Tudományos rovat: Rosszabb-e a reggeli edzés a délutáninál?

Volt az életemnek egy időszaka, amikor csak úgy tudtam megoldani az edzéseimet, hogy keltem reggel háromnegyed ötkor és edzettem hatig, majd tusolás, reggeli és irány a munka. A reggeli lefárasztás után sokkal jobban el tudtam viselni a napközbeni stresszt, de az is igaz, hogy hét közepén már este nyolckor aludtam néha. Aztán nyugodtabb időszak jött és át tudtam állni a délutáni edzésre. Így kevésbé voltam ugyan fáradt napközben és este, de más különösebb változást nem vettem észre. Mivel most megint úgy tűnik, hogy váltanom kell a napi rutinomban, így utánanéztem megint, hogy mit is mond a tudomány a reggeli és a délutáni edzés különbségeiről.depositphotos_132815082_xl-2015_500.jpg

A téma egyik nagy szakértője M. Sedliak innen a szomszédból. Számos kutatásban elemezte már ezt a témát. Nagyjából egy évvel ezelőtt én is írtam már egy kutatásáról, amiben azt nézte, hogy napi két edzést végzők esetében mi az optimálisabb, ha reggel kardiózunk, és este gyúrunk, vagy ha fordítva. Akkor az lett az eredmény, hogy majdnem mindegy, de a délutáni edzéssel egy kicsit nagyobb izomerőt lehet elérni ugyanannyi idő alatt.

De egyébként a témával foglalkozó kutatások nagy része is erre jut végül, hogy TALÁN délután jobb egy kicsivel edzeni, de a reggeli edzésnek is vannak előnyei.

Nézzük meg, hogy az egyik tavalyi kutatásában mire jutott a reggeli edzéssel kapcsolatban.

25 huszonéves edzetlen férfi vett részt a kutatásban. Három csoportba osztották őket, heten reggel edzettek, heten délután és tizenegyen pedig a kontroll csoportot képezték. A reggeli edzés azért nem volt annyira durván korán, mert 6:30-tól kezdődött csak.

Heti két teljes testes edzést kellett elvégezniük. Mivel kezdőkről beszélünk, így az edzés protokollnak szinte alig van jelentősége.

A vizsgálat során hormonszinteket ellenőriztek, izomtömeg növekedést biopsziával és MRI vizsgálattal, valamint erőszinteket mértek fel. Ezeket elvégezték az elején és a végén, illetve közben a 3., 6. és 9. héten.

Az eredményekben apróbb eltérések voltak, de a reggeli és délutáni csoport között nem volt jelentős eltérés. Mindkét csoport erősebb lett és izmosabb is. Nagyjából ugyanannyira.

Ha Sedliak úr régebbi kutatásait feltúrjuk, akkor ugyan pár évvel ezelőtt még azt állította, hogy a reggeli edzések esetében teljesen általános az 5-10%-os erőcsökkenés, aminek okát a reggeli neuromuszkuláris deficitnek határozta meg. Ugyanakkor viszont azt is bizonyította már, hogy nagyjából 5 hét edzés után az ember alkalmazkodik ehhez és csökken ez a különbség, vagy akár teljesen meg is szűnhet. De ha megnézzük a tényleg kemény edzést végző élsportolókat, például az úszókat, akkor náluk is azt látjuk, hogy bizony korán reggel is edzenek. Az eredményeik pedig magukért beszélnek.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a reggeli edzéssel ugyanolyan hatékonyak tudunk lenni, bár lehet, hogy egy kicsit több koffeinre lesz eleinte szükségünk.

depositphotos_52727129_xl-2015_500.jpg

Itt pedig kaphatsz tippet is arra, hogy mit eddzél reggel!

 Forrás:

Sedliak M, Zeman M, Buzgó G, Cvecka J, Hamar D, Laczo E, Okuliarova M, Vanderka M, Kamp-miller T, Häkkinen K, Ahtiainen JP. Morphological, molecular and hormonal adaptations to early morning versus afternoon resistance training. Chronobiology international. 2017 Dec 25:1-5.

https://www.massmember.com/products/mass-subscription/categories/531894/posts/1730537

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr8214145033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2018.08.08. 20:15:12

Én olyat olvastam még valahol, hogy napközben kicsit bejáratódik a testünk, az ízületek, szalagok.
Vagyis, aki reggel akar edzeni, annak alaposabb bemelegítésre van szüksége, mint a délután edzőknek

Kelly és a szexi dög 2018.08.09. 09:32:12

a kora reggeli úszás az igazi - ebéd után tuti elalszol a munkahelyeden!

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.08.09. 10:53:56

@Asidotus: Látom ez a bemelegítés téma nem hagy Téged nyugodni :-)
Egyébként ez valószínűlg így van, mert a bemelegítés lényege a vérkeringés fokozása az adott területen. Alvás közben pedig szinte nulla terhelést kapnak az ízületek, így a vérellátásuk is sokkal alacsonyabb, mit napközben. De szerintem ez a különbség 2-3 perc alatt eltűnik, tehát max ennyivel kell komolyabban melegíteni reggelente.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.08.09. 10:55:48

@Kelly és a szexi dög: Érdekes módon, mikor rendszeresen hajnalban edzettem, akkor napközben még nem is annyira voltam álmos, inkább csak amolyan katatón hangulatban néztem a hülyéket magam körül, és nem tudtak kizökkenteni a nyugalmamból. Viszont este 6 után bármikor el tudtam aludni egy perc alatt. Rendszerint nem is bírtam nagyon kilenc után ébren maradni.

Asidotus 2018.08.09. 20:29:07

@IQfitnesz.hu:
nem, itt most nem a bemelegítés a lényeg, hanem a korán reggel.
Én úgy vagyok a korán reggellel, mint Hitler a zsidókkal. Ha tehetném, gázkamrába küldeném mindet.
Akik korán kelnek, azok képesek éjfél előtt lefeküdni, azt pedig tudjuk jól, hogy civilizált ember nem fekszik le aznap, amikor felkelt

calvin&hobbes 2018.08.21. 16:44:39

Nalam is volt egy ido mikor reggel keltem es 06:30 elott letudtam az edzest, mert az milyen klassz... Attol eltekintve hogy delutan 2re total koma voltam, az alaposabb bemelegites ellenere is tobb volt a serules mint az esti edzeseknel... A harmadik huzodasnal aztan elismertem onmagamnak, hogy ez igy nem koser, es nem kell eroltetni...

Mostanaban, evek multan ismet elhataroztam, hogy adok meg egy eselyt... Na ez ugy alakult, hogy a reggeli tornam hetekig abbol allt, hogy 4.45-tol 6ig minden 10 percben utottem a snooze gombot, aminek eredmenyekent ugyanugy koma lettem delutan 2re viszont meg elottem volt az esti edzes is (ha mar reggel elmaradt) amire mar csak nyekegve-fogcsikorgatva estem neki nagy durcasan, mert ugye inkabb mentem volna a semmit csinalni felkomasan a kanapen.... ugyhogy muszaj volt elegansan elismerni a vereseget... A testem nem akar koran reggel edzeni...

Mondjuk azert talaltam megoldast, egy par hete kerekparral kezdtem el munkaba jarni.. A kardio is le van tudva es a reggeli mozgas is befigyel... Ez a verzio sokkal inkabb testhez allo... :)

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (2) Body Building (24) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) fogyás (4) Fogyás (2) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (2) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása