Egy majdnem interjú a labdarúgó-válogatottunk erőnléti edzésmódszeréről

Olvastam a minap egy érdekes cikket az Indexen a Magyar Futball-válogatott erőnléti edzéséről. Mivel a téma közel áll a szívemhez és frissen leigazolt kisfiam révén bele-bele látok egy csapat életébe, így gondoltam utánajárok egy kicsit a témának. Ráadásul egykori és gyakorló sprinterként folyamatosan próbálom képezni magamat a futás erőnléti edzésével kapcsolatban. Itthon ugyan elég szűkös és elavult az elérhető szakirodalom, de az angol nyelvterületen azért bőven mazsolázhat az ember. De gondoltam a leggyorsabb és leghatékonyabb, ha magának az illetékesnek, Schuth Gábornak teszem fel a kérdéseim, aki a fenti cikkben is szerepelt. Gondoltam én…13474991_1280557448636053_87782616734126988_o_1.jpg

forrás: MLSZ.hu

Első körben a Labdarúgó Szövetség Sajtó Osztályán próbáltam ehhez engedélyt szerezni. A következő választ kaptam:

„Tisztelt Németh Gábor!

A szakmai stáb tagjai csak nagyon ritka alkalmakkor adnak interjút. Az indexen megjelent interjú is gyakorlatolag egy szakmai konferencián elhangzott előadás kivonata.

Nagyon köszönjük érdeklődését, de sajnos a fentiekből fakadóan jelenleg nem tud interjút készíteni Schuth Gáborral.

Üdvözlettel:

Szabó Gergő

sajtófőnök”

Az korántsem baj, hogy a nevemet nem sikerült eltalálni, de hát, a franc se gondolta volna, hogy a javarészt adóforintokból működő szervezet szakmai munkája ennyire titkos. Ha egy átlag magyar állampolgár kíváncsi, hogy kedvenc válogatottja hogyan készül fel az előtte álló nagy tornákra, akkor azt nem tudhatja meg? Még csak nem is akartam politikailag ekézni az átláthatatlan pénznyelőt, vagy szakmailag fikázni a megkérdőjelezhető teljesítményt. Szimplán csak a szakmai kíváncsiságomat szerettem volna kielégíteni.

Ezért most csalódottan, kissé dühösen és nem annyira objektíven leírom azt, hogy én hogyan látom a magyar futball erőnléti képzését. Aztán a végére meg oda biggyesztem a fel nem tett kérdéseimet és mindenki próbálja meg magától kitalálni a válaszokat hozzá.

13475217_1280557798636018_5347560155406839892_o_1.jpg

forrás: MLSZ.hu

Erőt fejleszteni a legegyszerűbb. Nem kell hozzá atomfizikusnak, vagy agysebésznek lenni. Ez valószínűleg a legtöbb klubvezetés is így látja. Így lehet ex testépítő, vagy huszonéves személyi edző végzettségű kislány erőnléti edző magyar csapatoknál. Egy kis TRX vagy kettlebell, esetleg valami látványos Crossfitből átvett majomkodás és kész is az erősítés koncepciója.

Egy ember genetikai adottságai határozzák meg az általa elérhető erőszintet. Az, hogy ezt a határt mennyire sikerül megközelítenie azt pedig a hozzáértése, vagy az edzőjének hozzáértése. 80 százalékig a fenti kislány is eljuthat, vagy az ex testépítő is. De egy lelkes amatőr is, kitartással. Ahhoz viszont, hogy elérjük a 90 százalékot vagy annál is többet, ahhoz már kell némi hozzáértés és rutin. Márpedig a nemzetközi szintű focihoz a látottak alapján nem lesz elegendő a 80 százalék.

Tehát az első nehézségi tényező az egyének maximális csúcsra járatása.

Ki az erős? Hát a nagy benga állatok. Akkor ez a cél, izmot felpakolni és majd jön az erő is vele? Igen ám, de azt cipelni is kell. CR7 mondjuk a magyar focistákhoz képest kifejezetten izmos, azonban az erősportok szempontjából nézve inkább gizdának mondanám. Látom, hogy a helyi focicsapat egyik játékosa hetente többször is megjelenik a konditeremben és több-kevesebb hatékonysággal gyúr. Egész jó fizikumot is sikerült elérnie, amivel valószínűleg jól lehet csajozni a  strandon, de biztos, hogy kell azt a bicepszet és vállakat cipelnie két félidőn át? A futóknál ezt már évtizedek óta felismerték, hogy erőt kell fejleszteni és nem tömeget, mert azt utána cipelni is kell.

A második nehézség tehát az hogy úgy kell erőt növelni, hogy közben ne nőjön jelentősen az izomtömeg.

A cikk jórészt arról szólt, hogy mennyivel másabb a magyarok gyorsulása és sebessége a nyugati sporttársakhoz képest. Tehát ezek szerint a cél a sprint fejlesztése. Egyszerű, sokat kell futni és menni fog. Vagy nem? Nem futnak sokkal kevesebbet a magyar focisták edzésenként, mint a világ más tájain élők. Mégis sokkal lassabbak. Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy magával a futtatással nem lehet gyorsaságot növelni. Ideig, óráig lehet, de aztán jön egy, a nemzetközi irodalomban “speed barrier”-ként hívott jelenség és nem lesz gyorsabb az alany. A szervezet nem fogja engedni a tovább gyorsulást, ha pedig nem leszel gyorsabb az edzések során, akkor nem is fogsz adaptálódni hozzá, így nem fogsz tudni fejlődni. Róka fogta csuka. Ha nincs meg a túlterhelés, akkor nem lesz alkalmazkodás. Persze erre is van megoldás, mert a világ nagy részén azért vannak gyors futók. Egyébként nálunk is vannak jó atlétika edzők, akik értik a csíziót, de valahogy őket nem szokták megkérdezni.

El is érkeztünk a harmadik nehézséghez, mégpedig, hogy futás nélkül kell a futósebességet növelni. Lehet? Lehet.

edzes_a_telki_0604_4_1.jpg

forrás: MLSZ.hu

Az említett cikkben ugyan csak a sprintekről volt szó, de remélhetőleg azért a rengeteg adatgyűjtés nem csak a sebesség fokozásáról szól, mert azért jó focistának máshoz szüksége van erőre. És most itt nem arra gondolok, hogy minél messzebbre tudjon köpni, mert abban ott vagyunk a nemzetközi élvonalban.Csak képzeljünk el magunk elé egy szögletet, vagy egy tizenhatos közeli szabadrúgást. Nagyon nem mindegy, hogy ki hova tud helyezkedni. Márpedig támadáskor az ellenfél védői nem fogják önként átadni a jó helyeket. Ez nem a négyes-hatos, hogy nagy hassal át fogják engedni a helyet nekünk. Itt meg kell harcolni érte. Védekezésnél ugyanez fordítva. Ha nem vagyunk elég kemények, akkor kipöckölnek minket a kapunk elől. Ehhez megint erőre van szükség, ami teljesen más, mint amit a sprint kíván. Mi kell ehhez? Milyen izmok? Mi fejleszti azokat? Vajon tényleg a bosu ballos fej feletti guggolás törzsfejlesztése a legjobb módszer erre?

Megint egy újabb nehézség, pontosan melyik izmoknak is kell erősnek lenniük?

Ha alaposan végig gondoljuk, akkor egy kicsit komplexebb feladat ez, minthogy csináltassunk néhány saját testsúlyos guggolást, kettlebell swinget és egy kör békajárást.

Persze nem kell mindent a saját kisujjunkból előrángatni. Nem kellene, jó esetben. Meg lehetne tanulni, de megint jön egy gond. A magyar foci egy erősen belterjes sportág. Ugyanazok az edzők keringenek körbe, körbe. Ha nem volt jó az A csapatnál, akkor majd biztos nagyot alakít a B-nél. Ha mindig mindenki ugyanaz a buliban, akkor előbb-utóbb az unalomba fullad. Nehezen jut be új információ. Nem szerencsés, ha anyu és apu testvérek. Ugyanazokon az edzőkön felnőtt focisták mennek el edzőnek, így ugyanaz az információtömeg kering körbe-körbe. Időnként beesik egy-egy külföldi és hoz némi frissítést a rendszerbe. Már amennyire a rendszer ezt megengedi neki. Pedig van szakirodalom a témában. Igaz jellemzően angolul, de jómagam is többet olvastam már, pedig egyelőre csak hobbi szinten érdekel a foci erőfejlesztésének tudománya. Ezért is lettem volna kíváncsi egy külföldet megjárt erőnléti edző módszereire.

Meg kell tudni találni az információ forrást és el kell tudni olvasni azt és meg is kell érteni.

Akkor nincs remény? Rövid távon biztos nincs. A rendszer korrupt, mindenki azonnal meg akar gazdagodni ha a foci közelébe kerül. Az eredményesség nem fő szempont. A fiatalok együtt fejlődnek a világgal, de aztán a rendszer bedarálja őket és felnőtt korukra elveszik a tűz, és a lehetőség egy sikeres karierre. Nagy szerepet kap a taktika, milyen felállásba játszanak, hova tolódnak, terület vagy ember, meg még rengeteg rém fontos okosság, aztán jön egy megye kettes csapat és erőből leadarálja a legnagyobb költségvetésű klubokat is. Mert lehet egy focista akármilyen okos (biztos van ilyen, már csak a nagy számok törvénye alapján), ha nincs meg az ereje, dinamikája és állóképessége, hogy 90 percen keresztül végrehajtsa a tervet és feladatot, akkor megette a fene az egészet.

edzes_a_telki_0604_6_1.jpg

forrás: MLSZ.hu

Lehet csúcstechnikával mérni az összes paraméterét egy focistának, attól még nem lesz jobb. Persze segíthet az edzéstervének kialakításában, de hiába mérünk tolómérővel, ha utána baltával vágunk.

Mi most nem lettünk okosabbak a Magyar Válogatott erőnléti edzésével kapcsolatban. Nagyon őrzik a titkot. Nehogy a világ megtudja, hogyan készülünk. Persze lehet, hogy jobb is így, legalább nem röhögtetjük ki magunkat. Vagy még a végén ellesné valaki tőlünk és azonnal visszaesne 15 helyet a FIFA ranglistát.

Ime búcsúzásul a néhány kérdés, amit első körben szerettem volna feltenni. Aztán a válaszok alapján szerettem volna még néhányat pontosítani, de nincsenek válaszok.

 Még ha egy laikus is megnéz egy idegen bajnokságbeli meccset, akkor is szembetűnő lehet a különbség. Egészen más focit játszanak a spanyol, az angol, az olasz, vagy a német bajnokságban. Az ott megszerzett tapasztalatokat lehet közvetlenül alkalmazni magyar futballisták fejlesztésére?

Fel lehet-e állítani olyan arányszámokat, hogy egy nemzetközi szintű futballistánál mekkora mértékben határozza meg az erőnlét az aktuális képességét, mondjuk a taktikai vagy technikai tudásához, vagy mondjuk az állóképességhez képest?

Gyakorló apukaként látom kisfiam foci edzéseit. Természetesen az ő korosztályukban (U10) még nem elsődleges feladat az erőnlét javítása, de nem is látom nagyon, hogy nyomokban már foglalkoznának ilyenekkel. Van erre esetleg az MLSZ-nek központi koncepciója, hogy miként kellene az utánpótlás erőnléti edzéseit felépíteni, vagy ez minden klub és akadémia saját tudása, döntése alapján történik?

edzes_a_telki_0604_7_1.jpg

forrás: MLSZ.hu

Hány éves kortól tartja fontosnak a fiatalok kifejezett erőnléti edzését?

Milyen módszereket javasolna ehhez?

Mi a tapasztalata a magyar utánpótlás nevelésben mennyire hangsúlyos ez a típusú fejlesztés és mennyire elterjedt?

Van-e arra érdemi lehetősége a válogatott erőnléti edzőjének, hogy fejlessze a kluboknál focizó játékosokat? Az idejük nagy részében nem a válogatott mérkőzésekre készülnek, hanem „otthon” edzenek. Ugyanakkor egy alapos erőnléti fejlesztés egy hosszabb folyamat, amit ráadásul nem is lehet az év során bármikor elvégezni szigorú szezon beosztások miatt.

Létezik-e esetleg konfliktus a klubok erőnléti edzőivel az eltérő nézetek/módszerek miatt?

Van-e olyan klub, akadémia, amelyiket ki emelkedik a többi közül az erőnléti fejlesztő módszereik hatékonyságában?

Esetleg olyan (konkrét név nélkül is), ahol viszont kifejezetten nem foglalkoznak ezzel?

Létezik statisztika a sérülésekről a hazai és a külföldi bajnokságokból? Hol állunk mi sérülések száma tekintetében?

A tengeren túl egyre jelentősebb szerepet kapnak a focisták erőnléti edzéseiben az „igazi”, klasszikus erőedzők, akik nem a futball világából érkeztek, hanem az erőemelésből, vagy olimpiai súlyemelésből. Ezek az edzők kifejezett sikereket tudnak felmutatni a sérülések számának radikális csökkentésében. Mennyire része a megelőzés magyar erőnléti edzéseknek? Mennyire ismerjük ezeket a technikákat?

Úgy tűnt az Indexes cikkből, hogy az erőnlét fejlesztésének fő célja a sprintek gyorsaságának fejlesztése, amihez nagyobb gyorsulás és végsebesség szükséges. Sajnos az atlétikában sem vagyunk egy sprinter nemzet, de mégis azért ott elég jó sprinteredzőink voltak/vannak. Mennyire van átjárás a két sport között, van-e esetleg érdemi információáramlás a tapasztalatokról?

Milyen módszerekkel/gyakorlatokkal próbálják fejleszteni a sprintet?

Mennyire ismertek nálunk a híres kanadai, vagy amerikai sprinter edzésmódszerek? Mennyire ismerjük a nemzetköz hírű edzőik munkamódszereit?

Hogyan néz ki egy általános erőnléti edzésterv? Lehet esetleg egy konkrét példát megnézni?

Milyen gyakorlatokon alapul a magyar erőfejlesztési módszer?

Milyen gyakran edzenek meg egy adott izomcsoportot hetente (gyakoriság)?

Van-e eltérés az adott izomcsoportok edzésprioritásában? Van-e amivel kevésbé foglalkoznak?

Mennyi a heti sorozatok száma egy adott izomcsoportra (terjedelem)?

Milyen ismétlésszám tartományban dolgoznak?

Ehhez milyen terhelés tartomány (%) tartozik (intenzitás)?

Létezik-e felmérés a futballistáink egyismétléses maximumairól adott gyakorlatokban?

Alkalmaznak-e olyan technikai elemeket az edzéstervezésben, mint például az RPE skála, vagy a fáradtság menedzsment (fatigue management), periodizáció, stb?

edzes_a_telki_0604_8_1.jpg

forrás: MLSZ.hu

Vannak-e saját technikáik?

Sok klubnál megfigyelhető, hogy az erőnléti edző az általa ismert/gyakorolt sportágra próbálja felépíteni az erősítést. Jellemzően ezek a TRX, Crossfit, Kettlebell, és a testépítés. Létezik a válogatott erősítésében is esetleg valamilyen erősebb vonal ezek közül, valamelyik, amelyik esetleg dominánsabb?

Létezik-e esetleg központi képzés ezeknek az edzőknek, ahol a nem kifejezetten futballra és futásra alkalmas erősítési ismereteiket tovább tudják fejleszteni?

Sokkal könnyebb dolga lehet a válogatott erőnléti edzőjének, ha a klubok már előre hatékonyan végzik a feladatukat és megfelelő erősítő edzéseket végeznek. Így könnyebb már a „hozott” anyagból dolgozni. Azonban ehhez egységes álláspont, iránymutatás lenne szükséges. Van ilyen koordináció az MLSZ részéről?

Rengeteg pénz áramlik most a futballba. Elég sok ez ahhoz, hogy minden technikai eszközt megkapjanak az edzésekhez? Van-e esetleg olyan berendezés, eszköz, rendszer, amit még szeretnének megvásárolni, ami további segítséget nyújthatna a felkészülésben?

A jelenlegi eszközök közül van-e olyan, amit ki tudna emelni hatékonyság szempontjából a többi közül?

Mi az a minimális felszereltség, amivel egy futballklubnak rendelkeznie kellene ma Magyarországon a sikeres és hatékony erőnléti edzésekhez?

Van-e magyar vagy külföldi szakirodalma a témának, ami segíthet a kisebb csapatok edzőinek?

Itt pedig megnézheted, hogy mi hogyan gondoljuk az erőnléti edzést.

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr3614087683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2018.07.06. 09:45:30

Magam is szerettem volna beszélni vele, érdekelt a szakmai munkája, de pár hét alatt még csak ott tartok, hogy függőben a LinkedIn bejelölésem. Lehet, hogy nem használja? Facebookon sem láttam, emailt sem találtam. Az is lehet, hogy tényleg minden titkos (dolgozom labdarúgókkal így van amire rálátok, csak nem erre a területre).

Azt amit írtál, hogy crossfit, trx stb. edzéseket vinnének át és primitív edzésmódszereket alkalmaznának, ezt nem tartom jellemzőnek. Nem ezt látom. Biztosan lehet az erőnléti edzésen javítani, de ezeket a feltételezett negatív jelenségeket inkább más sportágakban láttam időnként.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.07.06. 10:53:15

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Haha, én is így kezdtem. Írtam neki LinkedIn-nen, meg messengeren, de semmi. Aztán szerencsére van egy ismerősöm az MLSZ sajtó osztályán és ő javasolta, hogy így járjak el. De azt is hozzátette, hogy szerinte nem fog összejönni :-)
Pedig akár lehetnek érdekes és tanulságos dolgok is ott.
Azért én még nem adom fel, hátha egyszer sikerül!

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (2) Body Building (24) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (22) diéta (20) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) fogyás (4) Fogyás (2) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása