5 Gyakorlat, amit kerülj!

 Hogy milyen gyakorlatokat végzünk gyúrás közben az az addig összegyűjtött információkból az általunk leghihetőbbnek tartott verzió. Olvasunk, látunk a teremben másokat, esetleg foglalkozik velünk valaki, vagy a haveroktól hallunk ezt-azt. Ez alapján kipróbálunk dolgokat, aztán van, ami bejön és van ami nem. Így kialakul néhány gyakorlat izomcsoportonként, amiben hiszünk és amire feltesszük a fejlődésünket. Azonban nagyon kevesen vannak, akik veszik a fáradtságot és megpróbálják végig gondolni a hallottakat, esetleg utána nézni egy kicsit tudományosabban. Pedig meglepő dolgokat találnánk. Lássunk hát most 5 olyan gyakorlatot, amit nagyon nem kellene végeznünk, pedig a nagyok közül is sokan csinálják:

1. Tárogatás

 

arnold-schwarzenegger-chest-workout.jpg

Hivatalosan ez egy mellizom gyakorlat. Az elmélet mögötte, amit még Arnold ültetett el az agyunkban, hogy minél hosszabb egy izom, annál látványosabban tud összehúzódni. Ezért ő nagy előszeretettel végzet nyújtó gyakorlatokat. Egyike ezeknek a tárogatás is, ami elméletileg extra nyúlást biztosít a mellizomnak. Elméletileg. A mellizom felső tapadási pontja a felkarunknál igazából a fekvenyomás során is maximálisna ki tud nyúlni. Az hogy közben a felkarunkat kinyújtjuk, vagy behajlítva tartjuk, azaz tárogatunk vagy fekvenyomunk, az teljesen mindegy, nincs hatással a mellizom megnyúlására. Ellenben a kinyúlt pozíció és a nagy erőkar miatt igen könnyen meghúzódhatunk.

 

2. Nyak mögött nyomás

 

behind-the-neck-press-arnold.jpg

Vagy tovább fokozva Smith gépes nyak mögötti nyomás. Vállizom gyakorlat. Fejleszti a vállizmokat és tönkreteszi a vállízületet. No de nézzük mi a baj vele. Egyrészről azzal hogy a mozgáspálya a fejünk és gerincünk miatt a gerinc síkja mögé kényszerül. A vállízület kifordul és számára természetellenes mozgásra kényszerül. A vállunk az egyik legmozgékonyabb részünk, de ha túlfeszítjük, akkor az jelentősen lerövidíti az élettartamát. A nagy súlyok esetében adja magát, hogy ne kelljen az állunkat kerülgetni és a fejtartásra figyelni, hanem nyomjunk hátul, de sajnos ez nem egy természetes mozgáspálya.

Másrészről a hát izmai is részt vesznek a gyakorlatban a lapocka mozgatása miatt és ha a felkarunkat hátrafeszítjük, akkor egészen más lesz a trapézizom helyzete, ami tovább módosítja a váll mozgását. A felkar hátratolásával összefeszítjük feleslegesen a hátizmokat és ennek másodlagos hatása szintén tönkreteszi a vállat idővel.

 

3. Állig húzás

 

arnold_upward-row.jpg

Ez is vállizom gyakorlat leginkább, bár a trapézizom is jelentős terhelést kap a széles hátizommal együtt. De nem is ez a baj, hanem az, hogy a váll egyik leggyakoribb problémájába rohanunk bele teljes sebegességgel, mégpedig az ütközéses szindrómába, vagyis az inpingement szindrómába. Ilyenkor a supraspinatus, vagy tövis feletti izom, ami a rotátor köpeny részét képezi a kar felfelé mozgatásakor beleütközik a váll tetején lévő csontba. A váll sérülések és a váll fájdalmak jelentős részét ez okozza. Az állig húzás pedig pont ezt a mozdulatsort ismétli. Teljesen feleslegesen, mert rengeteg alternatív gyakorlat létezik a váll megdolgozására.

 

4. Jó reggelt gyakorlat

 

good-mornings.jpg

Egy szerencsére kihalófélben lévő gyakorlat, bár a profi súly és erőemelésben még mindig bevett mozgásforma. Az alsó hát fejlesztése lenne a célja. És tulajdonképpen nem is lenne vele baj, mert ideális a mozgáspálya, amennyiben szabályosan végezzük, azonban a jellemzően mozgáshiányos rengeteg üléssel járó életformánk, gyakorlatilag kiölte belőlünk a megfelelő felső test tartás, így ezen gyakorlat végzése közben sem tudjuk magunkat megfelelő pozícióban tartani. Márpedig a gerincünk a kulcs itt. Ha nincs meg a semleges pozíciója végig a gyakorlat során, akkor borítékolt a derék sérülés.

 

5. Lábnyújtás

 

arnold-legs-main.jpg

A franc se gondolná. Pedig de. Fantasztikus durrantást lehet vele előidézni a négyfejű combizomban, talán a legjobbat, de vannak járulékos veszteségek, úgymint a folyamatos feszülés a térdszalagokban, magának a térdnek a túlzott igénybevétele a rögzített pozíció miatt. A túlzott izoláció miatt felborul az egyensúly a négyfejű combizom és a belső vaskosizom között, ami később sérülésekhez vezethet az erősebb izom javára. Ha jobban végig gondoljuk ,akor ez a gyakorlat annyira jó, hogy az már ártalmas. De nem, tényleg nem egészséges.

 

Ja és hogy miért Arnie az illusztráció mindenhol. Annak idején az utam a csúcsra könyve volt az én bibliám és imádtam ezeket a gyakorlatokat belőle. Köszi Arnie!

 logo1_banner.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr408776088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Trejo 2016.06.05. 11:40:07

A gyúrást el kéne felejteni végre, és egészséges testképet kialakító sportot választani:
- asztalitenisz
- gerelyhajítás
- sakk + korcsolyázás
- mélytengeri búvárkodás, stb.

sebi77 2016.06.05. 11:53:58

A tárogatásról többször olvastam, hogy sokkal egészségesebb mint a fekvenyomás, amit el kellene felejteni. Saját tapasztalatom szerint is jobban kinyírja a vállat. Nyak mögött nyomás és állig húzás dettó, ez utóbbi a csuklómat is. A jóreggelt gyakorlattól pedig sikítófrászt kap minden ortopédus.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.05. 12:01:06

@Dr. Trejo: Köszönjük, Emese. Megsúgom, hogy az összes profi sportoló kiegészít edzéstervét edzőtermi "gyúrással". De te biztosan jobban tudod.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2016.06.05. 12:28:06

@Dr. Trejo: Idetévedsz az indexről, és beböfögsz valamit... Mélytengeri búvárkodás, mint egészséges testképet kialakító sport. Az igen!

Csak Norris 2016.06.05. 12:29:14

@Dr. Trejo: Igen, még felsorolhattad volna a fedett pályás távolbanéző versenyt, a freestyle porbafingást, és a salakmotorcsónakversenyzést mint természetesebb mogzásformát. :DDD

anyahajókabinajtóhajtogató 2016.06.05. 12:54:44

@Dr. Trejo: Kedves hülye! Jómagam 30 éve foglalkozom karatéval de mindig is lejártam edzőterembe is súlyzós edzéseket végezni. Nagy segítség és meg fogsz lepődni de pont ez az amivel mindenedet meg tudod mozgatni! A cikkhez: Igen sajnos ezek a gyakorlatok eléggé megviselik az embert, vagy 20 évig alkalmaztam őket és ki is vannak az ízületeim, nyilván ettől is.

Buchhalter 2016.06.05. 13:03:17

@anyahajókabinajtóhajtogató: 15 éve badizom,de soha nem erőltettem magam túl súlyokkal.Amennyi jólesik és nem okoz elviselhetetlen terhet.Ja és nem tömöm magam mindenféle barom izom nővelővel.Én is kiegként csinálom.Nyáron kenuzom meg sokat cangázom.

uboat 2016.06.05. 13:10:21

@Dr. Trejo: Keress inkább egy kötelet!

mocor2 2016.06.05. 13:29:43

Jó lett volna látni "robbantott" képeket, benyilazva az adott izmokról. Utána lehet nézni persze a neten, de ettől profibb és tartalmasabb lehetne a cikk.

Alick 2016.06.05. 13:31:24

A legtöbb sportágban fontosak a súlyzós edzések, viszont nem árt tisztában lenni a sportanatómiával.

Void Bunkoid 2016.06.05. 13:59:48

pfff....vicces, hogy idefingik egy troll, és a sok sértődött gyúrósjóska hogy ugrik rá :)))

knowledge tree 2016.06.05. 14:04:39

@Firestarter.18: @Bruti: @Desmond77: @anyahajókabinajtóhajtogató: @uboat: A sakk + korcsolyázásnál mindegyikőtöknek leeshetett volna, hogy mestertrollal állunk szemben. Ti viszont jól bekaptátok a csalit :D

solo 2016.06.05. 14:06:56

Meg,ha ész nélkül edzünk az is sérülést okoz. Meg,ha szabálytalanul csináljuk a gyakorlatot, az is sérülést okoz,. Meg,ha egy pillanatra nem figyelünk és úgy mozdulunk,akkor az is.
Ehhez is intelligenca kell és kész. (ismerd a határaid,tudd mit akarsz,mi a cél,mennyi idő alatt,stb..)
Ha ez nincs meg,akkor bármelyik gyakorlat veszélyes és elkerülendő,mert sérülést okoz.

devilstrueface 2016.06.05. 14:17:14

athleanx iron graveyard? :)

itvn 2016.06.05. 14:36:22

Jo reggelt gyakorlattal nem értek egyet! A cikkből is kiderul hogy helyesen végrehajtva biztonságos! Ennyi erővel egyik ismert gyakorlat sem egeszseges... Ha valamit nem szabalyosan vegzel, könnyen káros lehet... Az asztalitenisz is....:)

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2016.06.05. 14:37:05

Azt nem értem, hogy Arnold miért tudott megmaradni normálisnak, míg a mai "gyúrósjóskák" 90%-a miért egy tetves piperkőc?

Szelid sunmalac 2016.06.05. 14:50:32

@Buchhalter: A "badizas" es "cangazas" szovakert nyaktilo jar

csentecsa 2016.06.05. 14:53:56

@Dr. Trejo: Kártya lehet sakk helyett? (Esetleg amőba?)

aleb19 2016.06.05. 15:15:58

a tarogatas kivetelevel egyetertek a felsorolassal

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.06.05. 15:27:23

A gyúrás nettó hülyeség. Sört kell inni meg tévétnézni.

Dr. Trejo 2016.06.05. 15:49:38

@Firestarter.18: Ezek szerint minden profi sportolót megkérdeztél a gyúrási szokásairól? Mert, ha nem így lenne, akkor hazudsz?

Dr. Trejo 2016.06.05. 15:58:09

@anyahajókabinajtóhajtogató: Tisztelt szamuráj-professzor úr! Ha a súlyzózás és karatéllyozással eltöltött kínkeserves órák helyett néha az elméjének pallérozására is fektetett volna egy kis időt, akkor talán nem kezdene ilyen primitív személyeskedésbe.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.06.05. 16:18:55

@Dr. Trejo: Haggyad mán! Erőssnek képzelik magukat, attól olyan nagy a mellényük!

devilstrueface 2016.06.05. 16:22:29

@Eszel Te rendesen?: amúgy engem aztán nem izgat, legalább eljut a néphez

Jazo 2016.06.05. 16:43:35

Szerintem csak annyi a "baj" a testépítéssel, hogy sokan ok nélkül teszik, pontosabban csak azért hogy izmosabbnak nézzenek ki. Persze ez sem baj, csak számukra kárba veszett idő és energia, illetve sok szenvedés és ablakon kidobott pénz. Olyan, mint megvenni egy sportautót és aztán a boltba járni vele. Folyamatosan edzeni kell, hogy annyi izmot magadon tarts, amire a szervezetednek szüksége lenne, a termen kívűl. Egy kosárlabdázó, focista, vagy atléta is nagyon izmos és messze kiemelkedik az átlagból a kinézetét és az izom mennyiséget is tekintve, de náluk ez nem cél, hanem eszköz. Az úszók, sziklamászók és a kajakozók is izmosak...mind mind másként, mivel egyik sporthoz másfajta mennyiségű, minőségű eloszlású izomzatra van szükség. Egy dokkmunkás, bokszoló vagy súlyemelő is csak eszköznek tekinti a "testépítést". A testépítő viszont csak azért növeszt izmot, hogy izmos legyen és csak azért edz, hogy izmos legyen és az izmait csak edzésre használja, hogy még izmosabb legyen. Találni kell egy valódi célt, mert nincs sok különbség abban, hogy valaki a fél életét számítógépes játékok játszásával tölti, vagy hogy a fél életét body-building termekben tölti. Ha versenyezni jársz már az is lehet egy cél...bár szvsz a versenyszintű testépítés egyszerűen ártalmas. Inkább próbáld ki az Amerikai Focit, vagy az ökölvívást, vagy más hasonló sportot, ahol a sok izom előnyt jelent.

Nbl 2016.06.05. 16:46:32

Hmm, és Arnold (meg a többi, a poszternél anatómiailag a poszternél képzetlenebb gyúrós) vajon szenved az említett gyakorlatok negatív hatásaitól? Amúgy meg nem köll parázni, eltelik pár hónap vagy év és valaki úgyis kitalálja, h mégsem ezek a káros gyakorlatok, hanem a fekvenyomás, a 45 fok, a guggolás meg a francia rúddal bicepszezés :)

Nbl 2016.06.05. 16:49:37

@Jazo: sztem profi szinten minden sport ártalmas... inkább az a kérdés, h több pénzt keresel-e vele, mint amennyit megér neked, h tönkretedd magad - mármint annak, aki ilyen szinten csinálja.

Irbisz 2016.06.05. 17:20:15

ha valaki a vallbol nyomast nem ülve, hanem allva vegzi, es helyesen kivitelezve (azaz nem lendületböl, rangatva), akkor nem hinnem hogy artalmas lenne.
A labnyujtas artalmassaga nagyban csökkenthetö, ha elötte komolyabb szabadsulyos guggolast vegez az ember (az anelkül is idealis labgyakorlat), akkor az izmok kellöen kifaradnak, es ezert az emberfia enm tud olyan sulyt mozgatni, ami az izületeit, szalagokat kinyirja.
Persze sokan nem gondolkoznak, nem melegeitenek be megfelelöen, a nagy sulyok mozgaatasa büvöleteben rangatjak a sulyt, rossz a kivitelezes technikaja, igy kb. barmilyen gyakorlatnal fenyegeti öket a serüles - de hat a butasag az elet sok területen komoly problemak forrasa lehet:)

mojoking77 2016.06.05. 17:27:34

Hmmmm.......
Latvanyos javulast ertem el a tarogatas beveteleel a mellgyakorlatok koze, es nem szenvedek egyenlore semmi karos hatastol.
A nak mogotti nyomast en se szeretem, bar cserebe rendszeresen csinalom az "Arnold nyomast", szinten latvanyos eredmennyel,es mellekhatasok nelkul, a labnyomast atlag 2-3 hetenkent, amikor az kerl sorra..
Osszegezzunk, ha nem szabalyosan vegezzuk a gyakorlatokat, mindegyik karos.
Bocs, szerintem hulyeseg volt ezt a postot felrakni.
Szerintem...

khamul 2016.06.05. 17:45:31

A vállból nyomást nem rúddal kell csinálni, hanem egykezes súlyokkal. Lásd pl.
www.youtube.com/watch?v=qAGlRIxEfT4

A listára kívánkozna még a fekvenyomás is, ami egy túlértékelt és elég sérülésveszélyes gyakorlat.
A lábnyújtás meg tök felesleges. Aki vastag combot akar, az guggoljon rúddal vagy anélkül, egy lábon vagy két lábon.

Látens Inszinuáció 2016.06.05. 17:55:07

@mojoking77:

A tárogatásról írt véleményeddel maximálisan egyetértek!
Magam is alkalmazom, és a mellszélességem 122-ről 128 cm lett fél év alatt! Semmilyen kóros elváltozásról, vagy egyéb fájdalomról nem tudok beszámolni, kivéve a rendszeres izomlázat - ez is csak azért, mert minden 5. napra esik a mellizom edzése.

A nyakból nyomás akkor történik helyesen, ha nem a fej mögé, hanem mellre, esetleg a profibbak az áll alá engedik a súlyt. Semmilyen vállsérülést nem okoz, viszont ugyanolyan hatásos a vállizomzatra.

A lábnyomás sem okoz problémát, ha fekvőhelyzetből, felfelé toljuk a súlyt. Ugyanis ebben a helyzetben a térdízület nem kap olyan magas terhelést a gravitáció miatt, sőt a lefelé húzó erő miatt inkább a seggem szokott bedurranni.

A jó reggelt gyakorlat helyett a felhúzás sokkal jobb. Bár a sípcsontot erősen megviseli, mivel ha szabályosan végezzük, bizony a súrlódás miatt kisebesedik.

A jó öreg állig húzás.
Pedig ezzel sincsen gond, ha szabályosan hajtjuk végre a gyakorlatot. két lényeges eleme van. Az egyik, hogy amikor a súlyt az állunkig húzzuk, mindkét könyök MAGASABBAN legyen, mint a rúd! A másik hogy szorosan, majdnem végig érintve a felsőtestet kell húzni a súlyt.
Ha így csináljuk, semmilyen mellékhatás nincs.
Évek óta csinálom, és soha nem okozott problémát.

Ennyi.

wireal 2016.06.05. 18:17:02

mélytengeri búvárkodás... hahaha az aztán rohadtul egészséges!:D

csentecsa 2016.06.05. 18:55:45

@wireal: Légzőpalack nélkül kifejezetten egészségtelen..:)))

s̲a̲j̲n̲á̲l̲o̲m̲ 2016.06.05. 18:59:07

@Dr. Trejo: te kibaszott mester troll :DD sírok, mint egy szopósmalac, a sok birka válaszán. Kösz tesa!

Orltran 2016.06.05. 19:14:36

@Jazo: Az általad említett sportoknak mi értelme? Ha valaki nem versenyszerűen végzi, mivel jobb szaladgálni egy labda után, vagy pattogtatni egy labdát, aztán kosárba hajigálni? Ezzel is csak elmegy egy csomó idő és közben nem nyer vele semmit. Pontosan ugyanolyan, mint a testépítés. A kajakozásnak is mi értelme? Biztos jól jön, ha majd elönti a kerületet az árvíz (az esélye kb 0.000000000000...1%) és közben véletlenül alám kerül a kajak, meg jól jön az olyan bennszülött törzseknek, akik azzal halásznak, de egyébként mi értelme? Majd mindenki eldönti magának, mi a célja, aki magasra szeretne mászni, az majd magasra mászik, aki élvezi, ha hajtja maga alatt a vizet, az azt teszi, akinek pedig az tetszik, hogy az edzéstől izmosabb lesz, az azért fog edzeni. Nincs SEMMI különbség. Az élsport pedig általában nem nagyon egészséges, mindegy melyiket választja az ember. A testépítés sem, de kötve hiszem, hogy ez a bejegyzés profiknak szólt volna :)
Részemről az általad említett sportok egyike sem érdekel, de minimálisan sem, viszont couch potato beállítottságú vagyok, nehezen veszem rá magam bármilyen sportra, a súlyok emelgetésében legalább annyi motivációt találok, hogy szépen lassan nőnek az emelgetett súlyok. Majd ha le kell tolnom magamról egy rám gördült szikladarabot, akkor biztos funkcionálisabbnak bizonyul, mint a hosszútávfutás ugyanebben a helyzetben. De ha már engem kiütött és a mellettem álló hosszútávfutónak kell leemelnie rólam, akkor csak sajnálhatom, hogy nem súlyokat emelgetett inkább futkározás helyett :D

Ronin 2016.06.05. 21:25:26

meglepődtem volna, ha nem hemzsegne helyesírási hibától a "cikk".. így elég nehéz komolyan venni, hogy alig van pár nem elkúrt mondat.

ideasz 2016.06.05. 21:29:29

@Dr. Trejo:
nem vágják a kopaszok... :-)

Bela79 2016.06.05. 22:57:41

Igazából bármilyen gyakorlat ahol nem tud a természetes pályáján mozogni a test extra terhelést jelent az ízületeknek, amíg a súlyokkal az ember nem a határokat feszegeti, nem feltétlen tűnik fel, hogy problémás gyakorlatról van szó. Viszont a gyúrás a határok feszegetéséről szól. :)
Én olyan véleménybe is bele futottam már, hogy az arnold nyomás sem egészséges mert, miközben fordítod a súlyt extrán terheli az ízületet, mert a váll ízület attól hogy tud forogni, még nem arra van kitalálva, hogy tetszőlege szögben terheld.
A tricepsznyújtást kétkezes súlyzóval is fel lehet venni a listába, az a könyöknek tesz be. Egykezesbe meg semmi gond vele.

dunántúli gyerek 2016.06.06. 00:17:21

A testépítés eleve a leghülyébb sport ami létezik, nyomokban sincs egészséget előmozdító hatása, még akkor sem ha naturál végzik, mint ahogy nem végzik.

Másrészt aki profi szinten nyom bármi sportot az hamar elhasználódik, ez ellen semmit sem tehet, mert ezt maga választotta.

Bela79 2016.06.06. 00:51:57

@dunántúli gyerek:
Mi a gond a testépítéssel? Attól, hogy valaki súlyzóval edz és figyel a kajálásra, miért él egészségtelenebbül mint aki fut, vagy saját testsúlyos edzést végez?

belekotty 2016.06.06. 06:00:27

@Dr. Trejo: Gratulálok! Ezt a beszólást még Kurt úrfi teutonordikus vezértroll is megirigyelhetné, mert mindenki ráugrott. :-))

belekotty 2016.06.06. 06:03:35

@dunántúli gyerek: Világos. Te csak ülj ernyedten a foteledben a ValóVilág előtt, nehogy meghúzódjanak az izmaid! Mondjuk az agyad is olyan satnya mint a bicepszed.

M1nd3gy 2016.06.06. 08:18:21

A tv előtt ülve a pislogóizomra lehet a leghatékonyabban gyúrni!

GQ 2016.06.06. 08:54:34

@Jazo: tehát magáért a sport élvezetéért nem lehet csinálni? vagy hogy egészségesebb légy?

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

2. palóc kupa (1) 2018 (2) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alapelv (1) alapgyakorlatok (2) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (1) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a monolith építése (1) bandázs (1) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (23) body building (1) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukásig (1) celeb edzés (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (1) csípő (1) csirkemell (6) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (14) Diéta (20) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) edzés (15) edzéselmélet (11) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (7) edzésteljesítmény (4) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (10) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (1) fáradtság (2) farizom (1) fartlek (1) fat (1) fehérje (20) fehérjebevitel (4) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje szintézis (1) fejlődés (3) fej pozíció (1) fekvenyomás (7) fekvőtámasz (2) felhúzás (1) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (1) fitnesz (3) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (1) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (7) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (1) gyorserő (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátizom (1) helyi fogyás (1) hengerezés (2) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (1) hipertrófia (3) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időzítés (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (4) izolációs gyakorlatok (3) izomcsoportok (1) izomdiszformia (7) izomépítés (1) izometrikus edzés (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomnövelés (1) izomrost (1) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (2) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) Jim wendler (1) jim wendler (2) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (14) kapszaicin (1) karácsony (2) kardió (5) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kcal (14) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (2) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) könyv (5) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (1) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lassú rostok (1) legjobb sport (1) lépéserő (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (1) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (1) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (2) nyújtás (4) nyújtó reflex (1) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (4) pihenő szünet (1) piramis (1) piruvate (1) placebo (1) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (1) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) protein (16) protein turmix (7) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) rámpa sorozatok (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (4) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (1) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sportfüggőség (2) spotter (1) sprint (3) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (1) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (2) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (3) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) testépítés (9) testépítés tudomány (1) testképzavar (12) testkompozíció (20) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) tip (1) tipp (5) Tisza kupa 2017 (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (40) túró (6) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zsír (13) zsírégetés (6)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio