Superman meztelenül

Ez egy írás, ami szerencsére azért nem sok emberhez fog szólni, de remélem nekik annál hasznosabb lesz majd. Mégpedig arról hogy van-e élet a szteroidokon túl is. Mert úgy tűnik, hogy van.

A legtöbb függőséggel az a baj, - anélkül hogy most az elméletbe mélyen belemennénk - hogy a mellékhatásokat, veszélyeket és az okozott károsodást máshogy éli meg a függő és a környezete. Egy szakember viszonylag objektívan fel tudja mérni a helyzetet, egy hozzátartozó vagy barát, már valószínűleg túl fogja reagálni az aggódása miatt, míg a függő egyáltalán nem látja vészesnek a helyzetet. Ez egy helyzet, amivel nem lehet mit kezdeni, de nem is kell. Az viszont hogy valaki változtatni tudjon, az 100%-ban saját magán fog múlni. Sokat tud segíteni a környezetünk, egy megfelelő szakember is, de hiába minden igyekezetük, ha a függő nem akar változtatni az életén, akkor nem is fog. Nem tudom, hogy lehet leszokni a dohányzásról, mert soha nem dohányoztam. Ugyanez a helyzet a drogokkal is. Viszont ahogy mondani szokták, ismerek olyat, aki látott már olyat, hogy valaki le tudott állni a szteroidokkal.

 

superman-naked.jpg

Mitől lesz szteroid függő valaki?

 

Minden káros szenvedélyben van valami, ami arra késztet, hogy újra és újra hódolj neki. Senki nem azért dohányzik, mert szeret büdös lenni, vagy azért szurkálod szét a vénádat, mert az olyan kurva jó érzés. Ugyanez a helyzet a szteroiddal is, hogy nem azért szoksz rá, mert szeretsz tűpárna lenni, hanem olyan hatások érnek a használata során, ami messze többet okoz, mint a kellemetlenség, amit megtapasztalsz. Az érzés amit kapsz, hogy egyszerre te leszel Superman. Na, jó repülni nem fogsz, de gyakorlatilag halhatatlan leszel. Legalábbis te így éled meg. A környezeted és egy szakember persze nem így látja, de kit érdekel, legfeljebb levered őket, ha nagyon idegesítenek.

Mitől lesz ez? Hirtelen elkezdesz izmosodni, látod a tükörben és a mérlegen. Persze ennek jelentős része csak víz, ami aztán eltűnhet, ha nem vagy ügyes, de ezzel most nem foglalkozol, mert ott van, a tiéd. Erősebb is leszel. Eddig nyomtál 100 kilóval fekve, most két-három edzés után kimegy a 120 is. Oké nem a tiéd az érdem, mert a cucc, ami a plusz húsz kilót kinyomta, de leszarod, senki nem tudja, hogy szúrod magad és attól lettél hirtelen ilyen erős. Persze, gondolod te, hogy senki nem tudja, de mindenki látja, hogy múlt héten még 75 kiló voltál, most meg 80 vagy és egy tárcsával több van a rúdon, pedig előtte hónapokig nem változott a súly amit használtál. A teremben a többiek nem hülyék, vagy mert már ők is próbálták, vagy mert nem próbálták, ezért tudják, hogy ilyen nincs. Elkezdesz zabálni, és nem hízol meg. Király! Enni mindenki szeret, ráadásul ha az nem csirke rizzsel, hanem pizza meg amit eléd kerül, akkor ez egy extra élvezet. Tudod, hogy a szer nélkül ezt soha nem teheted meg majd büntetlenül. Kevesen gondolnák, de talán ez az egyik legdurvább dolog, a pihenéssel együtt. Amíg tolod a cuccot, addig nem kell aludni és azt eszel amit akarsz. Sokat jelent ha hirtelen nem kell azon aggódnod, hogy meglegyen a 8-10 óra alvás a regenerációra. Mostantól elég 5-6 és kicsit álmos is leszel ugyan, de fejlődsz folyamatosan. Jön a tél, az egész család otthon fekszik lázasan taknyosan, a munkahely kiürül, mert mindenki influenzás, de te ezt nem is érted, mert reggelre te is úgy ébredtél, hogy folyik az orrod, tele is fújták két zsebkendőt, de délre elmúlt. Biztos nem influenza volt, csak kijött az allergiád, aztán meg rájött, hogy tél van és visszament. Persze. Influenza védőoltás? Az meg minek? Heti háromszor szúrsz mást, ami nem csak az influenza ellen véd.

Ahogy a dohányos sem veszi észre, hogy pusztul le a tüdeje, úgy te sem látod a dolog árnyoldalát. Megváltozik a viselkedésed, többnyire nem jó irányban, de ezt is csak a körülötted lévőknek tűnik fel.

Aztán jön a félelem, hogy mi lesz, ha vége lesz a kúrának? Összeesek, megint gyenge leszek, meghízok, jönnek a sérülések, nem tudok regenerálódni, jönnek a betegségek. Vagy rendesen végig csinálja az ember a levezetést (PCT) és vágja a centit, hogy mikor kezdheti a következő kúrát, vagy inkább biztosra megy és a két kúra közé beiktat egy átmenetet (bridge), valami kis „lájtos” szemes cuccal, csak hogy tartsa a formát. Vagy ami a legrosszabb, nem tud lemondani a halhatatlanságról és nem tart szünetet, jön az évekig tartó kúra. Ez a legrosszabb variáció, mert ez tényleg tönkretesz.

 

shutterstock_109886555-1024x681.jpg

 

Van egyáltalán kiút?

 

Persze. Mindig választhatod a kék pirulát mint a Mátrixban és semmi sem fog változni, vagy választhatod a pirosat és új életet kezdesz, elkezdesz küzdeni. Mert innentől harc lesz! /Van még a sárga kapszula, azt is választhatod, de abból csak azt tudod meg, hogy milyen egy kis gyökér lófasz vagy, aki még a szabályzatot sem képes elolvasni. Szerk. megj./ Ha újra tisztán akarsz élni és edzeni, akkor egy teljesen új életet kell kezdeni. Eddig bármit megtehettél büntetlenül, mostantól rád is ugyanúgy vonatkoznak a fizika szabályai. Legfontosabb, hogy a fent említett félelmeidet legyőzd és ne is következzenek be, amit csak lehet megússz. Ha sikerül, akkor nem lesz akkora nagy a kísértés, vegyük sorba:

 

1. Elvesztem a megszerzett izomtömeget

 

Ha felidézed, hogy hogyan változott a súlyod, akkor megkapod a választ a megoldásra. A kúra első napjaiban hirtelen felszalad 2-4-6 kiló, attól függően, hogy mit szedsz, mennyit és mennyire vagy már hozzászokva. Ez víz, ami ezután jön „lassan” az csak az izom. Persze ez az izomnövekedés is kilókban mérhető néhány hét alatt, de már sokkal lassabban történik mint az első napokban. Hogyan lehet ezt megőrizni? Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. A válasz a kreatin és kemény edzés rengeteg fehérjével. Így is el fog tűnni pár kiló a következő 3-4 hónapban, de nem lesz vészes. Remélhetőleg van annyi eszed, hogy a kúra alatt feleslegesen nem szórtad a pénzt kreatinra meg mindenféle felesleges táplálék kiegészítőre, akkor most tud annyit dobni, hogy az illúzió meglegyen. Persze a folyamatos fejlődést, legfőképpen annak sebességét nem lehet fenntartani. De nem kell feltétlenül visszaesni.

 

2. Gyenge leszek

 

Ez a legegyszerűbb dolog, ha ésszel edzettél a kúra alatt. Egy naturál testépítőnek célszerű időnként relatíve nagy súlyokat megmozgatni. Gondoljunk csak a 10x3 hatalmára. Egyszerűen kell, anélkül nem lehet fejlődni. A kúra alatt nem kell, sőt nem is célszerű. A szteroidoknak megvan az a kellemes mellékhatása, hogy kis súlyokkal is tökéletesen be lehet durrantani az izmokat. Ki is kell használni ezt. Jót tesz az ízületeknek, csökkenti a sérülés kockázatát. Persze a nagyok is látványos súlyokat mozgatnak meg egy egy reklámvideó kedvéért, de nem ez a jellemző. Simán tud egy Mr. Olimpia is 15 kilóval bicepszezni és fejlődik. Nem azt mondom, hogy mindig a rózsaszín egykezes súlyzóval hadonássz, de a kúra alatt nem kell a nagy súly. Utána viszont igen. Innentől kezdve, egy pár hetes erőemelő célú edzéssel simán meg tudod haladni a kúra alatti erőszinted. Nincs mese, naturálban kell a súly, hogy fejlődj.

 

3. Mi lesz, ha megsérülök?

 

Hát, megfogsz. Előbb utóbb mindenki lesérül, ki jobban, ki kevésbé. Ha nincs cucc, akkor nem is fogsz másnapra meggyógyulni, erre még nem találtak megoldást. Ráadásul pont az előbb mondtam, hogy kellenek a nagy súlyok, az pedig veszélyes. Oda kell figyelni. Nem rángatni a súlyt, hanem lassan megfontoltan dolgozni. Megint csak az jön, hogy a koksz alatt szinte mindegy mit és hogyan rángatsz, naturálban tényleg számít a kivitelezés módja. Teljes mozgás tartományban kell akkora súlyt használni, amivel szabályosan kontrollálva tudjuk az adott gyakorlatot elvégezni. Azért ha odafigyelsz és fokozatosan emeled a terhelést, akkor hónapok vagy évek telhetnek el komolyabb sérülés nélkül. Ha viszont mégis megsérülsz, akkor kell erősnek lenni és nem azonnal a cucchoz nyúlni, hogy segítsen. Ez már kemény dió, meg kell vívnod a magad kis harcát!

 

4. Regeneráció

 

Innentől kezdve majdhogynem kétszer annyit kell aludni. Ha fejlődni akarsz, akkor nagyon fontos. Le kell mondani valamiről. Nem lehet napi 18 órában létezni, csak 14-ben, vagy kevesebben. Kinek mi az igénye. Pont ezért lassabb a fejlődés naturálban, mert nem tudsz hetente 14 edzést végezni büntetlenül, mert a közte nem tudod magad még csak újraépíteni sem, nem hogy még fejlődni. Vissza kell venni az edzés mennyiségből. Kicsit nyugodtabb világ fog következni, de ha nem csökken az erőszinted és a tömeged, akkor nem feltétlenül kell ezt negatívumként megélni.

 

5. Betegségek

 

Az edzéssel lerombolod az immunrendszered is, de a cucc megvéd (no azért nem mindentől ám). Viszont ha az előző pont szerint lassítasz egy kicsit, akkor szépen fel tud állni az immunrendszer is két edzés között és erősebb is lesz, mint a kollégáké, akik a chips – Cola szekta főpapjai civilben. Lehet egy kis átmeneti időszak a PCT alatt, amikor hajlamosabb lehetsz a betegségekre, de utána ez javulni fog. Nem kell szájmaszkban járkálni az utcán, simán túl lehet élni anélkül is.

 

6. Zsírosodás

 

A testzsír a mumus az ágy alatt, ami éjszaka álmodban felmászik rád és elbújik a bőröd alatt. Ráadásul minden este jön egy új. Három lehetőség áll előtted. A legkönnyebb, hogy tisztán eszel és odafigyelsz, így szinte csak a gyúrással lehet tartani a testzsír százalékod, viszont ha fejlődni akarsz, akkor ezentúl muszáj kicsi kalória többlettel zárni a napjaid, így viszont jön a mumus esténként. El kell kezdeni kardiózni meg aerobozni. Főleg az utóbbit erőltetve, mert most már nagyon kell ám vigyázni az izomtömegedre. Vagy folytatod a zabálást és az oldschool módszer alapján néhány hónap tömegelés után jön egy kemény diéta. Ez a módszer az év nagy részében kényelmesebb az előző két lehetőségnél, de amikor eljön a diéta, akkor az durva lesz. Főleg, ha olyan az alkatod.

 

phpThumb_generated_thumbnailjpg.jpeg

 

Van remény. Akár több év, több tucat kúra után is le lehet tenni a cuccot egyik napról a másikra. Ha hiányzik majd, mert hidd el fog, akkor arra kell gondolni, hogy milyen jó, hogy nem kell szurkálni magad többet, nem kell az apró, de kellemetlen mellékhatásokkal foglalkozni, Ráadásul teszel valamit az egészségedért és amit innentől kezdve elérsz az a TE érdemed! Ha nem a testépítésből akarsz megélni, csak a hobbid, amit azért csinálsz mert szereted és szeretnél egészségesen élni, akkor válaszd a tiszta utat! A csajoknak be fogsz jönni úgyis, amelyik meg csak a kétajtós szekrényt szereti, hát az nem biztos, hogy baj ha kimarad az életedből. A teremben meg felesleges vagánykodni. Már mondtam, nem hülyék a többiek sem. Látják, hogy cuccolsz, viszont ha naturálban kezdesz el 250 kilóval felhúzásokat csinálni, mindezt 15% alatti testzsírral, akkor meg lesz a respekted még ha csak 80 kiló is leszel a 180 centidhez.

 

Ui: Nehogy valaki úgy gondolja, hogy akkor ő most majd kipróbálja, mert milyen könnyű lejönni róla! Nem az, sőt! Viszont nincs egy kúra, csak ELSŐ kúra van. Sokkal komolyabb dolog tisztán eredményeket elérni, mint hogy azt súgják a hátad mögött, hogy egy kis kokszos hülye gyerek vagy.

Végezetül pedig fontos leszögezni, hogy az IQfitnesz.hu és az eatmore.blog.hu teljes mértékben elutasítja a szteroidok használatát. Mindenkinek szabad akarata és döntési joga van. A saját kezetekben van, hogy milyen szerekkel gyorsítjátok az izomnövekedést. Mint, ahogy az is, hogy vállaljátok az esetleges következményeket és mellékhatásokat.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr538751240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

2. palóc kupa (1) 2018 (2) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alapelv (1) alapgyakorlatok (2) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (1) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a monolith építése (1) bandázs (1) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (1) Body Building (23) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukásig (1) celeb edzés (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (1) csípő (1) csirkemell (6) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (20) diéta (14) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) edzés (15) edzéselmélet (9) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (6) edzésteljesítmény (4) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (10) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (1) fáradtság (2) farizom (1) fartlek (1) fat (1) fehérje (20) fehérjebevitel (4) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje szintézis (1) fejlődés (3) fej pozíció (1) fekvenyomás (7) fekvőtámasz (2) felhúzás (1) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (1) fitnesz (3) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (1) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (7) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (1) gyorserő (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátizom (1) helyi fogyás (1) hengerezés (2) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (1) hipertrófia (3) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időzítés (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (4) izolációs gyakorlatok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (1) izometrikus edzés (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomnövelés (1) izomtömeg növelés (2) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) jim wendler (2) Jim Wendler (1) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (14) kapszaicin (1) karácsony (2) kardió (5) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kcal (14) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (2) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) könyv (5) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (1) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) legjobb sport (1) lépéserő (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (1) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (1) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (2) nyújtás (4) nyújtó reflex (1) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (4) pihenő szünet (1) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (1) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) protein (16) protein turmix (7) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) rámpa sorozatok (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (4) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (1) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sportfüggőség (2) spotter (1) sprint (3) stagnálás (1) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (1) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (2) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (3) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) testépítés (9) testépítés tudomány (1) testképzavar (12) testkompozíció (20) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) tip (1) tipp (3) Tisza kupa 2017 (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (40) túró (6) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zsír (13) zsírégetés (6)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio