A legocsóbb fehérjeforrás

3.jpeg

Ha elkezdünk tudatosan táplálkozni, akkor rájövünk előbb utóbb, hogy csak akkor tudjuk tartani a diétát, legyen az tömegnövelő vagy szálkásító, ha minőségi fehérje forrásokra alapozzuk. Melyek lehetnek ezek? Természetesen a sort a csirkemell kezdi, ami mint valami piros hetes, mindent visz. Lehet változatosan étkezni, de a vége mindig az, hogy csirke, pulyka, marha, halak, tojás, túró protein porok. Innentől kezdve az ember előtt két út áll, vagy azt eszi amit megengedhet magának, vagy amit szeret. Az utóbbi szerencsés csoportnak nincs szüksége további tanácsokra, de akit a kalória és fehérje tartalom mellett a kajapénzt is számolgatja, annak jól jöhet a következő kis összehasonlítás.

Sokan nevetnek ezen és azt mondják, hogy nekik ne mondjuk meg a tutit, tudják ők azt maguktól, de még én is, aki tényleg már betegesen foglalkozik a táplálkozásával, találtam újdonságot eme írás elkészítése közben. Az első táblázatban az általam fogyasztott élelmiszerek átlagos értékeit írtam be, illetve azt az árat, amennyiért én itt meg tudom venni, természetesen lehetnek eltérések mindkettőben, de nagyjából elfogadhatóak átlagnak.

Név

Megjegyzés

Egységár Ft/kg Fehérje tartalom g/100g Szénhidrát g/100g Zsír g/100g Egy gramm fehérje ára Egy 50 grammos adag ára
Búza fehérje Internetes áruházból rendelve 2 000 Ft 80 16 4 2,5 Ft 125 Ft
Szója fehérje A Cedric McMillan féle cég 6,5 kg-os terméke 2 548 Ft 71 18 3,6 3,6 Ft 179,4 Ft
Izésítettlen tejsavó fehérje Internetes áruházból rendelve 3 800 Ft 80 16 4 4,8 Ft 238 Ft
Tej Tehéntej pasztőrözött (1,5% zsírtart.) 169 Ft 3,3 4,7 1,5 5,1 Ft 256 Ft
Tojás Úgy általában 623 Ft 11,3 0,56 11,7 5,5 Ft 276 Ft
Tojás fehérje por Internetes áruházból rendelve 4 500 Ft 80 5 0 5,6 Ft 281 Ft
Zsírszegény túró Átlagos 900 Ft 15 3,8 0,5 6,0 Ft 300 Ft
Kazein A Cedric McMillan féle cég 5 kg-os complexe 4 826 Ft 76,6 9,9 3,3 6,3 Ft 315 Ft
Hal Pangasius 1 150 Ft 18,2 0 8 6,3 Ft 316 Ft
Csirkemell Bőr nélküli filé 1 500 Ft 23 0 1,2 6,5 Ft 326 Ft
Pulykamell Bőr nélküli filé 1 690 Ft 24 0 1,4 7,0 Ft 352 Ft
Tejsavó fehérje A "sárga-fekete” gyártó terméke 4 333 Ft 59,8 22,8 4,3 7,2 Ft 362 Ft
Tejfehérje A "sárga-fekete” gyártó terméke 4 565 Ft 62,7 6 4 7,3 Ft 364 Ft
Sertéshús Comb, karaj 1 600 Ft 21 0,4 8,1 7,6 Ft 381 Ft
Marhahús Bélszín 6 700 Ft 22 0 2 30,5 Ft 1 523 Ft

 

Láthatóan a növények vezetik a sort, de gyenge aminosav profiljuk miatt erre csak végszükség esetén alapozzunk. Ezután jön egy ízesítetlen fehérjepor aminél azért célszerű még azt is figyelembe venni, hogy ha ízesítjük, feljavítjuk annak is van költsége. Bár ez szinte minden tételnél befolyásoló tényező, viszont itt most az egyszerűség kedvéért csak az alapanyaggal foglalkozunk. Figyelembe kell még azt is venni az ár mellett, hogy melyikkel mennyi egyéb tápanyagot viszünk be, például a tej esetében milyen jól hangzik, hogy a természetes források közül a legolcsóbb, de ha el akarunk fogyasztani 50 gramm fehérjét, akkor kapunk hozzá 71 gramm szénhidrátot is!

Nemrégiben olvastam egy hasonló elemzést az egyik online áruház oldalán, ahol természetesen az jött ki, hogy a legolcsóbb a náluk vásárolt tejsavó protein, minden más vagy drágább, vagy nagyon rosszat fog tenni nekünk. Ha a marketing rizsát levesszük erről a cikkről, akkor igaz is, mivel a fenti táblázatban is jó helyen állnak ezek a termékek, de csak az olcsóbbak. A drága, mindenféle hiper-szuper izolátumoknál sokkal olcsóbb a természetes ételek fogyasztása, ami ha nem is szívódik fel másfél perc alatt 117,5%-ban, akkor is legalább tudjuk, hogy mit ettünk és tartalmasabb is.

 2.jpeg

Mivel jómagam is rengeteg fehérje turmixot fogyasztok, egyrészt kényelemből, másrészt mert szeretem, ezért itt is végeztem egy gyors számítást. Három gyártó általalm ismert termékeit hasonlítottam össze. Itt is szigorúan csak azt vettem figyelembe, hogy mennyiért kapunk meg 1 gramm fehérjét. Hogy ehhez mennyi zsír, szénhidrát vagy cukor társul azzal nem foglalkoztam. Láthatóan a marketing költségek megemelik a termékek árait. Itt üzenném, hogy ha legolcsóbb forgalmazó magár ismer és bloggunk szerkesztőit megtámogatja néhány zsák fehérjével, akkor nevesítjük szívesen :-).

Megnevezés Megjegyzés Egységár Ft/kg Fehérje tartalom g/100g Egy gramm fehérje ára Egy 50 grammos adag ára
WPC80 Internetes áruházból rendelve 3 800 Ft 80 4,8 Ft 238 Ft
WPC35 Internetes áruházból rendelve 1 800 Ft 35 5,1 Ft 257 Ft
Nutri whey Internetes áruházból rendelve 4 400 Ft 82 5,4 Ft 268 Ft
WPC75 Internetes áruházból rendelve 4 200 Ft 75 5,6 Ft 280 Ft
tejsavó, csokis Internetes áruházból rendelve 4 100 Ft 70 5,9 Ft 293 Ft
Marhahús Internetes áruházból rendelve 4 700 Ft 80 5,9 Ft 294 Ft
Kálcium kazeinát Internetes áruházból rendelve 5 500 Ft 92 6,0 Ft 299 Ft
100% whey A Cedric McMillan féle terméke 4 554 Ft 73,3 6,2 Ft 311 Ft
Tejfehérje Internetes áruházból rendelve 5 000 Ft 80 6,3 Ft 313 Ft
Casein complex A Cedric McMillan féle terméke 4 826 Ft 76,6 6,3 Ft 315 Ft
Whey professional A Cedric McMillan féle terméke 4 741 Ft 73,3 6,5 Ft 323 Ft
Milk complex A Cedric McMillan féle terméke 4 741 Ft 70 6,8 Ft 339 Ft
Milk delite A Cedric McMillan féle terméke 5 064 Ft 70,3 7,2 Ft 360 Ft
Simple Whey A „sárga-fekete” gyártó terméke 4 333 Ft 59,8 7,2 Ft 362 Ft
Milk protein A „sárga-fekete” gyártó terméke 4 565 Ft 62,7 7,3 Ft 364 Ft
Beef A Cedric McMillan féle terméke 5 095 Ft 63,3 8,0 Ft 402 Ft

 

Itt is látszik, hogy jelentős eltérések vannak. Azért ha megnézzük, akkor amellett, hogy a drágább termékek forgalmazói többet költenek a marketingre és emiatt magasabbak az áraik, a termékek minősége is más, jobb az oldatóságuk, finomabb lehet az ízük. Innentől kezdve mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy spórolni akar vagy finomat inni, vagy tojik az egészre és rendes, tiszta kaját tol inkább, ami valószínűleg a legbölcsebb döntés mind közül.

1.jpeg

 logo1_banner.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr896658225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (24) body building (2) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) fogyás (4) Fogyás (2) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (2) hiit (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) IQfitnesz (5) iqfitnesz (1) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) jim wendler (2) Jim wendler (1) Jim Wendler (1) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) őrült edzés (1) Őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása