Három tény a hengerezéssel kapcsolatban

Vannak dolgok, amiket szeretek folyamatosan ekézni. Például ilyen a hengerezés is. Egyébként van nekem is. Néha, ha nagyon küzdök valami problémával, akkor előszedem és próbálkozom, de egyébként sajnálom az időt rá. Sajnos az egész nyújtás és mobilizálás kérdéssel így vagyok, ami nem egyáltalán nem jó. Szinte teljesen elbliccelem ezeket. Talán ezért is kapaszkodom bele minden kutatásba, ami a hatástalanságukat igazolja. Ezért most három pontban összefoglalom azt, amit eddig a kutatásokból megtudtunk:

depositphotos_77520778_500.jpg

A nyújtó hatás

A hengerezés alapötletét az adta, hogy patkánykísérletekbe kimutatták, hogy a széjjel trancsírozott izmú patkányok sokkal lazábbak. És itt szó szerint trancsírozást kell érteni, mert azt a nyomást mi emberek nem lennénk képesek elviselni, sikoltozva ájulnánk el. Mondjuk full lazán, az is igaz, meg az ájult emberek egyébként is lazák szoktak lenni. Szóval ezt a kutatást megragadva, jó marketing érzékkel, megszületett a hengerezés, ami a szövetek megnyomkodásával, az izompólya masszírozásával nagyobb lazaságot ígért. Egyébként simán el lehet érni a fájdalomküszöbünket bizonyos pontokon egy átlagos hengerrel is, de akkor sem a patkányok által elszenvedett stresszről beszélünk még. No, de visszatérve a patkány-empátiánkból, van néhány kutatás, ami azt bizonyítja, hogy abszolult nincs nyújtó hatása, és van, talán egy kicsit több, ami azt állítja, hogy képes növelni a mozgástartományt. Egyes kutatások szerint, akár 5-10%-kal is nagyobb szögben tudjuk kinyújtani némely ízületünket, ha előtte meghengereztük az illetékes izomcsoportot. Rossz hír a megszállottaknak, hogy ehhez viszont nem kell egy Rába Steiger kerekével guringázni magunkon, egészen moderált nyomás hatására is már létrejöhet a mozgástartomány növekedés. Egy kutatásban például 10-15-20 kilóval nehezedtek a hengerre és mérték a hatást. Szinte nem volt különbség egyik terhelésnél sem, így valószínűleg felesleges is rommá préselni magunkat.

depositphotos_33247655_500.jpg

Teljesítménynövelő hatás

Oké, megnőtt a mozgástartomány, lehet nagyobbat guggolni. Lehet? Nem nagyon. A kutatások nagy részének nem sikerült érdemben bizonyítani a hengerezés teljesítménynövelő hatását. Lehet magyarázni a bizonyítványt, de minek. Nem használ és kész.

Placebo

Vagy mégis? Hát persze. Ha az emberek a puszta hitükkel nem lennének képesek megváltoztatni a fizikai valóságot, akkor csődbe mennének a szekták. De szerencsére ez nem így. Bármiben képesek vagyunk hinni, és néha ez tévhit elég ahhoz, hogy többet teljesítsünk. És ebben a hengerezés nagyon erős. A tudományos kinézetű, mindenféle színű hengerek, a csomagolásról és reklámokról ránk mosolygó fitnesz modellek, az a tudat, hogy ez egy nagyon új dolog, hiszen talán az egyetlen dolog, amit még az ókori görögök se csináltak, mind azt sugallják, hogy ez egy nagyon tudományos, nagyon korszerű és nagyon hatásos módszer. A placebo ereje és hatásossága megkérdőjelezhetetlen. Nem véletlenül ez az emberkísérletek legnagyobb nehézsége. De jelen esetben azt kell mondjam, hogy ez egyáltalán nem baj. Ha valaki a hengertől kapja meg a maga kis visszaigazolását, önbizalom löketét, akkor tegye. Nem rosszabb ez, mint mély igazságtartalmú kamu idézetek posztolásával kedélyállapotot javítani. Sőt! Inkább a hengerben találja meg a segítséget, mint hogy esetleg valami szerekre bízná magát.

Most persze majd megint jönnek a kommentek, hogy neki akkor is használ és tudja, hogy tényleg használ és nem placebo. Persze, így van, én is tudom. Mind tudjuk.

depositphotos_77520900_500.jpg

Ha még jobban el szeretnél bizonytalanodni hengeres kis barátod lojalitásával kapcsolatban, akkor ezeket olvasgasd:

Grabow L, Young JD, Alcock LR, Quigley PJ, Byrne JM, Granacher U, Škarabot J, Behm DG. Higher quadriceps roller massage forces do not amplify range-of-motion increases or impair strength and jump performance. Journal of Strength and Conditioning Research. 2017 May 10.

Halperin I, Aboodarda SJ, Button DC, Andersen LL, Behm DG. Roller massager improves range of motion of plantar flexor muscles without subsequent decreases in force parameters. International journal of sports physical therapy. 2014 Feb 1;9(1).

Beardsley C, Škarabot J. Effects of self-myofascial release: A systematic review. Journal of bodywork and movement therapies. 2015 Oct 31;19(4):747-58.

Nelson AG, Driscoll NM, Landin DK, Young MA, Schexnayder IC. Acute effects of passive muscle stretching on sprint performance. Journal of sports sciences. 2005 May 1;23(5):449-54.

Behm DG, Blazevich AJ, Kay AD, McHugh M. Acute effects of muscle stretching on physical performance, range of motion, and injury incidence in healthy active individuals: a systematic review. Applied physiology, nutrition, and metabolism. 2015 Dec 8;41(1):1-1.

Zourdos MC, Bazyler CD, Jo E, Khamoui AV, Park BS, Lee SR, Panton LB, Kim JS. Impact of a Submaximal Warm-Up on Endurance Performance in Highly Trained and Competitive Male Runners. Research quarterly for exercise and sport. 2017 Jan 2;88(1):114-9.

Vigotsky AD, Lehman GJ, Contreras B, Beardsley C, Chung B, Feser EH. Acute effects of anterior thigh foam rolling on hip angle, knee angle, and rectus femoris length in the modified Thomas test. PeerJ. 2015 Sep 24;3:e1281.

Kalichman L, David CB. Effect of self-myofascial release on myofascial pain, muscle flexibility, and strength: a narrative review. Journal of Bodywork and Movement Therapies. 2017 Apr 30;21(2):446-51.

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr1914106571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jimbo 2018.07.24. 22:22:12

Amiről nem volt szó, az a regeneráció gyorsításáról.
A henger másik neve masszázshenger. Sportmasszőr elég régóta létező foglalkozás. Focicsapatoknál már gyerekkoromban is volt gyúró.

Azért az mégis hogy nézne ki, ha az asszony venne magának egy gyúrót.

averageuser 2018.07.24. 22:57:01

Visszatérő ITS problémámat pár heti hengerezéssel teljesen eltüntettem. Ugyanazon az útszakaszon először már 10km után befagyott a térdem, henger, 13km, henger, 18mm, henger, 20km.

czerka 2018.08.03. 12:55:17

@Jimbo: ha téged gyerekkorodban a focicsapat gyúrója masszírozott, akkor gyorsan tegyél feljelentést, hátha még nem évült el. Gyerekeknek semmi szüksége gyúróra egy olyan szaladgálós játék esetében, mint a foci.

Ladányi Marci 2018.08.09. 20:28:09

Ez azért meredek. Méghozzá azért,mert a masszázshengert,a lágyszövet terápiát az izomcsomók (trigger pontok) kezelésében ,illetve fellazításában is nagyon hasznos. ÉS ha sikerül fellazítanunk a csomókat, teljesítmény növelés, izületi mobilitás is javulni fog. Ezek tapasztalatok és tények. Michael Boyl "Ha úgy képzeljük el az izmot, mint egy szalagot csomóval a közepén, akkor a szivacshenger lesz az ami megoldja a csomót".
Szerintem abszolút téves a cikk. Hengerezzen mindenki,rendkívül hasznos.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (2) Body Building (24) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (22) diéta (20) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (2) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (2) hiit (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása