanúsan nem reprezentatív, de ettől függetlenül jó írás. Nálunk valamiért a profi testépítők 1 testrész/nap programját próbálják a hobbigyúrósok lemásolni, de a megfelelő háttér (pihenés, tápanyag, kémia) nélkül. Egyébként a többség céljainak bőven megfelelne egy teljes testes vagy egy A-B bontású edzés, de akkor nem lenne jól hangzó mellnap.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.09.27. 15:45:27

@Roan: Köszönöm! Egyetértek teljes mértékben veled az A-B felosztásban.

Dirt Diver 2018.10.16. 12:16:32

És vajon mi van akkor, ha: szerdán este van egy erősen láb hangsúlyos, de teljes test edzésem. Viszont aznap délelőtt nekem még nagyon jól esik street workout jellegű edzés, a hétfő reggeli ismétléseként. Kis húzódzkodás, tolódzkodás, vízszintes létra mászás stb. Általában nem túl nagy volumennel, de koncentrált, lassú végrehajtással. Az esti az egy HIIT jellegű, szintén saját testes edzés, hevederrel. Ott megy bukásig a felsőtest, gyors, nem feltétlenül szabályos kivitelezéssel.

Vajon jól gondolom, hogy ez nem olyan nagy probléma, mivel délelőtt inkább a vörös, este inkább a fehér izomrostokat stimulálom? Úgy érzem egyébként, hogy az esti teljesítőképességemnek nem oszt, nem szoroz a délelőtti móka.

De vajon ezzel inkább jót teszek, vagy rosszat?

Ja, és azért edzek, hogy erős legyek, nem azért, hogy szép... :)

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.10.16. 13:13:58

@Dirt Diver: Saját testsúlyos edzéssel nehéz túledzeni magad. A oldszkul szovjetek szerint pedig a hátizmot egyébként nem is lehet. Ez persze nem ennyire egyszerű, de az általad említett edzés gyakoriság semmiképp sem fog megártani, ha a volument tényleg nem viszed túlzásba.
Az, hogy fehér vagy vörös izomrost, az már sokkal bonyolultabb kérdés. Minél kisebb a terhelés, annál kevesebb izomrost kerül egyszerre bevonásra a gyakorlatba. Aztán ahogy fárad egy adott rost-csoport, úgy az agyunk vált és egy másikat kezd el terhelni. Amíg ki nem fárad az összes. Így, mivel a vörös rostok fáradékonyabbak, át fog tevődni a terhelés fokozatosan a kevésbé vörösre (mert, hogy az sem igaz, hogy csak vörös, meg fehér van. Igazából a két szélső érték közötti átmenet van.) Tehát mindenképp hatással lesz a reggeli edzéses az estire, de összességében csak jól jöhetsz ki belőle. Azt pedig érezni fogod, ha túl sok az edzés, mert romlani fog a teljesítményed drasztikusan.
Üdv!

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (2) Body Building (24) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) fogyás (4) Fogyás (2) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása