Mikulás és a túledzettség

A túledzettség olyan mint a Mikulás, állítólag létezik, de még senki nem látta. A következő írás minden tudományos megalapozottságot nélkülözni fog, teljesen az én szubjektív tapasztalataimon fog alapulni. Pont mint ha a Mikulásról írnék.

 

santa muscles.jpg

Ebben a kérdésben is mint általában mindenben két tábor harcol egymás ellen, mert ugye más vélemény nem létezhet, csak az enyém az igaz, mindenki más hülye. Az egyik csoport azt mondja, hogy nincs olyan, hogy túledzettség, csak kevés kaja és kevés pihenés van. A két leglelkesebb és legismertebb szószólója ennek a véleménynek Rich Piana és Jay Cuttler. Ez azért némi információt ad az első csoport genetikai és „kémiai” hovatartozásáról. Az elméletük lényege, hogy ha eleget és megfelelő összetételben étkezel, valamint elegendően sokat alszol, akkor nem tudsz annyit edzeni, hogy túledzd magad.

 

piana.jpg

 

A másik tábor azt vallja, hogy ha túl sokat edzel, súlyzós edzés esetében például heti 1-2 alkalomnál többször edzed meg egy izomcsoportodat, akkor az túledzéssel fog járni, és akkor aztán lesz jaj neked!

 

Egyáltalán mit értünk túledzésen?

Ennek egy egész komoly szakirodalma van egyébként, de az ilyen kis pongyola blogok, mint ez is nem fog élettani részletekbe belemenni, ráadásul a többség amúgy is a közhiedelem szerinti túledzettség fogalmát ismeri csak. Tehát a laikus megközelítés szerint, akkor beszélünk túledzettségről, ha a két edzés közötti regeneráció nem elegendő és ebből fakadóan, célunk szempontjából nem előnyös mellékhatásokat tapasztalunk meg:

  • fáradtság
  • levertség
  • étvágytalanság
  • sérülések
  • teljesítmény csökkenése
  • pulzus és vérnyomás változás
  • remegés
  • álmatlanság
  • immunrendszer legyengülése

Ha szigorúan vesszük, akkor minden egyes edzésünk produkálja ezeket a tüneteket kicsiben, a baj akkor kezdődik, ha két edzés között már nem múlnak el. De baj ez egyáltalán? Itt jövök én mint a Rambó az egyszemélyes hadsereg, azaz a harmadik tábor. Tudom, hogy igaza van Rich Pianának meg Jay Cuttlernek is és van az az „élethelyzet”, amikor az ember nem foglakozik a túledzettséggel, mert tényleg nem egy valós veszély. Egy átlag ember viszont azért meg tudja tapasztalni, ha akarja.

Engem soha nem érdekelt, ha egy-egy keményebb edzés után napokig olyan voltam, vagy vagyok mint a mosott sz@r. Az egészet úgy tekintettem, hogy sikerült a maximális terhelést elérni. Még ha nem is voltam soha egy élsportoló vagy egy profi, akinek a jóléte függ a teljesítménytől, mégis szerettem a legtöbbet kihozni az edzésekből.

 

Mi történhet, ha túledzettség állapotában maradunk?

Csökken a teljesítményünk, izmot veszítünk, megsérülhetünk, lebetegedhetünk. Az első kettő miatt automatikusan kevesebbet tudunk majd edzeni, tehát a szervezet behúzza a féket. Az utóbbi kettő már nem annyira vicces, mert hosszabb-rövidebb kényszerpihenő következhet, ami egyébként megint megoldja a problémát. Ha nincs különösebb egészségügyi problémánk, akkor sosem leszünk képesek halálra edzeni magunkat, a szervezetünk így vagy úgy, de letilt majd minket.

 

tumblr_mjgwivpZo41rvbvbgo1_500.gif

 

Kell akkor egyáltalán foglalkozni vele?

Ha nincs más célunk, csak, hogy fittek és egészségesek maradjunk, akkor be kell lőni egy terhelési szintet, ami messze alatta marad. Ez egyébként nem egy lehetetlen feladat, a hobbi sportolók nagy többsége soha nem tapasztalja meg a túledzettséget. Ha egy kicsit fáradtabb a szokásosnál, akkor egyszerűen kihagyja az edzést, vagy a napi programok miatt egyébként is ki-ki marad néhány hetente egy pár nap. Valahol egyébként ez is a normális. Ha azonban valami célunk van, amit el szeretnénk érni, minél nagyobb súlyt megmozgatni, minél hosszabb távot lefutni, vagy egy adott távot gyorsabban lefutni, vagy bármi mást, és ráadásul ezt belátható időtávon belül szeretnénk elérni, akkor bizony feszegetni kell a határainkat és folyamatosan ott lebegni a túledzettség határán. Mindig egy kicsit felette kell lenni és csak a megmérettetés időpontjára kell visszatérni a normális állapotba, akkor kell tökéletesen kipihentnek lenni, akkor kell csak az optimális kondíció. Erre nincs egzakt képlet, vagy módszer, amivel meg lehetne állapítani, hogy most akkor mi túledzettek vagyunk-e vagy sem. Vagy ha igen, akkor mennyire, de ha nem, akkor meg mennyit edzhetünk még. Szokták mondogatni, hogy reggel ébredéskor nézzük meg a pulzusunkat és ha magasabb az szokásosnál, akkor az egy biztos tünet, meg figyeljük a közérzetünket. Hát én még nem ébredtem magas pulzussal. A közérzetünk meg sok mindentől változhat. Ez is erősen egyénfüggő. Ezért aki odafigyel magára, az ki tudja tapasztalni, hogy mikor próbál a szervezete diszkréten arra utalni, hogy ideje lenne lassítani egy kicsit.

 

7-Signs-You’re-Overtraining.jpg

 

Van azonban egy kicsi, mentálisan zavart népcsoport, akinek mindegy, hogy milyen reggel a pulzusa, van-e étvágya vagy nincs. Le vagy fel tud-e menni egy lépcsőn anélkül, hogy besz@rna a fájdalomtól, csak az számít, hogy megkapja a mindennapi kis edzésadagját. Tojok rá, hogy szétszakad a térdem, úgyis heti öt napot guggolok, mert imádom az érzést, ahogy a súly a nyakamban van és megpróbálom a seggem a földig engedni és onnan felállni. Nem érdekel, hogy izmosabb és erősebb is lehetnék, ha ritkában edzenék, elmúltam negyven, amit a genetikám megengedett, azt jó közelítéssel elértem (és amit nem azt is). Szeretem az érzést, ahogy reggel megmozdulok az ágyban reggel ötkor, fáj mindenem az előző napi edzésektől, de kelek és megyek, hogy még munka előtt gyúrhassak egyet. Mennyivel könnyebb elviselni a sok hülyét az ember munkahelyén egy lábnap után és ha minden nap lábnap akkor az élet is mindennap szép lesz.

 

Túledzettség? Hagyjál már!!!

 

Jöhetnek a kommentek, ma is lábnap volt!

 

logo1_banner.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr98751158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

2. palóc kupa (1) 2018 (2) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alapelv (1) alapgyakorlatok (2) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (1) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a monolith építése (1) bandázs (1) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (1) Body Building (23) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukásig (1) celeb edzés (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (1) csípő (1) csirkemell (6) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (20) diéta (13) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) edzés (15) edzéselmélet (8) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (6) edzésteljesítmény (4) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (10) erőfejlesztés (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (1) fáradtság (2) farizom (1) fartlek (1) fat (1) fehérje (19) fehérjebevitel (3) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje szintézis (1) fejlődés (3) fej pozíció (1) fekvenyomás (7) fekvőtámasz (1) felhúzás (1) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (1) fitnesz (3) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (1) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (7) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (1) gyorserő (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátizom (1) helyi fogyás (1) hengerezés (2) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (1) hipertrófia (3) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időzítés (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (4) izolációs gyakorlatok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (1) izometrikus edzés (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomnövelés (1) izomtömeg növelés (1) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (14) kapszaicin (1) karácsony (2) kardió (5) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kcal (14) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (2) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) könyv (5) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (1) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) legjobb sport (1) lépéserő (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (1) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (2) nyújtás (3) nyújtó reflex (1) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (4) pihenő szünet (1) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (1) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) protein (16) protein turmix (7) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) rámpa sorozatok (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (4) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (1) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sportfüggőség (2) spotter (1) sprint (3) stagnálás (1) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (1) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (2) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (3) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) testépítés (8) testépítés tudomány (1) testképzavar (12) testkompozíció (20) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) tip (1) tipp (3) Tisza kupa 2017 (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (37) túró (6) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zsír (13) zsírégetés (6)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio