Az arginin teljesítmény fokozó hatása

Mostanában a titkos kis projektem keretében sokat foglalkozom az edzés előtti fokozókkal. Szinte az összes elérhető terméket végignéztem. Van néhány közös pontjuk ezeknek Ezek egyike az arginin, vagy L-arginin, AKG, AAKG, formájától függően.depositphotos_38604685_500.jpg

Ez egy aminosav, nem több és nem is kevesebb. Így fontos a szervezet számára, a legtöbb aminosavhoz hasonlóan szerepe is van a működésünkben.

Van azonban néhány aminosav, ami kísérletekben olyan hasznos hatásokkal bírt, amire a fitnesz ipar felfigyelt. Ilyen az arginin is. In vitro és többnyire állatkísérletekben kimutatták, hogy fokozni képes a növekedési hormon és az inzulin kiválasztást. Ezzel képes izomtömeget növelni és zsírt égetni. Jelentős antikatabolikus hatást tapasztaltak, ami megvédi a nehezen megszerzett izomtömeget. Ó, és a lényeg, tágítja az ereket, a nitrogén-oxid folyamatokban játszott szerepe alapján pedig képes több oxigént szállítani a vérünk tőle.

Ez egyszerűen csodálatos, ide nekem nagy kanállal! Egyébként nem is drága, néhány ezer forintért kapunk egy kilót belőle.

Én a kis kutatásom alapján a következő dolgokra jöttem rá:

  • Egy átlagos edzés előtti fokozó 1650 mg-ot tartalmaz valamelyik formájából. A legkevesebb 250 mg volt, míg a legtöbb 4 gramm.

depositphotos_103259638_500.jpg

  • 100 gramm csirkemellben van nagyjából 1500 mg. 200 gramm rizsben is nagyjából ennyi van, tehát ha megeszel egy rendes tányér csirkét rizzsel, akkor akár 6 grammot is bevittél belőle. Egy szkúp fehérje porban is van 2 gramm körüli mennyiség. Tehát ha benyomsz edzés előtt egy normális adag csirke-rizst, vagy legurítasz két adagoló kanál fehérje port, akkor azonnal átmész bíszt módba, növekedési hormon szinted az egekbe ugrik, a vénáid duplájára dagadnak, és annyi oxigént szállít majd a véred, hogy egy levegővel lenyomod az edzést. Ja, hogy mégsem így szokott lenni?
  • Ez valószínűleg azért van, mert az arginin az egyike azon kevés anyagnak, amelyek in vivo és különösen emberkísérletekben a legnagyobb arányban elbuknak. a rendelkezésre álló több mint tízezer kutatás kb. ötöde in vivo és emberek voltak az alanyai. Ennek a több mint kétezer kutatásnak a 80%-a SEMMILYEN szignifikáns, pozitív hatást nem tudott felmutatni! Valószínűleg ezért nem érzel te sem semmit.
  • Egy dologra azért jó. 10 gramm körüli mennyiségben, vagy felette nagyon jó hashajtó hatása van. Szerencsére könnyű futkosni, mert hát ugye az oxigén szállítást fokozza, így nem fulladsz ki folyamatos budi járatban. Viszont azoknál, akik nagy súlyokkal dolgoznak, ott nem szerencsés ilyenkor az értágító hatás, bár arra is vannak nagyon jó kenőcsök. Állítólag.

depositphotos_2662610_500.jpg

Összefoglalva, az arginin az egyik húzó név a fokozó anyagok közül, de ugyanakkor az egyik leghatástalanabb is. Kár rá pénzt áldozni! De nem tudok többet írni most erről a témáról, mert kipróbáltam a 20.000 mg-os adagolást is. Nem kellett volna….

Forrás:

Jómagam.

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr5614104449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2018.07.16. 22:11:36

Ezért kell vigyázni a „mentes” élelmiszerekkel
mentes termékek
összetevők
tudatos vásárlás

Egyre többen keresik azokat a megváltoztatott összetételű élelmiszereket, amelyek bizonyos összetevőkből kevesebbet vagy semmit sem tartalmaznak, például cukor- vagy gluténmentesek. A szakemberek azonban óvatosságra intenek: nem biztos, hogy a mentes élelmiszereknek csak jó tulajdonságai vannak.

Dinamikusan nő a speciális táplálkozási igényeket kielégítő élelmiszerek forgalma világszerte, egyes országokban évente akár 25-30 százalékkal többet adnak el belőlük. Nincs ez másképp nálunk sem, a TÉT Platform közelmúltban végzett reprezentatív kutatása szerint a magyarok is kedvelik, ha bizonyos összetevőket nem, vagy csökkentett mennyiségben tartalmazó termékeket tehetnek a kosarukba. A legtöbben, tízből négyen a zsírszegény élelmiszereket keresik, de alig valamivel kevesebb azok száma, akik inkább a szénhidrátcsökkentett termékeket kedvelik. A kalóriaszegénység az 1019 megkérdezett 37 százalékának fontos szempont, laktóz- vagy gluténmentes élelmiszert a vásárlók több mint egytizede, pontosan 12 százaléka keres többé-kevésbé rendszeresen.
Tej-, laktóz vagy gluténmentes termékek

„Mentes” élelmiszernek hagyományosan a tej-, a laktóz- vagy a gluténmentes termékeket nevezzük. Ezeknek egyes krónikus problémák, például cukorbetegség, laktóz-intolerancia vagy bizonyos allergiák esetén fontos szerepe van a diétában, azonban egyre többen vannak azok, akik nem betegségük, hanem a „mentes” élelmiszereknek tulajdonított pozitív egészségi hatások miatt építik be azokat étrendjükbe. Utóbbi esetben gyakran keresik a cukor-, szója vagy éppen tartósítószer-mentes élelmiszereket is az emberek. Mindezt jól mutatják a kutatás adatai is: míg a laktózmentes termékeket választók aránya körülbelül megfelel a betegség által érintettek számának, addig a gluténmentes élelmiszereket keresők száma nagyságrenddel magasabb, mint a gluténérzékenység egy százalékos gyakorisága.

Van jótékony hatása, ha a „mentes” termékeket választjuk?

Antal Emese dietetikus, szociológus, a kutatást végző TÉT Platform szakmai vezetője szerint a jelenségnek van pozitív oldala: „A módosított összetételű termékek bővülő kereslete a fogyasztói tudatosság növekedését is jelzi, hiszen a vásárlók megnézik a címkéket, tájékozódnak a termékben található tápanyagokról, ami nagyon hasznos. Fontos azonban, hogy különbséget tegyenek a speciális élelmiszerek és a bizonyos összetevőkből csökkentett mennyiséget tartalmazó élelmiszerek között. A változó fogyasztói igények folyamatos fejlesztésre ösztönzik az élelmiszergyártókat, ennek köszönhetően jelentek meg csökkentett szénhidrát- vagy zsírtartalmú készítmények. Elég, ha csak az üdítőitalokra gondolunk: a gyártók sorra jelentik be italaik cukormentes, édesítőszerrel készült változatait, ezzel is hozzájárulva a cukorfogyasztás csökkenéséhez” – mondja a szakértő, aki szerint azonban érdemes lenne másra is odafigyelni. „A hazai lakosság szénhidrát-, ezen belül cukorfogyasztása a WHO által meghatározott maximális érték alatt van, bár az utóbbiból kissé emelkedő tendencia figyelhető meg. Ugyanakkor többször kellene zsír- és sószegény termékeket is választanunk, mert ezekből a tápanyagokból jóval a javasolt maximum felett fogyasztunk.”

A dietetikus szerint azonban a „mentes” termékek divatja hosszabb távon akár problémákhoz vezethet: „Megbízható tudományos kutatások szerint a glutén az emberek körülbelül 99 százalékának semmilyen problémát nem okoz. Akik viszont a vélt káros hatások miatt elhagyják étrendjükből az ezt tartalmazó gabonaféléket, növelik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, amely összefüggésben lehet az alacsony rostbevitellel. A Mayo Klinika frissen publikált kutatása szerint pedig a gluténmentes étrend együtt jár bizonyos nehézfémek szintjének emelkedésével. A vérvizsgálatok például a kadmium, a higany és az arzén megnövekedett értékét mutatták ki az alapvetően egészséges, de gluténmentes étrendet követő embereknél.”

Gluténérzékeny? Nem is olyan biztos: kattintson tovább, hogy többen megtudjon!

A táplálkozási szakértő azt ajánlja, hogy orvosi diagnózis nélkül ne fogyasszunk rendszeresen „mentes” élelmiszereket. Azt viszont jónak tartja, ha odafigyelünk az étrendünkre, és tudatosan választunk alacsony szénhidrát- és zsírtartalmú élelmiszereket, mivel ezekkel csökkenthetjük a túlsúly kialakulásának kockázatát.
2018. július 09.

silverrant 2018.07.16. 22:27:53

mindenhol ez a csirkemell-rízs. Mintha más se lenne a világon.
dogma.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.07.17. 07:59:21

@silverrant: Sajnos a többség még mindig ezzel tudja csak megoldani a táplálkozását.
A csirke még mindig sokkal olcsóbb, mint egy minőségi tengeri hal, vagy mondjuk a sovány marhahús. A rizsről pedig kevesen tudják, hogy nem a legjobb szénhidrátforrás.
Ezért hoztam fel példának.

elvagyok 2018.07.17. 09:00:06

@kvadrillio: köszönöm a hozzászólását, ennyi "tudományosan alátámasztott" ostobaságot ilyen kis helyre sűrítve már régen olvastam...

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.07.17. 09:16:16

@elvagyok: Nincs igazad, nem is volt kis helyre sűrítve. Hosszabb volt mint az eredeti írás.

elvagyok 2018.07.17. 09:44:15

@IQfitnesz.hu: Megfogtál, kérlek töröld a hsz-t... :-))

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (24) body building (2) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) fogyás (4) Fogyás (2) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (2) hiit (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (2) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása