Az egyik legjobb fehérjeforrás: a tojás

Ha ismerősök lennénk a tojással a Fészbukon, akkor a kapcsolatunk komplikétid lenne. A tipikus se vele, se nélküle rilésönsip ez. Gyerekként én is megettem ímmel-ámmal, de nem rajongtam érte különösebben. A rántotta elment, de egy tojáslevest már súlyos testi sértésnek fogtam fel. Aztán ahogy az évek múltak sok minden megváltozott, mostanában már egész jól megvagyunk, úgyhogy aduk néhány tippet, a tojásfogyasztásra.depositphotos_75196391_500.jpg

Középiskolás koromban én sem rajongtam a menzáért, ráadásul akkor nem értem el az 1:45-ös buszt, ezért inkább úgy döntöttem, hogy majd én gondoskodok a saját étkeztetésemről. Így aztán a következő négy év a tojásrántottáról szólt. Még jó, hogy nem buktam meg. Természetesen ez után évekig rá se bírtam nézni a tojásra. Pedig a tojás jó. Nem a legolcsóbb fehérjeforrás, de az egyik legjobb.

Egy átlagos, és rendes tojás ~60 gramm. Sajnos sokan az olcsóbbat veszik meg, de az „S” méretűek többnyire még az 50 grammot se érik el. A méretezés egyébként valami ilyesmi:

  • S (kicsi): 53 grammnál kevesebb
  • M (közepes): 53 és 63 gramm között
  • L (nagy): 63 és 73 gramm közötti
  • XL (nagyon nagy): legalább 73 gramm

Mivel a tojás átmérőjének növekedésével a felülete „csak” négyzetesen nő, míg a térfogata köbösen, így minél nagyobb tojást vesz az ember, annál kevesebb lesz a tojáshéj és annál több a hasznos rész.

Ha még ennél is mérnökibb megközelítéssel nézzük, akkor egy átlagos 60 grammos tojás esetében vettünk ~6 gramm tojáshéjat, 30-36 gramm fehérjét és 18-24 gramm sárgáját.

Tápanyagok szempontjából:

60-70 kcal

5-6 gramm fehérje

4-5 gramm zsír

0-1 gramm szénhidrát (!)

depositphotos_21816761_500.jpg

Tehát ha az átlagos tojásunkat 40 ft/db áron vettük, mint én ma reggel, akkor ~7 forintra jön ki 1 gramm fehérje. Ha azt nézed, hogy a csirkemellből is ugyanannyiból jön ki, akkor mindjárt a tojás a nyerő, mert egy fokkal jobb fehérjeforrás. Természetesen marhahúsból 3-5-ször ennyibe fog kerülni, míg tejsavóból ha olcsón veszed (például nálunk), akkor az kicsit olcsóbb.

A fitnesz területén mindig van ághátatlan alapszabályok. Ezeket mindenki fejből fújja, de hogy mi van mögötte azt már csak alig néhányan. Ilyen szabályok, hogy edzés után azonnal shaket kell inni, de a shakeben nem lehet tej, csak víz és pont ugyanilyen szabály, hogy a tojásból csak a fehérjét szabad megenni. Ezek többnyire idióta és alaptalan berögződések. Ahogy másfél-két deci tej sem fogja tönkretenni a diétánkat, úgy néhány tojássárgája sem. A fehérje tartalom fele a sárgájában van és a másik fele a fehérjében. Ha tehát kidobod a sárgáját, akkor igaz, hogy megszabadulsz vagy 5 gramm zsírtól, de a fele fehérjétől is. 5 gramm zsír még nem a világ vége, de még 50 sem. Nagyon kemény diéta kell ahhoz, hogy nem férjen bele néhány sárgája. Ráadásul a fehérjének szinte semmilyen íze nincs, míg sárgájának pedig egész jó.

Tojást négyféle módon lehet enni:

  1. Sütve

depositphotos_94220104_500.jpgA legegyszerűbb módszer a tükörtojás, vagy a rántotta. A legviccesebb, amikor a sárgája rettegők, sütnek 3-4-5 tojásból rántottát, de óvatosak ezért csak egynek a sárgáját teszik bele, a többit kidobják. Fognak egy tepsit, öntenek bele 10-20 gramm olajat (vagy bármi mást) és kisütik benne a zsírcsökkentett fehérjéket. Ó je! Persze a profik spray-t használnak és akkor már csak 5-10 gramm lesz a hozzáadott zsír. Ráadásul minél kevesebb benne a sárgája és több a fehérje, annál rosszabb lesz az íze és annál inkább le fog ragadni. Nehéz dolog a tojásfehérjét rendesen megsütni. Meg utána mosogatni.

Viszont egy kis sovány sonkával és/vagy light sajttal fel lehet turbózni a fehérjetartalmat jelentősen. Zöldségekkel pedig az ízét is.

  1. Főzve

A jó lágy tojás elkészítése az egyik legnehezebb konyhai feladat. Azonban az én szubjektív véleményem, hogy a legfinomabb formája a tojásnak. Csak ne lenne olyan macerás. A főtt tojás remek lehetőség a szeperatistáknak, mert könnyű különválasztani a sárgáját és a fehérjét. Amire pedig kevesen gondolnak, az az hogy a főtt tojást mindenhez meg lehet enni. Magában, körettel, vagy köretként mással, édesen, sósan, hidegen, melegen. Lehet kapni előre elkészített főtt tojásfehérjét, amiből bármit ki lehet hozni és az összes étkezésünket fel tudjuk turbózni vele. Mivel a térfogatához képest viszonylag alacsony a fehérjetartalma, így jól etlelít és mellette a legjobb fehérjeforrásból vittünk be még pluszban.

depositphotos_3782630_600.jpg

  1. Nyersen

Biztos van még rajtam kívül néhány fanatikus, akikben mély nyomott hagyott annak idején, ahogy Rocky Balboa feltöri egy kézzel a tojásokat a pohárba és megissza. Nos, ez egy elég meredek módja a tojásfogyasztásnak, de nem ördögtől való ez sem. Sokan felszisszennek, hogy a szalmonella majd jól ki fog csinálni minket. Erre megvan az esély, de ha megbízható helyről veszünk mindig friss tojásokat, akkor azért kicsi a fertőzésveszély.

Aki nem szereti a nyers tojás ízét, annak persze ez nem alternatíva, főleg, hogy egyébként elég sok löttyöt meg kell enni/inni. Viszont elég sok mindent fel lehet dobni vele, például a túrót, shakeket, és általában minden hasonló állagú édes cuccot. A fehérjéből finom habokat lehet csinálni, bár ezek inkább csak desszertek, mint fő fehérjebeviteli források, mivel 4-5 tojás fehérjéből igen szép nagy adag habot lehet verni, miközben a fehérje tartalma alig 10-15 gramm.

depositphotos_183460766_500.jpg

  1. Szárítva

Nem a száznapos tojásra kell gondolni, hanem a tojásporra. Egyrészt a legtöbb táplálék kiegészítő gyártónál elérhető a tojásprotein. Ezek általában drágábbak a tejsavónál és az ízük is rosszabb. Lehet viszont tojásfehérje port olcsóbban is kapni, ami viszont ízesítetlen és így bármihez hozzákeverhető. Az íze olyan, mint a tojásfehérje habé, így főleg édes ételekhez jó, de én például a lágytojáshoz is kevertem, így akár már 4-5 tojással is össze tudtdam hozni egy 50 gramm fehérje tartalmú kaját. De ugyanúgy fel lehet dobni vele a protein shakeket is. Egy hátránya van, hogy elég nehezen oldódik, így meg kell vele küzdeni, míg eltünnek a nokedlik.

Habár végig azt állítottam, hogy nem szabad kidobni a sárgáját, azért az tény, hogy ha tojásból szeretnénk fedezni a napi fehérje bevitelünket, akkor mondjuk 200 gramm fehérjéhez meg kellene enni vagy 40 darabot, ami még a kisebb baj, de ehhez kapnánk kb 180 gramm zsírt is, ami 1620 kcal. Ez persze simán beleférhet egy tömegelő vagy egy ketogén diétába, de azért számolni kell vele. Így én inkább csak kiegészítőként szoktam továbbra is gyűrni a tojást. Napi 3-4 darab szinte fel sem tűnik, de igen jó fehérje többlet.

Leginkább pedig folyamatosan kreatívnak kell maradni, mert egyébként könnyen meg lehet únni. Egyél Te is tojást! Sokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr513853390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bio 2018.04.23. 14:00:52

Gratulalok annak aki szo szerint kidobja a sargajat.

Kiegeszitesnek ajanlok egy konyvet ha nem baj. A cime: Tojaskonyv. Rakaresve online ingyen olvashato. Nagyon tanulsagos.

Terézágyú 2018.04.24. 09:41:36

@bio:
Ez az ételkidobások kora... :(
Ez a trend.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.04.24. 09:57:55

@Terézágyú: Szerintem ez nagyon gáz. Teljesen normális körülmények között nőttem fel, soha nem kellett az ételen spórolnunk, mégis nagyon zavar, ha valami megmarad és nem tudjuk felhasználni, megenni. Főleg azért, mert látom, hogy máshol meg valakinek a luxust jelentené az ami nálunk a maradék. Így a heti 20-30 tojássárgájának elpazarlását is felelőtlen magatartásnak tartom.

retkeslaci 2018.04.24. 10:11:48

Egyesek szerint a tyúkoknak adott tápban lévő növényvédőszerek, rákkeltő anyagok, szennyeződések felntudnak halmozódni a tojássárgájában. Mert ezek zsírban oldódnak.
Én azért mindig megeszem az egész tojást. Főzve kiadósabb, két tojás elég így. Rántottaként 4 tojás is lecsúszik egyszerre.
A sárgájában lévő koleszterin fontos a hormontermelés szempojtjából. Aki gyúr, annak szüksége van tesztoszteronra, azt pedig koleszterinből állítja elő a szervezet.
Újabb kutatások szerint a magas vérkoleszterin-szintre valójában nincs hatással a táplálékban lévő koleszterin. Szóval a tojás ma már nem számít egészségtelen ételnek.

Otthon mindenki olyan nyers vagy lágytojást eszik, amilyet csak akar. Közétkeztetésben viszont tilos olyan tojást felszolgálni, amit nem hőkezeltek 10 percig.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.04.24. 10:31:21

@retkeslaci: Ezen mindig heves viták szoktak kialakulni. Mindenesetre ha igaz, hogy felhalmozódik bármi is a konyhai nyersanyagokban, akkor így is, úgyis szívás. Nem lehet kikerülni.
Az hogy miért kiadósabb a főtt tojás, mint a rántotta, azon gondolkoztam az írás közben, de nem jutottam magammal dűlőre. A sütés során rengeteg vizet veszít ugyan a tojás és kisebb lesz a térfogata, de nem annyival szerintem. Másrészt az íze is finomabb (legalább is számomra) sütés után, így szerintem ez a két oka lehet.

A koleszterinről már többször kiderült, hogy egészséges életmód mellett egyáltalán nem ártalmas, sőt. Ettől még annyira benne maradt a köztudatban, hogy üldözendő, hogy sokáig tartani fognak tőle. Egy keményebb, félórás edzés teljesen helyre tudja tenni a koleszterin szintet. A teljes kizárása meg komoly hormonális problémákat tudna okozni, ha ki lehetne zárni az étrendből. De szerencsére nem lehet, így az elvakult koleszterin ellenesek sem tudnak kárt tenni magukban.

Hát ezért nincs madártej a menzán...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.04.24. 10:41:26

Finom állatfaj a tojás,
Csak hámozni tök totojás.
:)

tomcsi123 2018.04.24. 10:45:01

A tojássárgáját imádom, egy baj van vele, hogy nagyon-nagyon egészségtelen. Nem csak a 200-300 mg koleszterin miatt ami benne van (ami fedezi a teljes napi szükségletet, ismétlem, 1db tojás), hanem a foszfatidil-kolin (lecitin) miatt is. Sokan mondják, hogy a táplálékkal bevitt koleszterin nem ártalmas, hiszen nagyobb része úgyis endogén (máj) termelődik. Ez részben igaz, a probléma csak az, ha más telített zsírsavval (pl. bacon) együtt visszük be, akkor "segítik" egymás felszívódását és potencírozzák egymás negatív hatását ("bacon and egg effect"). A foszfatidil kolinból pedig a bélben lévő mikrobiom egy trimetilamin nevű vegyületet képez, ami felszívódik és a májban trimetilamin-n-oxiddá alakul (TMAO). Ez állat-és humán vizsgálatokban is fokozza a koszorúér betegség kockázatát nem is kevéssel, pubmed-en rá lehet keresni. Bár nyilván fiatal sportembereket ez nem érdekli, mégis jobb ötlet kihagyni a sárgáját, ha lehet.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.04.24. 10:49:00

@Frady Endre: Már rég kellene egy saját rovattal rendelkezned az Indexen, mint a Napirajz...
:-)

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.04.24. 11:00:58

@tomcsi123: Vagy inkább a bacont? Akkor nincs effect, csak a finom sárgája.
A lecitint ugyan a táplálék kiegészítő ipar egyik felesleges termékének tartom ugyan, de hogy ártalmas lenne, az azért elég erős kijelentés. Ráadásul pont azzal reklámozzák, hogy csökkenti a keringési rendszer problémák kialakulásának veszélyét.
A belekben pedig a baktériumok szintjét tartja kordában. Biztos, hogy ugyanarról a vegyületről beszélünk?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.04.24. 11:05:13

@IQfitnesz.hu: A próféta lengesse meg fölötted a szakállát! :)))
Amúgy minden illusztrált versemet, ami a blogomon van, beküldöm az Index2-nek is, de a fülük botját sem mozgatják, úgyhogy esélytelen a dolog. Ízlések és pofonok, ugyebár... :)

ChPh 2018.04.24. 11:11:47

@tomcsi123: aha, és szerinted mennyit kellene ebből enni, hogy valóban káros legyen? minden nap 10-20 tojást?

Kivlov 2018.04.24. 11:25:26

@retkeslaci:
"...a tyúkoknak adott tápban lévő növényvédőszerek, rákkeltő anyagok, szennyeződések felntudnak halmozódni a tojássárgájában..."

Ezért jó, hogy faluhelyen nem adnak nekik tápot. Legalábbis mi soha nem adtunk.
Ették a fűvet, konyhai zöldségmaradékot, a saját termesztésű darált (bio) kukoricát, búzát, stb.

tomcsi123 2018.04.24. 11:33:59

@IQfitnesz.hu: A lecitin egy összefoglaló név, a foszfatidil-kolin a(z egyik) konkrét vegyület, ami a sárgájában jelen van. Ebből alakul ki a TMAO a bélben (az egyedi microbiotád összetételétől függő mennyiségben), mely egy olyan vegyület, ami a cardiovascularis rizikóval szoros összefüggést mutat ("pro-atheroscleroticus"). Ezt 2013 óta tudjuk, hogy emberben is igaz (cikk: www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23614584), azelőtt csak állatkísérletekből sejtettük. Azóta persze még 1000 cikk jelent meg, rengeteg vizsgálattal, melyek igazolták a NEJM cikkben közölteket. A pontos molekuláris mechanizmus igen sokrétű (oxidatív stresszt fokozza, vérlemezke aggregációt serkenti stb). Még egyszer: döntően idősebb, érbeteg emberek reakcióját vizsgálták TMAO-ra, egészséges 20 éves fiatalok nyilván nem kapnak infarctust a tojástól, nem is ezt mondtam. Viszont az, hogy 50-60 éves korodban milyen lesz a cardiometabolikus állapotod, az attól függ, amit most csinálsz/eszel/mozogsz.
Azok a téveszmék, hogy a tojás mindenkinek ártalmatlan, hiszen a nagy populációs vizsgálatok szerint nem okoz rizikófokozódást, azért téves, mert ezek a nagy populációk döntően amcsik voltak, akiknek alapból olyan elképesztően szar a táplálkozásuk, hogy 1-2 tojással lehetetlen tovább rontani. Viszont a krétai mediterrán diétát folytató görög populációban a rendszeres tojásfogyasztás 5x növelte a CV rizikót, ezt is be tudom linkelni ha érdekel valakit.
Nem vagyok tojás ellenes. De tényleg csak időnként, mértékkel a sárgáját. Idős, cukorbeteg, érbeteg stb. embereknek pedig egyáltalán nem javasolt.

Terézágyú 2018.04.24. 14:05:39

@tomcsi123:
"A tojássárgáját imádom, egy baj van vele, hogy nagyon-nagyon egészségtelen."

Nem kell belőle annyit zabálni, és kész.

"Nem vagyok tojás ellenes. De tényleg csak időnként"

Hát basszus, ez minden ételre igaz, nem? Vagy tényleg a szájába kell rágni (!) a ma emberének, hogy nem kell mindig ugyanazt enni?????

Terézágyú 2018.04.24. 14:07:00

@Kivlov:
"Ezért jó, hogy faluhelyen nem adnak nekik tápot. Legalábbis mi soha nem adtunk.
Ették a fűvet, konyhai zöldségmaradékot, a saját termesztésű darált (bio) kukoricát, búzát, stb. "

Elhiszem, de a mi falunkban viszont már 30/40 éve kapnak a csirkék hízótápot, a tyúkok tojótápot stb.

Terézágyú 2018.04.24. 14:07:41

@IQfitnesz.hu:
"mégis nagyon zavar, ha valami megmarad és nem tudjuk felhasználni, megenni."

Teljesen igazad van....

Kivlov 2018.04.24. 15:12:50

@Terézágyú:
Persze, ilyen is van.
Nagy mennyiségnél másképp nehéz is. 20-30 darabnál még mehet, amit írtam.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2018.04.24. 18:27:05

@tomcsi123: "Recent studies in animals" - számomra annyit jelent, hogy valaki valahol kitalált valamit, amit egy állatvizsgálattal próbált bizonyítani. A cikk amúgy nagyon gyenge ... hiba volt rá hivatkoznod.

tomcsi123 2018.04.24. 20:35:23

@Andrass9: :-) "Recent studies in animals -számomra annyit jelent, hogy valaki valahol kitalált valamit" Pontosan. Ezt úgy hívják a tudományban, hogy hipotézis. " We investigated the relationship among intestinal microbiota-dependent metabolism of dietary phosphatidylcholine, TMAO levels, and adverse cardiovascular events in humans." Ezt meg úgy hogy megpróbálják az állatokban látottakat emberben megvizsgálni. Hiba volt nem elolvasnod legalább az absztraktot.

Sequoyah 2018.04.25. 03:38:27

@tomcsi123: Te megis m a fenerol beszelsz? A tojas sargaja a vilag legegeszsegesebb es legtaplalobb etele, a feherjevel egyutt az anyatej utani legjobb taplalek. Tele van vitaminokkal es hasznos zsirokkal.
Amit te karoskent irsz le azok alapveto es nelkulozhetetlen taplalekai az emberi szervezetnek, tiszta es egeszseges formaban.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.04.25. 08:43:43

@Andrass9: @tomcsi123: @Sequoyah: Ahhoz képest, hogy az egész a tojásrántotta kérdésköréből indult, elég jelentősen társadalmi vitává eszkalálódott. Szerintem kár ezt túlragozni, és főleg kár ezen vitába szállni. Az átlag ember úgysem eszi tucatjával a tojást, aki meg igen, az vagy idióta és a valami kretén tojás diétát követ, vagy pedig más célja van a rengeteg tojás fogyasztásával. Ha pedig tudatosan zabálja, akkor tételezzük fel, hogy ezzel vállalja az esetlegese következményeket is. Nem beszélve a rengeteg cuki kis bolyhos kiscsibe jövőjének brutális eliminálásáról! Durva.

Gukker 2018.04.25. 11:59:06

A legjobb rántotta így készül:
youtu.be/Uu5zGHjRaMo?t=73

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (24) body building (2) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) fogyás (4) Fogyás (2) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) hiit (2) HIIT (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) IQfitnesz (5) iqfitnesz (1) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim wendler (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) őrült edzés (1) Őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása