Méregtelenítő diéta és a Joe Cross féle újra bootolás

A kommentelőket komolyan kell venni. Az olvasók azon kicsi halmaza, akik megtisztelnek bennünket azzal, hogy le is írják a véleményüket. Sokat segítve ezzel, ha negatív, ha pozitív a visszajelzés, akkor is. Tehát nem rúgunk bele, még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy az lenne a véleményünk tökéletes prezentálása. Most mégis ez következik. Ezúton is megkövetem „Lughi”-t, de pont jókor vetette fel nagy lelkesedéssel Joe Cross diétás elméletét. Próbálok nagyjából abc sorrendben haladni a táplálkozási tévelygések és módszerek bemutatásával, így a mediterrán után a méregtelenítő jött volna, ami igen nagy hasonlóságot mutat a fenti ausztrál fiatalember agyszüleményével. Essetek túl hát utolsó normális étkezéseteken és lehet belevágni a fogatlan tehenek diétájába!

 

celery-is-not-pizza.jpg

A méregtelenítés alapja az, hogy modern korunk rengeteg mérget juttat be a szervezetünkbe, ami aztán addig ott is marad, amíg rá nem kényszerítjük, hogy távozzon. Ezért hízunk, nem másért, nem zsír az, hanem méreg, ami a bőrünk alatt gyarapodik. Bennem is gyűlik, pedig még csak most kezdtem el írni ezt a posztot. A klasszikus méregtelenítő rizsa, úgy indul, hogy „száműzzük az étrendünkből mérgeket, a cukrot, a szénhidrátokat” olvastam valahol egyszer. Aztán jött a javasolt étrend, ami csak gyümölcsöt tartalmazott, tehát cukrot, ami nem mellesleg szénhidrát, tehát nem is értem, hogy miért kell kétszer száműzni a cukrot.

Mint a legtöbb nagyon népszerű diétának, ennek is rengeteg változata létezik, ami tovább erősíti, azt az érzést, hogy valami nem kerek. Ha egyszer sós vizet kell inni hozzá, akkor hogy lehet, hogy a másik limonádét javasol, a harmadik meg zeller lét?

Rögtön az elején ki szokták hangsúlyozni, hogy a méregtelenítés nagy előnye, hogy távoznak a toxinok, káros salakanyagok, mérgek a szervezetünkből, valamint szinte azonnal néhány kilótól megszabadulunk. Mielőtt valaki megörülne ez az első néhány kiló nem a távozó nehézfémekből jön össze, hanem szervezet szénhidrát raktárának kiürülése és az emiatt fellépő víz veszteség miatt van és egészen addig tart, amíg be nem fejezzük ezt az agyament hülyeséget és el nem fogyasztjuk az első jó megérdemelt kakaós csigánkat, mondván, hogy sikeresen végig csináltuk a méregtelenítést.

Sok helyen egyébként azt is meg szokták említeni, hogy ha már minden áron ebben látod életed rendberakásának lehetőségét, akkor se csináld hosszabb ideig huzamosan, mert a fehérje és zsír hiánya veszélyes az egészségedre. Javasolják, hogy mozogj sokat a diéta alatt az izomtömeg leépülése ellen, de hiába, ha nem viszel be egyáltalán fehérjét, akkor le fogsz épülni. Persze ez megint csak fogyás, halleluja! Még jó, hogy agyszövetből nem lehet fogyni, mert kövér zombik népesítenék be a nyugati világot.

Nézzük a tényeket:

funny-pictures-auto-432155.jpeg

1. Fehérje az közellenség

A fehérje nem mérgező, nem okoz veseleállást, bármennyit ehetünk belőle, de az igaz, hogy ugyanúgy hizlal, mint a szénhidrát, ha túlzásba visszük a mennyiségét. Viszont egy diétából kizárni az csak kárt okoz, hasznot nem.

2. Szénhidrátot szádra ne vedd!

A szénhidrát sem mérgező. Lehet nélküle létezni, de nem egyszerű és ha nem muszáj, akkor ne próbálkozzunk ezzel feleslegesen.

3. Semmi szénhidrát, de a gyümölcscukor az oké

A gyümölcsökben és zöldségekben cukor van, azaz szénhidrát, tehát ha mi azt mondjuk, hogy csak vizet igyál és grapefruitot egyél, akkor azt javasoltuk, hogy cukrot egyél vízzel.

4. Az alsó hátsó lyuk az ördög szüleménye

A szervezetünk magától is méregtelenít, amit úgy ítél meg, hogy nincs rá szüksége, azt kiválasztja és az, a maga természetes módján távozni is fog.

5. Tanulj TV sorozatokból!

Persze a Doktor House-ban láttuk, hogy a méreg lerakódott a zsírszövetekben és, amikor a kórházi koszttól elkezdett fogyni a zsír, akkor felszabadultak a mérgek és a páciens naponta többször meghalt. Szélsőséges esetek mindig vannak, de ezeken nem a méregtelenítő diéta fog segíteni, a magyar egészségügy meg amúgy is inkább Csillagvirág Klinika vagy mi.

6. A vér nem hízlal

Kedvencem az az állítás, hogy sós vizet kell inni, mert annak a vérhez hasonló a fajsúlya ezért nem szívódik fel az emésztőrendszerben, hanem jól átmossa azt. A vér fajsúlya 1001-1030 g/l. A tiszta vízé kicsit kevesebb, mint 1000, egy jobb fajta ásványvíz már majdnem ott van mint egy nagyon híg vér. Én még nem láttam embert aki befosott volna az ásványvíztől. Mégis mi méri a szervezetünkben a fajsúlyt? A vért is megemésztjük szemrebbenés nélkül. Népiesen ezt a folyamatot véres hurka evésnek szokták hívni. Annak mi van a fajsúlyával? Szóval ne igyunk sós vizet, mert felesleges és mert az íze se jó.

cb1477d9cff01a049a937ab4c90072387a39f7d1471dbe2cd882b59b9fa81af1.jpg

7. A kalóriákkal csak a baj van.

A méregtelenítés kapcsán javasolt étrendek általában napi 500 és 1500 kcal közötti értékűek szoktak lenni. Ez egy átlagos embernek, legyen az férfi, vagy nő, kevés, ergo fogyni fog. Ez pozitív lehetne, ha a tápanyag összetétele megfelelő lenne. Ilyen is van szerencsére, de nem ez a jellemző. Van egy alsó értéke a kalóriabevitelnek, mindenkinél más, ami alatt már a napi működésünk rovására megy. Ha nem eszünk eleget, akkor nem lesz energiánk, leépülünk, gyengül az immunrendszerünk.

8. Nincs trükk, nincs átverés

Aki kipróbálja a méregtelenítést az utána csodákról beszél, mert napok alatt kilóktól szabadul meg. Elmondtuk már tucatszor, de most még egyszer, a szervezetben eltárolt szénhidrát tartalék, rengeteg vizet köt meg. Akár 10 kilóról is beszélhetünk. Ha annyira lecsökken a bevitel, hogy a tartalék is fogyni kezd, akkor ezzel víz is szabadul fel, ami szintén távozik, tehát hirtelen nagy mértékű súlyveszteség figyelhető meg. Igaz, hogy zsír is mehet le, de az elenyésző ilyen rövid idő alatt. Ha viszont abbahagyjuk a méregtelenítést, akkor pillanatok alatt a szervezet visszatölti a tartalékait és ezzel együtt a vizet is. Ez szokott egyébként a nagy meggyőző érv lenni, hogy látod, ha megint elkezded enni a mérgeket, akkor milyen villámgyorsan jön fel a súly. Hát ja.

9. Ami bio az jó, ami nem bio az nem bjó

Ha már méreg, akkor arról is emlékezzünk meg, hogy amikor a méregtelenítő ügynökök megpróbálnak beszervezni minket, akkor felsorolják, hogy mekkora terhelés éri szervezetünket innen-onnan, de az egyik legnyomósabb érv, hogy „mert a mezőgazdaság is túl van vegyszerezve, növényvédő szerek és különböző tartósító érlelő szerek, blabla”. Aztán mire beláttuk, hogy nekünk tényleg azonnal méregtelenítésre van szükségünk vagy egy papra, akkor hirtelen benyögik, hogy együnk zöldséget és gyümölcsöt! Azt a gyümölcsöt, amire az előbb mondta ki, hogy mérgező mezőgazdasági maffia tolja elénk. Persze biogazdálkodás, hogyne biobanán, meg biorézgálic.

1_1.jpg

8. De tényleg

Nem szerencsés egy posztot több napi írni, mert katyvaszabb lesz mint maga a diéta.

11. Nem értünk mi ehhez sem

Van egyébként létjogosultsága a méregtelenítésnek az összes fenti fikázás ellenére is, egy átzabált karácsonyi ünnep, vagy komolyabb alkohol terhelésű buli után jól eshet egy kis böjt csak folyadékkal. De a méregtelenítést, akkor sem a citromlé fogja elvégezni, vagy a Cayenne bors, hanem a szervezetünk maga.

Szóval végigrágva magunkat a sok áltudományos, szájhíren alapuló elméleten, végre ráébredünk, hogy ez is csak egy átverés, erre jön egy ausztrál és azt mondja, hogy indítsd újra magad egy gyümölcs centrifugával.

Joe Cross és a dzsúsz újraindítás

Jön ez a faszi aki annyira, de annyira túlsúlyos volt, hogy már a sírhelyét foglalták a hozzátartozók a közeli rugby pályára alkudozva, de ekkor megszállta az ihlet és előkapta a gyümölcs centrifugát, 60 napig csak facsart és ivott, majd még 70 napig facsart, de már evett gyümölcsöket, zöldséget, babot és magvakat is. Ezután ráállt egy mérlegre és halleluja 45 kilóval kevesebb lett. Mindehhez fogott a terebélyes hóna alá egy tv stábot, akik alaposan dokumentálták a folyamatot. Azért ha megnézzük a tényeket, akkor az irtózatos túlsúly az 136 kiló volt, ami nem kevés, de azért ebbe még nem szoktak azonnal belehalni. Hozzá szokták még tenni, hogy sportol is aktívan így további 15 kilót sikerült még ledobnia és hála a Crossfit-nek mára már 103 kilóval tud felhúzni. Azért ha kigurítanék ide a ház elé egy 103 kilós kétkezest, és az arra járó 20-as 30-as és 40-es (ja, tudom telenoros, tmobile-os és helyi számon hívható) férfiakat megkérném, hogy csináljanak vele egy felhúzást, cserébe övék a mellettem álló szőke nagymellű láthatási joga egy hétvégére, akkor azért a többség felhúzná. A kisebbség meg felkapná és futva távozna is vele.

kangaroo-meat.jpg

Szóval sokat fogyott, ez tény. Az is, hogy ez nem a normális és egészséges módja a túlsúly leadásának. Mindezt megtehette volna kiegyensúlyozott táplálkozással, a televíziózásban is feltörekvő 4K szabvánnyal (Kajálj, Kengurut, Koalát és Krokodilt). Természetesen a film, hála a média fogásoknak és trükköknek ütősre sikerült, felturbózza a hihetetlen átalakulást, így pillanatok alatt sztár lett belőle és mivel nem feküdt le a fél olimpiai faluval, így muszáj volt a diétájából pénzt csinálni. Pillanatok alatt hatalmas üzletet csinált belőle, tanácsadókkal, könyvekkel, DVD-vel, stb. A honlapján még a gyümölcscentrifuga kiválasztásában is segít. Recepteket ajánl és komplett 3-5-10-15 napos csomagokat lehet vásárolni, sőt szigorú felügyelet mellett akár 30 napos kínzást is vehetünk magunknak most akciósan közel 40.000 forintért, esetleg ha senki nem nyilatkozik 3 napig a kormányból és az MNB-ből, akkor 35.000-ért.

A módszer abszolút működőképes, csak nem normális aki ezt választja. Gyakorlatilag nulla kalória és tápanyag bevitel mellett bárki le fog fogyni. Ha ehhez gyümölcscentrifugát választ, akkor azzal, ha hajsütő vasat, akkor meg azzal. Tök mindegy, még az atom tengeralattjáró és a fűnyíró sem hizlal.

Nézzétek meg a filmet, nézegessétek a joecrossujrabútoldzsússzal oldalt és NE CSINÁLJÁTOK!!!

20130809_225801.jpg

logo1_banner.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr358737064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

2. palóc kupa (1) 2018 (2) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alapelv (1) alapgyakorlatok (2) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (1) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a monolith építése (1) bandázs (1) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (1) Body Building (23) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukásig (1) celeb edzés (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (1) csípő (1) csirkemell (6) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (20) diéta (14) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) edzés (15) edzéselmélet (9) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (6) edzésteljesítmény (4) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (10) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (1) fáradtság (2) farizom (1) fartlek (1) fat (1) fehérje (20) fehérjebevitel (4) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje szintézis (1) fejlődés (3) fej pozíció (1) fekvenyomás (7) fekvőtámasz (2) felhúzás (1) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (1) fitnesz (3) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (1) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (7) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (1) gyorserő (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátizom (1) helyi fogyás (1) hengerezés (2) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (1) hipertrófia (3) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időzítés (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (4) izolációs gyakorlatok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (1) izometrikus edzés (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomnövelés (1) izomtömeg növelés (2) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) jim wendler (2) Jim Wendler (1) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (14) kapszaicin (1) karácsony (2) kardió (5) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kcal (14) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (2) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) könyv (5) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (1) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) legjobb sport (1) lépéserő (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (1) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (1) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (2) nyújtás (4) nyújtó reflex (1) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (4) pihenő szünet (1) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (1) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) protein (16) protein turmix (7) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) rámpa sorozatok (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (4) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (1) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sportfüggőség (2) spotter (1) sprint (3) stagnálás (1) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (1) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (2) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (3) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) testépítés (9) testépítés tudomány (1) testképzavar (12) testkompozíció (20) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) tip (1) tipp (3) Tisza kupa 2017 (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (40) túró (6) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zsír (13) zsírégetés (6)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio